Miért gondol másra szeretkezés közben a férjem?

Borítókép: Miért gondol másra szeretkezés közben a férjem? Forrás: Getty Images
A múltkori szeretkezésünkkor a barátom különösen felajzott volt, és amikor rákérdeztem az okára, bevallotta: közben arról ábrándozott, hogy hármasban csináljuk egy másik nővel. Nem konkrét személyre gondolt, engem mégis nagyon lelombozott. Nem vagyok elég neki?

Ez a cikk először az Éva magazin egy korábbi számában jelent meg.

A szexuális fantáziák nagyon sok sértődésre adhatnak okot – és sok mókára is. Mert nem mindegy, hogy beszélünk-e róluk, és ha igen, hogyan.

Szinte mindannyian dédelgetünk ilyen ábrándokat. Ezek sokkal inkább függenek a személyiségtől, mint a nemtől, de bizonyos eltérések azért megmutatkoznak. A férfiak erotikus fantáziái jellemzően általánosabbak, és ők a külső szemlélő szerepével azonosulnak. A nők inkább konkrét személyekről ábrándoznak, és gyakran magukat is beleképzelik a kitalált történetbe.

A leggyakoribb vágyálom mindkét nemnél az aktuális partnerhez fűződik, ezt az orális szex követi. A harmadik helyen férfiaknál a több partner – elsősorban nő – következik, nőknél pedig együttlét egy idegennel, esetleg híres személlyel. Férfiaknál a leggyakoribb fantáziák között megjelenik még az erőszakosság vagy a behódolás, a nők romantikus vagy extrém helyszínekre, illetve valamilyen tiltott dologra vágyakoznak, mint amilyen a prostitúció vagy a nyilvános vetkőzés.

Van, akinek a merevedési problémáját oldja meg, és van, akinek az orgazmuskészségét javítja, ha szexuális fantáziáinak titkos fegyveréhez nyúl. Alapvetően nincsen ezzel semmi baj. A képzelet nem büntetőjogi kategória, felejtsük el a gondolatrendőrséget!

Ha a társad szeretne bevezetni téged az ő világába, próbálj meg empatikusan figyelni. Akár úgy is felfoghatod, hogy kinyitja előtted kincses ládikáját: fogadd tisztelettel és vigyázz a rád bízott titokra. Az ilyen képzelgések mélyen gyökereznek bennünk, szorosan kapcsolódnak a személyiségünkhöz. Ha a párod be akar avatni, az mindenképpen arra utal, hogy kíván téged és veled vágyik minél gazdagabb nemi életre. Ha olyan igény jelenik meg a fantáziáiban, amely (egyelőre) távol áll tőled, akkor se légy élből elutasító: csak hallgasd végig türelmesen.

Lehet, hogy már az is magasabb szintre emeli köztetek az intimitást, ha csupán elmesélitek egymásnak a vágyaitokat. Előfordulhat, hogy egy közösen szőtt mese, egy szeretkezés közben gondolatban és szóban lejátszott történet olyan élményt nyújt, amely kielégíti az új és az izgalmas iránti igényeteket.