Már a megrendelés napján is kiszállít a SPAR

Borítókép: Már a megrendelés napján is kiszállít a SPAR
A legújabb fejlesztéseknek köszönhetően augusztus 10-től az online shopban megvásárolt termékeket akár már a megrendelés napján kiszállítja a SPAR Budapesten, a főváros környékén és kilenc Velencei-tó térségi településen.

„Vállalatunk 2019-ben több mint egymilliárd forintos fejlesztést követően indította el a SPAR online shop-ot, mely valódi sikertörténet: immár mintegy 2 millió lakos számára érhető el Magyarországon. A hatalmas keresletnövekedés miatt 145 főre növeltük kollégáink létszámát, bővítettük kiszállítási idősávjainkat, és számos hatékonyságnövelő folyamatot vezettünk be. Ennek köszönhetően elértük azt, hogy ma már akár a megrendelés napján megérkezhet a vásárlóinkhoz a megrendelt termék” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Az új szolgáltatás bevezetésével a SPAR garantálja, hogy amennyiben a vásárló hétköznap vagy hétvégén délelőtt 10 óráig leadja rendelését az online shopban, azt már aznap, legkorábban 18 és 20 óra között házhoz is szállítják neki. Az expressz kiszállítási szolgáltatás Budapesten és vonzáskörzetében, valamint a Velencei-tó környékén érhető el. A szolgáltatás extra költséggel nem jár, az általános szállítási díjak érvényesek aznapi idősávok esetén is.

További információ: www.spar.hu/onlineshop