A nem az új igen, avagy végre megtanulok nemet mondani (remélem)

nem,igen,nemet mondani
Forrás: Twitter

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Amikor a kislányom huszonkét hónapos korában először kiáltotta bele a világba dacosan, hogy „Nem!”, tudtam, hogy nehéz időszak elébe nézünk. De titokban szurkoltam neki, hogy tanuljon meg jobban nemet mondani, mint én.

Ez a cikk az Éva magazin egy korábbi számában jelent meg.

Nemrég elgondolkoztam azon, hogy mi a legjobb tulajdonságom. És arra jutottam, hogy a kedvesség. Szeretem az embereket, imádok udvarias és előzékeny lenni, és még a BKV-ellenőrre is mosolygok. De most már nem vagyok benne olyan biztos, hogy a kedvesség olyan jó dolog. Nekem.

Szeressenek

Nem tudok nemet mondani. Vagy csak nagyon nehezen. Mélyre ástam magamban, és két okot találtam, hogy miért nem. Az egyik az az elemi erejű vágyam, hogy szeressenek. Lehetőleg mindenki. Sokáig azt hittem, hogy akkor fognak szeretni, ha mindent elvállalok, ha mindenben alkalmazkodom, ha mindenre igent mondok.

A másik ok a rendkívül fejlett empatikus készségemben rejlik. Amint nemet készülök mondani valakinek, végigfuttatom magamban, hogy szegény most mihez fog kezdeni, jaj, biztos nagy problémát okozok neki, amiért most az egyszer nem számíthat rám.

A dolog azzal is összefüggésben állhat, hogy olyan típusú következetes szeretetben nőttem fel, amely nagyon határozottan kijelölte számomra a helyes utat. Nem igazán volt helye tiltakozásnak, nemet mondásnak, lázadásnak. Azt hiszem, ebből következik az is, hogy a mai napig rendkívül nehezen hozok döntéseket, hiszen nem igazán tanultam meg önállóan választani és magam viselni a felelősséget.

Elemi erejű vágyam, hogy szeressenek. Lehetőleg mindenki.

Igenek

A legnagyobb igen, ami helyett nemet kellett volna mondanom, az első esküvőmön hagyta el a számat. Nem arról van szó, hogy nem jó embert választottam. Nagyon jó embert választottam, de azok a problémák, amelyek miatt végül pár év múlva elváltunk, kezdettől fogva jelen voltak. Ha egy kicsit őszintébb vagyok magammal, ha bátrabban szembe merek nézni a tényekkel, ha sokkal hamarabb ki merek mondani egy fájdalmas nemet, akkor sok későbbi, nagyobb fájdalomtól megkímélhettem volna magunkat. (Nyilván nem egyedül az én felelősségem az ügy.) Ezt persze csak utólag látom ilyen világosan. (Habár… érdekes, hogy az esküvő előtt egy héttel herpesz jelent meg az ajkamon, és már akkor is átfutott a fejemen, hogy olyan, mint egy pecsét: „Ne mondd ki!”)

nem,igen,nemet mondani
forrás: Getty Images

A válásom utáni kapcsolatomban a párom rám bízta, hogy szeretnék-e házasságot és gyereket. Ő jelezte, hogy mindkettőre nyitott, és arra kért, hogy szóljak, ha készen állok rá. Hamarosan mindkét dologgal kapcsolatban természetesen, szinte a gyomromban éreztem meg a választ. Lett esküvő és lett gyerek is. És ezek már felnőtt döntések, belülről megérlelt, valódi igenek voltak, nem csak olyanok, amelyekkel a nemet akartam kikerülni.

Ha sokkal hamarabb ki merek mondani egy fájdalmas nemet, akkor sok későbbi, nagyobb fájdalomtól megkímélhettem volna magunkat.

Búra alatt

Na de térjünk vissza a fősodorhoz, mert ez csak egy kis színes volt az igenekről és a nemekről. Valójában nem csak a nemet mondásról van itt szó.

  • Én vagyok az, akit néha megkérnek, hogy ismételje meg hangosabban, mert nem hallották.
  • Én vagyok az, akinek a beszélgetőpartneréhez mások is elkezdenek beszélni, mert nem esik le nekik, hogy az illető éppen foglalt.
  • Én vagyok az, aki majdnem minden e-mailjét köszönömmel zárja.
  • Én vagyok az, aki végig ott van a táncpróbákon, hogy aztán az év végi fellépésén valaki mást állítsanak a helyére.
  • És én vagyok az, aki, miután egy befőttes gumit talált az étteremben a sült krumplijában, reklamál ugyan a pincérnek, ám a végén hozzáteszi: „De azért finom volt!”

Lúzer volnék? Nem tudom. Nem gondolom magam sikertelennek, sok mindent elértem az életben, amire vágytam és amiért megdolgoztam. De lehet, hogy még több mindent elérhettem volna – ha kicsit másképp csinálom. Hogyan is? Határozottabban? Magabiztosabban? Karcosabban? Néha annyira szeretnék másmilyen lenni. Ha a helyzet megkívánja, hangosnak lenni, beszólni, leordítani valakinek a fejét, az asztalra csapni, káromkodni. De jut eszembe, ez nem én vagyok, hanem Fejes Viki a volt munkahelyemről. Mondjuk kapott is egy szívinfarktust negyvenéves korában. Na, én azt nem fogok. Ha engem leöntenének egy tányér főzelékkel a menzán, én akkor sem pattannék fel sikítozva, mert egyszerűen fizikailag képtelen lennék rá. Úgy érzem, mintha egy hűvös búra lefojtaná az indulataimat, és azok nem tudnának a felszínre bukkanni.

Eldurran az agyam

Megtanulom-e végre kiengedni a gőzt? Kijelölni a határaimat, vállalni a konfrontációt, képviselni a saját érdekeimet?

Az az igazság, hogy sokkal égetőbb azoknak az eseteknek az emléke, amikor nem sikerült – és rengeteg ilyen van. Évekre visszamenőleg fel tudok idézni beszélgetéseket, amikor nem azt, nem úgy kellett volna mondanom, de nem ment, mert gyáva voltam vagy le voltam fagyva, és nem kapcsolt az agyam.

Kép
forrás: Getty Images

Ellenben a mai napig örömmel tölt el, ha eszembe jut, hogy hogyan kiabáltam az utcán a telefonban egy OEP-es (ma már: NEAK-os) ügyintézővel, aki elutasította a CSED (csecsemőgondozási díj) iránti kérelmemet. Akkor már fél éve küzdöttem az igazamért úgy, hogy egy fillér ellátást nem kaptam a szülés óta, és egyszer csak eldurrant az agyam. Na persze úrinő maradtam – minden körülmények között –, egyszerűen csak egy kicsit emeltebb hangon beszéltem az indulattól, és a gondolati sodrás miatt nem hagytam szóhoz jutni a másikat néhány percig. És tudjátok, milyen jólesett? Remegett a lábam, de végre kiálltam magamért, végre nem másokra voltam tekintettel, hanem magamat képviseltem. Meg is kaptam, ami jár – hét hónap késéssel, de ez már részletkérdés. (Később személyesen is találkoztam az ügyintézővel, és elnézést kértem tőle. Azt mondta, semmi baj, előfordul náluk az ilyesmi.)

Tudjátok, milyen jólesett? Remegett a lábam, de végre kiálltam magamért.

Visszafogott anyatigris

Pár hónapja a babakocsiban ülő kislányommal egy tömött buszra szálltunk fel. Mellettünk egy nagydarab, büdös bácsi ült, aki kérges kezével többször is megsimogatta a kislányom fejét. Láttam a babán, hogy szinte megkövül a félelemtől. Nem volt hová húzódnunk. Kénytelen voltam megszólalni a nyolcadik simogatás előtt, bár szinte fizikai erőfeszítésembe került: „Köszönjük, elég volt!” „De én annyira szeretem a gyerekeket!” „Nem baj, köszönjük, nem kérünk több simogatást!” Ennyire telt tőlem. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy még a bennem szunnyadó anyatigrist is leárnyékolja az udvarias polgár. Úgyhogy van még hová fejlődnöm. Muszáj. Mert most már nemcsak rólam van szó, hanem a gyerekemről is, akit nekem kell megvédenem.

