"Ő nem egy női miniszterelnök volt, hanem egy miniszterelnök, aki mellesleg nő" - Margaret Thatcher valódi arca

Lehet szeretni és lehet utálni, az biztos, hogy nagyon különleges nő volt Margaret Thatcher, az egykori brit miniszterelnöknő, aki amellett, hogy egy országot irányított, minden nap maga főzte családjának az ebédet. Róla meséltünk a legújabb Micsoda nők voltak podcastban, amit most meg is tudsz itt hallgatni: Íme pár dolog, amit nem tudtál egy másik Margaretről, Margaret Atwoodról: 24 dolog, amit fogadjunk, hogy nem tudtál Margaret Atwoodról Mindig kézzel írja első szövegváltozatait. &bdquo;Ha lenne reggeli rutinom , valószínűleg azzal kezdeném a munkát, hogy begépelem, amit az előző nap írtam” – mondja egy interjúban. Kilencévesen olvasta George Orwell klasszikus regényét, az Állatfarmot. Azt hitte, egy állatos mesekönyv került a kezébe. Azóta is nagy Orwell -rajongó. A Harvardon diplomázott, de a doktori programját végül félbehagyta. &bdquo;Az angol metafizikai regény” címmel kezdte írni disszertációját a 60-as évek első felében, de azóta sem fejezte be. Frappáns választ adott egy, A szolgálólány meséjét elmarasztaló kritikára. A kritika ráadásul a híres amerikai írónő, Mary McCarthy (1912-1989, képünkön) tollából származik. &bdquo;Úgy neveltek, hogy ne beszéljek udvariatlanul idősebb emberekkel, úgyhogy most sem fogok belekezdeni” – jelentette ki válasz helyett Atwood. Mindez természetesen még a regény megjelenése környékén, a 80-as években történt. Margaret Atwoodnak van egy híres citromsodó-receptje A lemon custard receptjét a Bon Appétit nevű magazin közölte 2006-ban; állítólag szenzációsan finom. Íme a recept... Nincs kialakult munkarutinja, nem is ír minden nap. &bdquo;Nincs bombabiztos módszerem. Semmi sem bombabiztos” – mondta egy interjúban. A kiadója öt évig nem adta ki az első regényét. &bdquo;Olyan naiv voltam, hogy azt hittem: két évbe nyilván beletelik, amíg egy kiadó dönt a kézirat fölött” – emlékszik vissza Atwood később az esetre. A The Edible Woman 1969-ben jelent meg végül, és nemzetközileg ismert íróvá (valamint feminista ikonná) tette. Nem kell sok ahhoz, hogy Margaret Atwood elégedett legyen a napjával. &bdquo;Produktívnak nevezem a napomat, ha sikerült leírnom egy bizonyos számú szót. Valahol 1000 és 2000 között” – mondta a The Daily Beastnek adott interjújában. Egy rockszám is fűződik a nevéhez. Atwood írta a One Ring Zero zenekar (képünkön) Frankenstein Monster Song című dalát. &bdquo;Egy szót sem értek ebből, drágám, úgyhogy biztosan jó” – mondta a gimnáziumi angoltanára a tinédzserkori verseire. (Ezen a képen 14 éves, a Niagara vízesés előtt áll.) A 70-es évek közepe óta él együtt Graeme Gibson íróval. Egyszer egy pólót ajándékozott neki ezzel a felirattal: &bdquo;Minden írónőnek Graeme Gibson legyen a férje.” Atwood és Gibson egyébként nincsenek összeházasodva. Nincs gondja a rovarevéssel. Főként az óriás sáskákat szereti, amelyeknek elmondása szerint &bdquo;megpirítva mennyei az ízük”. Atwood felbukkan A szolgálólány meséje tévéadaptációjában. Az első évadban van egy cameója. És meg is pofozza Offredet ( Elizabeth Moss ). Az Alias Grace-ben is cameózik. Ez a történelmi regénye 1996-ban jelent meg, és 2017-ben készített belőle tévésorozatot a Netflix. Egy templomi jelenetben bukkan fel az írónő. Tizenhat éves volt, amikor elhatározta magát, hogy az írásból fog megélni. Ezt megelőzően is rengeteget írt; első regényét hétévesen vetette papírra, a mű egy hangyáról szól. (A kép 1954-ben készült, Harold