Hogyan hat a menstruációra a karantén?

menstruáció,koronavírus,stressz Forrás: Getty Images
A koronavírus okozta pánik sok esetben a családi asztalnál is érzékelhető, aminek sajnos testi eszinten is megjelenhetnek a hatásai. Hiába védjük meg magunkat azzal, hogy nem hagyjuk el a házat, az ebből fakadó stressz számos pszichoszomatikus tünetet produkál, sőt, magát a menstruációs ciklust is megzavarhatja.

Persze, sok nőnek egyébként is rendszertelenül jelentkezik a ciklusa, amit nemcsak a stressz befolyásol, hanem még az időjárási frontok is. Tehát hiába utal a ciklus kifejezés egyfajta visszatérő rendszerességre, a legtöbb nőnek valójában csak a fogamzásgátló tabletta állította be óramű pontossággal a 28 naponta jelentkező ciklusát. Persze, az is probléma lehet, ha túl korán jelentkezik a menzesz (polymenorrhoea), problémáról akkor beszélhetünk, ha 24 napnál rövidebb a két ciklus közötti idő.

Az agy és a petefészek ugyanis ugyanúgy kommunikál egymással, ahogy más szerveink is, és előfordulhat az is, hogy elmarad a peteérés. Ha izgulunk amiatt, hogy mi vagy a társunk elveszítheti a munkáját, vagy hogy nem tudjuk kire hagyni a gyerekeket, akkor a testünk miután keresztül megy egy hormonális sokkon, így kimaradhat a menstruáció. Nem kell azonban megijedni, ilyen még akkor is előfordul, ha nagyon izgulunk, mondjuk a gyerek nyaralása miatt, vagy éppen azért, mert éppen az esküvőnkre készülünk. Persze, akinek túl hosszú ideje nem jött meg a menstruációja, vagy ha túl gyakran jelentkezik 24 napnál hamarabb, nos annak érdemes konzultálni a nőgyógyászával.

Hogy mostanában mivel érdemes nőgyógyászhoz fordulni és mivel nem, kicsit bonyolultabb kérdés, de ha a cikluszavar hátterében betegség is áll – akár ciszta, vagy gyulladás – akkor jobb a mielőbbi beavatkozás. Hosszabb ideig fennálló stresszes zavar esetén azonban természetes hatóanyagú, hormonmentes készítmények is segíthetik a ciklus megfelelő beállítását. És ami a legfontosabb: a vírus ciklusa ugyanúgy véget ér, és az élet, a gazdaság, ahogy a természet is elkezdi a gyors regenerálódását.

Őrült összeesküvés-elméletek, amik tényleg igazak: