Akkor és most: hat ikonikus magyar gyerekszínész

Akkor és most: hat ikonikus magyar gyerekszínész

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Minden akkori gyerek őket nézve nőtt fel. A 80-as években is, de pláne a 60-asokban. Sokan köztük a pályán maradtak, mások teljesen eltűntek a nyilvánosság elől. Most a kedvenc gyerekszínészeink következnek, akik mellett felnőtt partnereiknek is igyekezniük kellett.

Persze nekik könnyű volt, hiszen akkoriban még csak egy vagy két tévécsatorna létezett, internet pedig egyáltalán nem. Mégis van köztük, aki megérdemelten vonta magára az ország figyelmét, hiszen igazi nagy színésznek bizonyult már nyolcévesen is. Vagy tizenhárom évesen. A galériánkban szereplő ifjú tehetségek jórészt azóta is a pályán vannak, legfeljebb nem rájuk esik a reflektorfény:

Nézd meg a galériánkat> 12 kép
Akkor és most: hat ikonikus magyar gyerekszínész
Tovább olvasok
Fizetőeszköz, radír és szerelmi kötés – 19 érdekesség a kenyérről

Augusztus 20-a az Új Kenyér ünnepe, ennek apropójából összegyűjtöttünk egy halom izgalmas információt róla, amit eddig valószínűleg te sem ismertél.

A nagyobb áruházláncok iskolakezdési katalógusai egyben (hogy idén se kelljen keresgélned)

Nyomtatott reklámújságok helyett bőven elég egy helyen csekkolni (és összehasonlítani) az árakat.

Napi horoszkóp augusztus 17.: a Bikákat komoly elismerés teszi boldoggá, a Rákok fontos döntést hoznak meg

A hosszú hétvége első napján is érdemes elolvasnod a csillagok üzenetét, hisz ismét izgalmas dolgokat tudhatsz meg!

Melyik a legjobb kardioedzés, ha hasból szeretnék fogyni?

Egyáltalán nem mindenki van oda a kardióért, de ha zsírt szeretnél égetni, akkor muszáj beiktatni az edzéstervedbe. Szerencsére sokféle kardioedzés létezik.

Híres emberek, akiket gyerekkori barátság fűz össze

Hollywood tele van ikonikus barátságokkal. Sztárok, akik együtt dolgoznak, esznek, edzenek, sőt még a vörös szőnyegre is együtt sétálnak fel. És vannak olyan hírességek, akik már gyerekkoruk óta ismerik egymást.

Neked mi a szupererőd? Teszteld magad!

Töltsd ki a tesztet és írd meg nekünk, hogy eltaláltuk-e a szupererődet.

Voilà! 5 híres francia mártás, amivel bárkit lenyűgözhetsz

A klasszikus francia konyhának köszönhető a legtöbb hideg és meleg alapmártás vagy más néven anyamártás. A hollandi, a spanyol, a velouté, a besamel, a marinara és persze a majonéz is. Ezek mind-mind nélkülözhetetlenek a francia konyhában és ma már a miénkben is.

Bölcsebbé és talpraesettebbé tesz az utazás – használd ki!

Persze mindenki úgy utazik, ahogy akar. De miért ne utaznál úgy, hogy az a szellemi fittségedre is jó hatással legyen?

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem