Az igazi Róbert Gida: 10 dolog, amit nem tudtál Christopher Robin Milne-ről

Borítókép: Az igazi Róbert Gida: 10 dolog, amit nem tudtál Christopher Robin Milne-ről Forrás: Wikipédia
Mindenki ismeri a Micimackót. Épp ezért mindneki ismeri Róbert Gidát is. És szinte senki sem ismeri Christopher Robin Milne-t, az igazi Róbert Gidát. 100. születésnapja alkalmából összegyűjtöttünk 10 dolgot a mese mögött megbúvó emberről.

Kezdjük a történetet az elején. Alan Alexander Milne egy előkelő család sarjaként született 1882-ben, Londonban. Egyetemistaként matematikát tanult a University of Cambridge-en, végül mégis írásra adta a fejét. Vígjátékokat szerzett, különböző lapokban publikált, és szerkesztőként is dolgozott. 1913-ban vette feleségül Dorothy 'Daphne' de Sélincourt-t. Harcolt az első világháborúban, ahonnan feltehetőleg súlyos poszttraumás stressz zavarral tért vissza. 1920. augusztus 21-én született meg fia, Christopher Robin, és innen indul el a Micimackó története is.

A. A. Milne a fiával szerzett élményeinek köszönheti írói karrierjét. Christopher Robinról mintázta Róbert Gida karakterét, a játékairól pedig Micimackót, Malackát, Fülest és a többieket. Az első Micimackó-könyv 1926-ban indult világhódító útjára. Magyarországon 1935-ben jelent meg Karinthy Frigyes fordításában (a nyersfordítást nővére, Karinthy Emília készítette; tőle kapta a magyar nevét a címszereplő). A Micimackó igazi sikertermék volt, és ennek megfelelően rengeteg reklám és különböző promóciós anyag készült hozzá. Ezekben Christopher Robin jelenítette meg Róbert Gidát, így a valódi, húsvér kisfiú az egész világ számára ismertté vált, és elválaszthatatlanul eggyé vált a fiktív karakterrel. Ez tulajdonképpen megpecsételte Ch. R. Milne sorsát: világsztár lett, és egész életét egy fiktív személy árnyékában kellett leélnie.

Az utóbbi években egyre több diskurzus folyik A. A. Milne, Ch. R. Milne és a Micimackó viszonyáról. Egyesek szerint A. A. Milne rideg, számító módon, az óriási haszon reményében tönkretette a saját fia életét. Egyeseket az a kérdés foglalkoztat, vajon mennyire szabad egy művésznek bevonni a magánéletét a szakmájába. Vannak, akik szerint az író nem tehet mást, mint hogy a környezetét dolgozza fel a műveiben. Mások szerint nem szabadna egy gyereket ilyen nyíltan megjeleníteni, felhasználni, hiszen a gyerek nem tud nemet mondani. Éppen ezért egyesek szerint az apa viselkedése a fiával szemben egyenesen abúzus. Vannak, akik párhuzamot vontak az ifjú Christopher Robin és a mai szociális médián szereplő gyerekek között (például a 8 éves Ryan Kaji 26 millió dollárt, vagyis 7,7 milliárd forintot keresett 2019-ben azzal, hogy játékokat csomagolt ki a youtube-on).

Amint látjuk, a Milne család és a Micimackó brand kérdések egész armadáját vetik fel. És e mögött megint csak elvész Christopher Robin Milne, a személy. Ezért döntöttünk úgy, hogy századik születésnapja alkalmából összegyűjtünk pár dolgot a hús-vér emberről.

(Mielőtt belemennék az izgalmas részletekbe, egy dolgot muszáj tisztázni: a Micimackó eredeti, angol verziójában a kisfiút Christopher Robinnak hívják, a Róbert Gida név a Karinthy testvérek alkotása. Vagyis a valódi Christopher Robin jobban összeolvadhatott a mese szereplőjével, mint ahogy elsőre gondolnánk. A továbbiakban mindkét nevet használni fogom: Christopher Robin mindig a személyt, Róbert Gida pedig mindig a fiktív karaktert jelenti.)

Természetesen nem a Micimackó az egyetlen mese, amit kellemetlenül érint a napjainkban zajló újraértékelés. Ha szeretnél mai szemmel problematikus gyerekmesékről olvasni, ajánljuk gyűjteményünket: