Azt tapasztalom, hogy túl közeli határidővel is nehéz tervezni, meg túl távolival is. Nemrég egy nagy létszámú baráti összejövetelt szerveztem négy hónapos átfutási idővel (amit jelen helyzetben további bizonytalan időre elhalasztottunk), és meglepve tapasztaltam, hogy meghívásomra volt, aki nem tudta megmondani, hogy jó lesz-e neki.

Természetesen létezik vis maior: egy váratlan műtét például, hogy rosszabbra most ne is gondoljak. Egyébként meg épp azért választottam távoli határidőt, hogy ki-ki beírhassa a naptárába, és amikor később felmerül egy másik program lehetősége, azt mondhassa: sajnos nem jó, akkor már van valami. És nem fordítva.

Én egyre jobban hiszek a tervezésben, de ez lehet, hogy az idősödéssel – és a Szűz csillagjeggyel – járó kockaság eredménye. Ugyanakkor, a kollégáimmal beszélgetve új szempontok jöttek be a képbe. Például hogy van, aki velem ellentétben nem a tervszerűség híve, hanem a spontaneitásé. (Elismerem, hogy ennek is van varázsa.) És van, aki beszorítva érzi magát a fix programokkal – hú, ez viszont elköteleződési probléma is lehet, nem igaz?

És hát igen, lehet, hogy el kell fogadnom, hogy a „ceruzás beírás” az, aminek látszik: udvarias elutasítás.

Tervezni jó dolog. Így csináld!