bátyjával és Ruth húgával látható rajta.) A valósággal való bármilyen egyezés nem a véletlen műve. Miközben Atwood A szolgálólány meséjét írta, megfogadta magában, hogy nem lesz benne olyan részlet, ami ne fordult volna már elő valamikor a történelemben. &bdquo;Bevezettem egy szabályt: nem fogok beleírni olyat, amit az emberiség ne tett volna egy bizonyos helyen vagy időben, vagy amihez ne állt volna rendelkezésre a megfelelő technológia – írta egy 2012-es esszében, amely a The Guardianben jelent meg. – Nem akartam, hogy sötét, beteges fantáziával vádoljanak vagy azzal, hogy olyan szerencsétlen viselkedést tulajdonítok az emberi fajnak, amire valójában nem lenne képes.” Más helyeken azt is nyilatkozta, hogy a 17. századi új-angliai puritanizmus például nagy hatással volt rá a regény írásakor. Margaret hangja szól egy zombis mobilalkalmazásban. Méghozzá egy posztapokaliptikus fitnesz-applikációról van szó, amely a Zombies, Run! címet viseli. A lényege, hogy a felhasználó nem zenére, hanem a zombik elől fusson. Micsoda ötlet! Az app iOS-ra és androidra is letölthető. Atwood és Gibson lánya, Eleanor 'Jess' Atwood Gibson 1976-ban született. Az írónőnek két unokája is van. (A kép még 1978-ban készült.) Nyugat-Berlinben kezdte írni A szolgálólány meséjét. 1984 tavaszán. &bdquo;Ekkor még körülvette a Berlini Fal” – utal Atwood arra, hogy mi minden hatott közvetve vagy közvetlenül a regényére. A kép is Berlinben készült. Ha eddig még nem lettünk volna meggyőződve Atwood polihisztor természetéről... ...akkor vessünk egy pillantást ennek a szuperhős-képregényfüzetnek a borítójára. Az Angel Catbirdöt 2016-ban kezdte írni Atwood (77 évesen). A főhős, Strig Feleedus véletlen mutációs folyamat áldozata, amelynek köszönhetően egy macska és egy madár néhány testrészével lesz gazdagabb. Két íróasztala van a dolgozószobájában, mindkettőn egy-egy számítógép. Az egyik hozzá van kötve az internethez, a másik nem. Milyen praktikus! Nekünk ez hogyhogy nem jutott eszünkbe? Egyszer már készült film A szolgálólány meséjéből. 1990-ben. A nagyszerű, tragikusan fiatalon elhunyt színésznő, Natasha Richardson játssza benne Offredet, Faye Dunaway pedig Serena Joyt. A film hatalmas bukás volt és nagyon rossz kritikákat kapott. Mellesleg opera is lett a regényből: Poul Ruders dán zeneszerző írta 1998-ban. Atwood látta is az adaptációt, és megrendítőnek találta. &bdquo;Erőteljes mű... Mintha valaki megragadná az embert a tarkójánál fogva” – mondta az operáról, amely a Spotify-on is meghallgatható. Margaret Atwood saját szabadalma: egy autogramosztogató gép. A LongPen segítségével a távolból is lehet (élőben) autogramot adni. Az író az otthonában ül, az olvasó pedig felkeresi könyvesboltban elhelyezett LongPent, ami egy számítógéphez csatlakoztatott robotkar, és megadott időben videochatelhet is a kedvencével. A szerkentyűt 2006-ban mutatták be. Az írónő a környezetvédelem elkötelezett híve. Csak újrahasznosított, fehérítetlen papíron dolgozik, a kiadója a könyveit FHC (felelős erdőgazdálkodással készült) papírból adja ki, és ragaszkodik hozzá, hogy külföldi kiadásoknál is szerződés rögzítse ezt a gyakorlatot. Műanyag palackos ásványvíz helyett vízszűrőket szereltetett a vízcsapokra otthon, csak környezetbarát tisztítószereket tart, és ha nem muszáj, nem száll repülőgépre. Persze ezen felül is rengeteg zöld szokást vezetett be Atwood és Gibson a mindennapjaiba, és a pár mellesleg egy nemzetközi madármentő egyesületben, a BirdLife Internationalben is aktív szerepet vállal.