2002 májusában került Amerikában adásba az a Jóbarátok rész, amelyben Rachel gyermeket adott Rosszal közös gyermeküknek. Emma – ez lett a neve, és 1-2 évvel később (sorry, nem emlékszem a pontos évre), amikor itthon, magyarul megnéztem először ezt a részt, azonnal nagyot dobbant a szívem, mert tudtam, éreztem és el is döntöttem, hogy ha egy nap lányom születik, akkor Emmának fogják hívni.

Telt, múlt az idő, sok minden változott, egy nem: amikor 2014-ben megtudtam, hogy kisbabát várunk, egy biztos volt, hogy ha lány lesz, Emma lesz. Az se zavart, hogy mostanra velem együtt szülő korba lépett az úgynevezett Jóbarátok-generáció, így nem meglepően az egyik legnépszerűbb lánynév manapság az Emma. :D (Aztán pár év múlva jönnek majd a Trónok harcából elnevezett gyerekek.) De nem lett lány, ebből a szempontból pechünkre, ez a név ugyanis a férjemnek is nagyon tetszett. Fiú név viszont kevés volt, ami tetszett, olyan meg pláne, amely mindkettőnknek bejön. Úgyhogy még hosszú hetekig agyalhattunk azon, hogy mi akkor mi is legyen a fiunk neve.

Nagyon sok mindent szeretek a férjemben, de a neve speciel nem a kedvencem benne. Már csak azért is, mert tudtam, hogy Imre lévén sokan viccelődtek azzal (vagyis ház azt gondolták, hogy ez vicces), hogy „Hé, Imre! Pattanj a fütyIMRE!”. Én meg valahogy úgy megóvtam volna ettől a kisfiamat. Viszont sorban a második Zubor Imreként nagyon örült volna annak, hogy ha már fia születik, az III. Zubor Imre lenne.

Pár hét után végül megtaláltuk a mindkettőnk számára tetsző, tökéletes nevet. Így lett Máté. Isten ajándéka, ezt jelenti. Tényleg az. A legnagyobb ajándék.

Másodjára aztán lányunk lett, így végre lehetett egy Emmánk. Ám azután, hogy a fiunk tovább vitte Apa nevét, úgy voltunk vele, hogy a lányunk vigye tovább Anya nevét. Nem hangzott rosszul az Emma Rozália, de valahogy nem volt az igazi. Aztán a nagymamámtól megtudtam, hogy valójában a dédnagymamámig Róza volt minden elsőszülött nő a családban, csak nála elrontották a nevet az anyakönyvezéskor. „Emma Róza!” – kiáltottam fel. Tökéletes! Együtt is szép, külön is, az Emma is, a Róza is, bármelyik variáció csodás!

Pedig akkor még nem gondoltam, hogy egy nap (és szerintem aránylag elég hamar) lezajlik közöttünk a párbeszéd arról, hogy akkor őt már ne Emmának hívjam, hanem Rozinak. Hiszen ha engem is így hívnak, akkor nyilván őt is így kell. Úgyhogy mától van egy Rozink. :D

Ez egyébként azért vicces, mert pont a hétvégén találkoztam egy kisfiúval, akinek két neve van és pont nem úgy szereti hívatni magát, ahogy az anyukája hívja.

– mondta újdonsült kisbarátom, majd miután megkérdeztem, hogy szeretné, ha szólítanám: Tominak vagy Tamásnak, azt mondta, hogy az mindegy, csak ne Zéténynek, az anyukája ugyanis így hívja és azt nagyon utálja.

Úgyhogy ma, miután az én Emmámból Rozi lett, eszembe jutott Zétény is, aki Tamás szeretne lenni, és az, hogy milyen jó, hogy anno nem beszéltek le arról, hogy két nevük legyen a gyerekeknek. „Minek annyi név? Sok vele a macera, nem tudják majd, hogy szólítsák, elírják, stb.” – mondták sokan. De örülök, hogy megadhatom a lehetőséget a gyerekeimnek, hogy válasszanak az előszűrt „listából”, még ha jelenleg csak két névből is választhatnak. Aztán ki tudja, maximum felnőttként átnevezik magukat, ha esetleg egyik névvel sem tudnak megbarátkozni. Bárhogy is fogják hívni őket, akkor is ők lesznek számunkra az élet legnagyobb ajándékai.

Nem tudod, hogy milyen keresztneve(ke)t válassz a gyereke(i)dnek? Íme néhány ötlet!