“Sokkal szebb lennél egy fiúval ezen a képen”

párkapcsolat,homoszexualitás,pride,szexsuli
Kezdődik a Pride hónap – írtam ezt 2019 júniusában, de a folytatás 2020-ban nem az, hogy egy hónapon keresztül a Budapest Pride szervezésében mindenféle jó kulturális programokon vehetsz részt. Hanem az, hogy a koronavírus helyzet miatt idén augusztus 22-én lesz a Budapest Pride felvonulás, és azon a héten lesznek a jó kis dolgok mellé.

A szexsuli.hu cikke.

Egy nálam fiatalabb havernőmet kértem meg, Lilit, hogy mesélje el az ő előbújásának történetét.

“A legelső emlékem a lányokhoz való vonzódással kapcsolatban az óvodára tehető, máshogy viszonyultam a saját nememhez, mint a fiúkhoz. Voltak olyan kis barátnőim, akikkel szerettem kettesben maradni, távolabb a többi gyerektől, úgy éreztem jól magam. Rajzolgattunk például egymás hátára fenyőtűvel, és tetszett, hogy nekem ez milyen kellemes, fiúk társaságát meg nem is igazán kerestem – soha, egyébként.

Aztán persze mint mindenki, én is bele-belepillantottam tévéműsorokba, és nem a fiúk-férfiak keltették fel a figyelmem (még példát sem tudok igazából mondani, hogy akkor a kislányok kire kapkodták a fejüket), hanem Dobó Kata, Gregor Bernadett, meg Liptai Claudia. Ja meg a Terecskei Rita.

Sosem küzdöttem a beállítottságom ellen, így születtem és kész, nem terhelt meg a gondolat, hogy 'más' vagyok, mint a többiek, mert egyébként enélkül is mindenképpen én lettem volna a különc.

Ingerszegény falunkban természetesen sok esélyem nem volt barátnőt szerezni, így nyilván átestem egy “hű de helyes a Zsolnai Ricsi” fázison ötödik osztályban, amit még én magam sem hittem el igazából, aztán körülbelül ezután csöppentem bele az internet adta végtelen lehetőségekbe. Mondanom sem kell, hogy onnantól aztán bőven volt mit nézegetni, kinyílt a világ, meg persze elkezdtem kitapasztalni az online ismerkedés csínját-bínját.

Hetedikben jött az első nagy, konkrét fizikai élmény, az első csók egy lánnyal, az is csak azért történhetett meg, mert Győrből átkerült a téti iskolába, és mindent képviselt, amire akkor én vágytam. Ekkortájt történt, hogy a nagybevásárlást kipakolva a szalagra, szépen várva a sorunkra mondtam anyáéknak, hogy...

nekem nem férjem lesz, hanem feleségem.

Mondták, hogy oké.

Ez volt az én “nagy” coming out sztorim, és nagyon hálás vagyok azért, amiért sosem kellett egy percig sem azon aggódnom, hogy probléma lesz abból, hogy nem egy fiút viszek haza. Egyszer volt olyan, miközben otthon tévéztünk a barátnőmmel, hogy beült közénk ült anya, és közölte, hogy “Lili, olyan jó, hogy nem kell azon izgulnom, hogy mikor esel véletlenül teherbe…..”

Az első barátnőmmel több évig csak online tartottuk a kapcsolatot, nagyon nehezen jött az első találkozás, akkor még a szomszéd város is távolinak számított. Én szigorúan voltam fogva otthon, nem mehettem csak úgy akárhova, azt is csak hosszas egyeztetések árán sikerült kiharcolni néha, hogy a havernőmhöz átmenjek. Végül aztán találkoztunk, majdnem két évig voltunk együtt.

Sosem volt kérdés, hogy megfogjuk-e egymás kezét, vagy esetleg megcsókoljuk egymást itt-ott emberek szeme láttára is akár (azt gondolom, hogy egyáltalán nem provokatív módon), abszolút felvállaltuk a kapcsolatunkat. Ez persze volt, akinek nem tetszett, az egyik osztálytársam, Dórika és az anyja például kifejezetten aggódtak, hogy a lelkemet megeszi a sátán, ha nem “gyógyulok ki” ezen “betegségemből”, kaptam néhány kedves kommentet is közös barátnős fotó alá...

A cikk további részét a linkre kattintva olvashatod!

Pride-ok a föld körül: pazar fotók