Megtörtént eset:

Budapesten egy arcvak anya és lánya egymással szemben ülve utaztak tíz megállót a 7-es busszal, majd leszálltak, mentek haza mind a ketten – és a bejárati ajtó előtt döbbentek rá arra, hogy ha mindketten ugyanoda mennek haza, akkor ők családtagok. Most humoros, netán tragikus ez a történet? Vagy gondoljunk bele abba, hogy milyen érzés lehetett minden érintettnek, amikor egy arcvak anyuka más gyerekét vitte haza az óvodából.
Magyarországon feltételezések szerint akár 50 ezer embert is érint ez a probléma: mintha egy Eger méretű város lakói nem volnának képesek azonosítani a látott arcokat. A világszerte az emberek 2–2,5 százalékánál kimutatható prosopagnosia (ejtsd: prozopagnózia) elnevezést 1947-ben Joachim Bodamer német neurológus alkotta meg a görög prósōpon („arc”) és agnōsía („nemtudás”) szavakból.

Szép vagy, fiatal vagy, nő vagy?

Az arcvakság örökletes is lehet, de azt nem tudjuk, hogy a súlyosság fokozata is átadódik-e. Sőt az sem biztos, hogy ugyanolyan módon lesz arcvak a gyerek. „Az első, általam vizsgált prosopagnosiás családban apa, lánya és fia volt érintett. A lánnyal kibuszoztunk Budakeszire, ahol az apa várt bennünket. A lány elmesélte, hogy az apja hogyan néz ki, hozzátéve, hogy ha a találkozóhelyen lesz még három ilyen külsejű férfi, akkor bármelyikhez odaléphet és megölelheti. Na és ebben a családban a fiúnak komoly gondja volt a nem azonosításával, az apa képtelen volt a szépséget megítélni, a lány általánosan volt mindenben rossz” – meséli a szakértő.
Az arcvakok máskülönben mentálisan egészségesek, sőt sokuknak kifejezetten magas az IQ-ja. Pályaválasztásuk mutat bizonyos tendenciát, mondja Németh Kornél az általa ismert arcvak személyek élettörténete alapján. Nem jellemző rájuk a szociális jellegű foglalkozás, „a 40–50 ember között csak egy tanár és egy ápolónő van”. De ez érthető: feszélyezi őket az olyan helyzet, amikor teljesen ismeretlen arcokkal kell találkozniuk. Inkább könyvelők, biológusok, programozók, matematikusok lesznek – köszönhetően a gyakran átlag feletti intelligenciájuknak.
Észbeli képességeiket nem az arcvakság ellensúlyozása fejlesztette, az intelligenciájuk viszont segíti őket abban, hogy elképesztő mértékben kompenzálják a hiányosságukat. Többeknél ezért nehéz detektálni az eltérést, még önmaguk számára is. Honnan tudná valaki, hogy neki ilyen problémája van? Hiszen ő mindig ilyen volt… Pláne egy olyan családban nem észlelik ezt, ahol mindenki arcvak.
„Egy egyetemista lány tesztalanyom egyik nap nem köszönt a Juli nevű csoporttársának. Kiderült, hogy azért nem ismerte fel, mert Juli hajat vágatott és más lett a szemüvege. Ez a lány elmondta, hogy számára nem azt jelenti a Juli, hogy ő a Juli, hanem hogy valaki, akinek van 33 pár ilyen meg ilyen cipője, 10 kabátja, 70 fülbevalója, és az arcvak ezeket mind tudja. Ha ezek bármelyik kombinációja megjelenik, számára az a Juli. Néhány arcvak tehát emlékezőművész, minden kiegészítőt megtanul, mert abban nagyon jó – de az emberi arc nem mond neki semmit.”

Az átlagarc segít

Meglepően könnyen el tudjuk képzelni, milyen lehet a prosopagnosiás embernek. Mi, európaiak nem igazán tudjuk megkülönböztetni a kínaiakat, és ők sem minket. Ez az „other race effect”, a másikrassz-hatás: Jackie Chant felismerjük a filmvásznon, de ha szembe jönne kétszáz kínai férfi társaságában, nagyon nehezen tudnánk kiválasztani közülük.
Az arc merőben különbözik a többi testterülettől, és minden kis részletéhez ezernyi kulturális utalás, jelentés, jellemző kapcsolódik. Elménkben van egy úgynevezett arctér, amely a bejövő mintákat dolgozza fel, az életünk során látott arcokat „átlagolja”. Minden új arc, amelyet látunk, bekerül az arcterünkbe, és picit módosít a tudatunkban lévő „átlagarcon”, mondja Németh Kornél. Mi a finom megkülönböztetést olyan arcokon tanultuk meg, amelyek hasonlóak hozzánk, „vagyis a műszerünk nem oda van hangolva, nem azokra a különbségekre, amelyek a kínai vagy más arcokat egyedivé teszik”.
„Diagnosztizálásban már jók vagyunk, de nem tudjuk, miben kellene segíteni. Látjuk a tünetet, de nem tudjuk, mi a kiváltó ok. A tünet az, hogy nem ismeri fel az apját a buszmegállóban – de amögött mi lehet: emlékezeti probléma? Általános emlékezeti, vagy konkrétan arcemlékezeti? A finom kódolás sérül vagy más, és az fejleszthető-e? Amíg nem tudjuk, hogy a veleszületett arcvakságnak mi az oka, hol a forrása az agyban, addig kuruzslás volna bármit csinálni. De az már valószínűsíthető, hogy a diszlexiások csaknem felének is az arcfelismerés komoly, prosopagnosiaszintű problémát jelenthet.”

Segít a tréning, de csak ha állandó

A veleszületett prosopagnosiásoknak reménykeltő lehet, hogy a kaliforniai Berkeley Egyetem kísérletében egy tesztalany másfél évi tréningezés után határozott javulást mutatott az arcfelismerésben – de a mentális edzés befejezése után visszaesett a korábbi szintre. Az agyunknak van ugyanis egy olyan képessége, amelyet plaszticitásnak nevezünk: ennek köszönhető, hogy valamely agyi terület sérülése után más agyterületek megkísérlik átvenni a sérült rész funkcióit. De ez nem mindig történik meg.
„A normál arcfelismerők a két szem és a száj által bezárt háromszöget nézik egy másik ember arcán. Az arcvak nem vesz föl szemkontaktust, hanem tekintete ide-oda ugrál a fej külső részein, például a fülön. Vagy rátapad egy olyan részletre, amely szokatlan az adott arcon, mondjuk egy anyajegyre. Irreleváns területeket pécéz ki magának, amelyek nem segítenek a felismerésben. De legalább a késztetés megvan benne, hogy találjon valamilyen azonosítási pontot” – részletezi a szakértő. Munkatársaival most pont a trenírozást fogják vizsgálni: az arcvak tesztalanyokat megpróbálják tudatosan megtanítani az egyes arcterületek vizsgálatára, hátha attól javul a felismerőképességük.
„Van olyan női kliensem, aki az első randira barátnővel megy, aki titokban megsúgja neki, hogy helyes-e a fiú. Aztán a második randira is együtt érkeznek, mert segíteni kell abban, hogy ugyanahhoz a fiúhoz menjen oda.” Szórakoztatónak vélhetjük a sztorit, de nem cserélnénk velük.
Németh Kornél egyik kísérleti alanya évtizedek óta dolgozik ugyanazon a munkahelyen. Az irodában bízvást számíthat arra, hogy a mellette lévő asztalhoz majd a Kati fog leülni, az ablaknál meg a Károly dolgozik. Mindenkinek odaköszön, nincs semmi gond. Ám amikor munka után a boltban összefut a kollégákkal, és nem köszön nekik, azt sok évtized ismeretség után sem tudja megmagyarázni. Ez a történet viccesen indul, de szívszorítóan végződik: „a kollégák azt mondták, hogy akkor hiszik el, hogy ő tényleg arcvak, ha hoz arról papírt, hogy "hülye". Aki megpróbálja elmondani, hogy ez a problémája, azt még manapság is sokan lehülyézik. Mert nem tudnak erről az emberek” – összegzi a kutató. És neked hogy megy? Ha tesztelni szeretnéd az arcfelismerési képességed, kattints az arclabor.com oldalra!