Szünetet tartottunk a legjobb barátnőmmel – ez mentette meg a barátságunkat
Hétéves korunkban lettünk elválaszthatatlan barátnők. Egymás mellett ültünk az osztályban, minden egyes szünetben kéz a kézben rohangáltunk a folyósókon, ordítva énekeltünk és körbetáncoltuk a suli udvarát.
Egyikünk sem gondolta volna, hogy gimis korunkra „szétmegyünk”, sőt, épp ellenkezőleg; azt hittük, a mi barátságunk örökre szól. S hogy olyan sziklaszilárd pontok vagyunk a másik életében, akire mindig, minden körülmények közt számítani lehet. S hogy ehhez képest mi történt a valóságban? A barátságunk mintha „befagyott” volna erre a négy évre.
Nem is nagyon kerestük egymás társaságát; elmaradtak a közös programozások, a suli utáni lófrálások, a hétvégi bulizások. Mindketten éltük a saját életünket. Az egymás iránt érzett kölcsönös szeretet és tisztelet ettől függetlenül soha nem szűnt meg; de évekig kimerült abban, hogy szülinapokon dobtunk egy SMS-t a másiknak.
Első éves főiskolások voltunk, amikor úgy hozta az élet, hogy ismét intenzívebben kezdtünk érdeklődni egymás dolgai iránt. A szeptemberi évkezdés újra összehozott minket, a téli szünetre pedig megint csak egymás életének részesei voltunk.
Ezekben a kimaradt években ugyanis - amikor elengedtük egymást - új dolgokat tapasztalhattunk meg, új emberekkel találkozhattunk. Nem korlátoztuk, nem húztuk vissza egymást.
Biztos vagyok benne, hogy ezeknek a tapasztalásoknak köszönhetjük azt, hogy most közelebb vagyunk egymáshoz, mint valaha. Úgyhogy szerintem teljesem rendben van, ha te is azt érzed, szünetre; levegőre van szükséged egy baráti kapcsolatodban. Az idő úgyis majd igazol; ahogyan minket is.
Mert ha valóban olyan nagyon jó barátok vagytok, 4, 8, vagy akármennyi kimaradt év után is ugyanott fogjátok tudni folytatni, ahol abbahagytátok.