„Folyton beteg a gyerek” – Ezt üzeni a gyermekorvos az elkeseredett szülőknek!

Borítókép: „Folyton beteg a gyerek” – Ezt üzeni a gyermekorvos az elkeseredett szülőknek! Forrás: Pixabay
Rengeteg kisgyermekes panaszkodik arra, hogy a gyereke folyton beteg. Pár nap közösségbe járást mindig hetekig tartó betegeskedés követ. Nem értik, miért nem tudnak végre kikecmeregni ebből az ördögi körből. Dr. Korausz Etelka, pomázi gyermekorvos most választ ad az aggódó szülők leggyakrabban felmerülő kérdéseire.

Miért beteg folyton a gyerek?

Mostanában a legtöbb szülő amiatt keresi fel a rendelést, mert nem érti, hogy a gyermeke miért beteg sokszor egymás után, illetve miért beteg hosszasan, heteken keresztül. Ismert tény, hogy a kicsik leginkább akkor lesznek betegek, amikor közösségbe kerülnek. Ahhoz, hogy a gyermekek megszerezzék az iskolásokra, illetve a felnőttekre jellemző ellenállást, vagyis azt, hogy évente csak egy-két alkalommal legyenek betegek, át kell esniük bizonyos számú betegségen. Bármennyire is szeretnénk mi, szülők ezt elkerülni, ez sajnos nem lehetséges.

A mostani helyzetben, amikor egy ideig nem jártak a gyermekek közösségbe, úgy tűnik, mintha még több gyermek, és még tovább lenne beteg. Ennek a pontos okát nem tudjuk, talán az, hogy egyszerre támad nagyon sok légúti vírus, és megtalál sok védtelen gyermeket is. Orvosként ilyenkor azt szoktam kérni a szülőktől, hogy legyenek türelemmel, hiszen ezek a betegségek, bár valóban sokszor igen elhúzódóak, de legtöbbször enyhe problémák. Ha a gyermek két-három nap után már nem lázas, nincs nehezített légzése, jókedvű, eszik-iszik, játszik, akkor nagy baj biztosan nincs.

Miért nem kaphatnak gyógyszert, ha hosszabb ideje köhögnek, náthásak?

Mivel ezeknek a közösségben szerzett hurutos betegségeknek szinte 100%-ban vírusfertőzés az oka, sajnos oki kezelés nincs. Vagyis, az immunrendszernek kell leküzdenie a kórt. Fontos tudni azt, hogy ezeket a betegségeket akkor sem kell antibiotikummal kezelni, ha hosszú ideig tartanak. Nem a betegség időtartamát, hanem az okát kell kezelni. Oki kezelés pedig csak akkor van, ha a kórokozó baktérium. A feleslegesen szedett antibiotikumnak haszna nincs, csak hosszútávú mellékhatása van.

Miért esnek állandóan vissza?

Sok szülő gondolja azt, hogy amikor a gyermek ismét náthás, köhög, akkor „visszaesik a betegségbe”. Gyermekkorban ez nem visszaesés, hanem újabb és újabb vírusfertőzés, hiszen légúti tüneteket számos vírus okozhat, így egyik jön a másik után. Sokszor még meg sem gyógyult, és újra beteg, hiszen találkozik az újabb vírussal.

Miért „betegesebb” a kicsi, mint amilyen a nagyobb testvére volt?

Ha egy gyermeknek nagyobb testvére van, akkor az a tapasztalat, hogy a második gyermek előbb, többször, és hosszabban beteg. Ez érthető, hiszen ők a nagyobb testvértől már előbb megszerzik a fertőzéseket. Mivel az immunrendszer annál éretlenebb, minél kisebb a gyermek, ezért nehezebb megbirkóznia a problémával. Összességében a betegségek szempontjából az lenne a jó, ha a gyermekek minél később kerülnének közösségbe.

Mikor kell a hurutos betegségben antibiotikum?

Általában akkor, ha valamilyen szövődmény jelentkezik. A leggyakoribb szövődménye a náthának a fülgyulladás. Ilyenkor fájdalom, esetenként láz is jelentkezik. Láz nélküli fülfájdalom fájdalomcsillapító adása mellett általában egy-két nap alatt gyógyul. A lázzal járó, esetenként gennyes fülgyulladás kezelésére szükség lehet antibiotikumra. A hörgőgyulladás is gyakori szövődmény, de antibiotikumot nem igényel.

A sárga-zöld orrváladék esetén is csak akkor merül fel a gyógyszer szükségessége, ha a sűrű orrváladék egész nap folyamán fennáll, nem csak reggel, 10-14 napon át. Fontos tudni, hogy - bár elméletben lehetséges lenne-, de a gyakorlatban a tüdőgyulladás nem szövődménye a náthának. Nem kell attól tartani, hogy a hosszan tartó hurutos állapot tüdőgyulladást okoz.

A doktornő közösségi oldalán tette közzé válaszait, melyet minden aggódó szülő nevében köszönünk!

A betegségmegelőzés egyik leghatékonyabb eszköze az immunrendszer erősítése, melynek alapja az egészséges életmód. Nézd meg, miért fontos télen is kivinni a gyerekeket a szabad levegőre!