Apropó, gyerek. Rájöttem, hogy nem csak érte, miatta, hanem neki is meg kell tanulnom nemet mondani, mégpedig az ő érdekében. Nem lesz könnyű.

Zárszó

Jó lenne ezt a cikket azzal zárni, hogy „és akkor elhatároztam, hogy innentől nemet mondok, és úgy is lett”. De ez azért sajnos nem ilyen egyszerű. Nap mint nap gyakorolnom kell, hogy keményebb és öntudatosabb legyek, mert a személyiségemből az fakadna természetes módon, hogy én kérjek elnézést. De már nem akarok.

Te tudsz nemet mondani?
Persze, simán!
Nem, én mindent elvállalok, mindent benyelek.
Megosztom az eredményt
Tovább olvasok
A 8 legrégebbi videó a YouTube-on

Emlékeztek még azokra az időkre, amikor az IWIW-en és a MySpace-en lógott mindenki Facebook és Insta helyett? Amikor nem Messengert, hanem Msn-t használtunk és olyasmi, mint a Snapchat még nem is létezett? A YouTube-ot alig használta valaki, a pixeles home videók gyűjtőhelye volt. Összegyűjtöttük a 8 legrégebbi YouTube videót, hogy mindenki nosztalgiázhasson egy kicsit…

Divatbemutató díszletek, amikre aztán nem sajnálták a pénzt

A múltkori divatbemutatós gyűjtésem az extrém helyszínválasztásokról szólt. Ez a mostani a pedig a set design-ra fokuszál, a felépített díszletekre, amik túlzás nélkül mestermunkák. Lássuk a legizgalmasabakat!

Benéztünk a ruhaturkáló biznisz kulisszái mögé

– Szia, bocsi. – Hosszú hajú lány cikázik el mellettem nagy adag ruhát cipelve. Egy több száz négyzetméteres, kanyargós pincelabirintusban állok, körülöttem polcok, fogasok, zsákok. „Mintás pamutruha”, „csíkos ingek”, olvasom a feliratokat, alattuk vállfára aggatva sorakoznak a ruhák. Megakad a szemem egyik-másik darabon. De jól néz ki az a málnaszínű, szívesen lecsapnék rá!

Napi horoszkóp szeptember 22.: a Rákok a saját boldogságukért küzdenek, az Oroszlánoknak kockáztatniuk kell a siker érdekében

A hét utolsó napján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz fontos üzeneteket rejtenek az egyes csillagjegyek!

A társadalmunk őrült játszmákra épül – állítja grafikáiban egy képzőművész

Ha megkérdeznénk a körülöttünk ülő három embert, mire gondolnak éppen, könnyen kiderülhetne, hogy ugyanarra, csak nem mondják ki. Ilyen és ehhez hasonló jelenségekről készített illusztrációkat egy német képzőművész.

Posztonként akár egymilliót kapnak a legmenőbb influenszerek

Van mit a tejbe aprítaniuk, és nem csak az „arról híres, hogy híres” Kardashian család nőtagjairól van szó.

Egy csípős tojásos falatka most a legmenőbb street food sláger

Az esték lassan legalább olyan csípősek, mint ezek a tojásos lepénykék, így nem árthat egy kis extra forróság. Ha szereted a Jalapeño Popperst, de túl nagy macerának tartod elkészíteni, mutatunk egy egyszerűbb, de legalább olyan ütős harapnivalót.

Elkészült az első ovi, amit egy magyar lakberendező egy pszichológus tanácsai alapján tervezett

Két lakberendező olyan ovikat tervez, melyek a világon bárhol megállnák a helyüket. Interjú.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem