Megtudta a pasim, hogy lefeküdtem a bátyjával (is) – erre a reakcióra azonban nem számítottam

Borítókép: Megtudta a pasim, hogy lefeküdtem a bátyjával (is) – erre a reakcióra azonban nem számítottam Forrás: Adobe Stock/ By igor_kell
Sejtettem, hogy nem lesz jó vége ennek a sztorinak, de ami történt, az minden várakozásomat felülmúlta. A Joy.hu cikke

Ez a kis történet lehetne egy modern Hamupipőke történet, de azt hiszem az egyetlen, ami azonos a két sztoriban az a tök. Ott volt egy tökhintó, én meg rájöttem, hogy mekkora tökfej vagyok, hogy azt hittem, ha az egyikkel nem megy, a másikkal még sikerülhet. Hát nem…

Szóval a történet előzménye röviden: Ricsivel (mint utóbb kiderült) klasszikus barátság extrákkal kapcsolatunk volt, amit persze minden közös barátunk előtt titkoltunk. Beleestem, majd hagytam, hogy megvezessen. Aztán jó sok csavar után, amikor épp nem voltunk jelen egymás életében, összefutottam az öccsével, Gergővel. Beleszerettem a „kistesóba”, aki amúgy korban is jobban illet hozzám, ám ők nem tudtak egymásról.

Ha még te is keresd az igazit, akkor ezekre figyelj!