“Az egyetemi évek alatt fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy mennyire jó lenne világot látni” - kezdi a beszámolót Bálint. Ő a SOTE Sporttudományi Karán, Saci pedig a BGF Idegenforgalmi Karán végzett. “Közhelyesen hangzik, de egy franciaországi síelésen megcsapott a természet szeretete. Az óriási hegyek, a havas fenyőfák… úgy éreztem, hogy keresnem kell az ehhez hasonló élményeket.”

De miért éppen Új-Zéland? “Először Norvégiába vagy Svédországba szerettünk volna menni, hogy ott fejezzük be az egyetemet, de ebből nem lett semmi” - veszi át a szót Saci. “Aztán 2016-ban hallottunk az új-zélandi Working Holiday vízumról.” Ez egy olyan egy évre szóló vízum, amely munkavállalási engedélyt is ad, de egy munkaadónál egyszerre maximum három hónapot lehet vele dolgozni, utána tovább kell állni. “Az egésznek az a lényege, hogy helyben keresed meg azt a pénzt, amit utána el is utazgatsz. Ha például dolgozol 3 hónapig egy farmon, lesz annyi pénzed, amiből utána három hónapig szabadon járhatod be a Föld egyik legszebb országát”.

Persze az egész mégsem ennyire egyszerű. “A legnagyobb nehézség az, hogy az egész a szerencsén múlik” - véli Bálint. “Magyarországról minden évben csak százan kaphatják meg ezt a vízumot, és mivel a jelentkezést egyszerre nyitják meg, a weboldal állandóan lefagy és a száz hely kb 5 perc alatt betelik.” Saci és Bálint 2016-ban próbálkozott először, sikertelenül. “Másodjára nagyon felkészültünk, bemagoltuk az összes kérdést - így szerencsénk lett és mindketten megkaptuk.”

Egy ilyen út persze rengeteg gyakorlati előkészülettel jár: felmondás a munkahelyen, albérlőkeresés a lakásba, az új élet megtervezése. “És főleg: rengeteg pénzt kellett keresnünk” - mondja Bálint. “A vízum feltétele, hogy legyen fejenként kb egymillió forint a bankszámládon, ennyiből lehet ugyanis kihúzni két hónapot Új-Zélandon, ha nem találnál munkát rögtön az elején. Ezt az országba való belépéskor ellenőrizhetik.”

Ezután eljön a kiutazás pillanata. “A vízummal vállalhatsz kint munkát, de ennyi. Mindent neked kell megszervezned” - meséli Saci. “Mikor kimentünk, rögtön vettünk egy kocsit - egy hétszemélyes családi autót, ami kempingezős életvitelre volt átalakítva. Ez nagy divat ott, rengeteg hátizsákos utazó járja ilyen kocsikkal a kempingeket: sátor helyett a kocsid a hálószobád, egyébként pedig használod a kemping konyháját és fürdőjét. Mi összesen tizenöt hónapot voltunk kint és ebből kilenc hónapot laktunk a kocsinkban.”

Na de mi a helyzet a munkával? “A vízum része, hogy ha legalább három hónapot a mezőgazdaságban dolgozol idénymunkásként, akkor az egy év 15 hónapra hosszabbítható” - meséli Bálint. “Nem volt kérdés, hogy ezt választjuk, hiszen egyébként is a természet kedvéért vágtunk neki az egész kalandnak.” Munkát találni szerencsére nem nehéz, a Working Holiday vízum birtokosaira egész infrastruktúra épül Új-Zélandon. “Az első munkahelyünk egy családi gyümölcsfarm volt” - veszi át a szót Saci. “Itt hat indiai munkás szedte az almát és a körtét, mi pedig válogattuk, ellenőriztük és bedobozoltuk őket. Átlagos munkaidő volt, heti öt nap, napi nyolc óra.” Hiába volt monoton és egyszerű, Bálintnak mégis ez az egyik legjobb tapasztalata a munkáról. “Sehol nem láttam még ilyen munkamorált, se azt, hogy ennyire megbecsülnék a dolgozókat” - meséli.

Bálint és Saci a tizenöt hónap alatt dolgozott még fenyőfaiskolában és áfonyafarmon, pergettek mézet egy gyárban és válogattak barackot. “Ez egy nagyon drága ország, mégis kerestünk annyit, amennyiből a szabad hónapokban bejárhattuk az országot. Mindig pontosan fizettek, és ha volt túlóra, mindig megkérdezték előtte, hogy belefér-e nekünk és azt is rendesen kifizették. Ez szuper érzés volt” - mondja Saci.

És mi volt a legjobb az egészben? “Hát a kaland. És a tájak” - mondja Bálint, majd egy kis gondolkodás után hozzátesz még valamit. “És furcsa, de az, hogy minden egyes nap végén megköszönték a munkánkat. A világ legegyszerűbb gesztusa, de rengeteget számít. Itthon is be kéne vezetni.”

Nézd meg Saci és Bálint új-zélandi galériáját!