Borítókép: Segítség, az Instagramon piszkálják a gyerekemet! Forrás: Getty Images

Segítség, az Instagramon piszkálják a gyerekemet!

Rohant a kocsihoz, már messziről, a testtartásából láttam, hogy valami nagyon nincs rendben. Leszegett fejjel, görnyedt vállakkal igyekezett. Feltépte az ajtót és alig várta, hogy a nyakamba borulva végre kizokoghassa magát.

Mert 11 évesen ciki sírva fakadni az iskolában. Csak azért, mert szekálják. És úgy egyáltalán.

"Mi a baj? Mi történt? Bántott valaki, kisfiam?" - záporoztak rá a kérdéseim, amikor láttam, kicsit kezd lenyugodni.

"Nem hagynak békén. Azzal piszkálnak, hogy biztosan én találtam ki az egészet és én írogatok mindenkinek az Instán az osztály nevében." - hadarja. "Hogy micsoda?" – kérdeztem vissza teljesen ledöbbenve.

"A Gabi csinált egy profilt a 6.a nevében. Tuti, hogy ő volt. És ott posztolgat minden nap hülyeségeket, miközben azt terjeszti, hogy ezt én csinálom. Esténként meg olyanokat ír rám, hogy „tudom, hogy te voltál” – magyarázza, újra a sírás határán.

"De ha te tudod, hogy nem te csináltad, akkor miért veszed mégis ennyire magadra? Nem tudnád ezt a Gabival is megbeszélni? Nem szabadna ezen ennyire kiborulni" - próbálom először kicsit bagatellizálva körbejárni az ügyet.

Másnap szinte csak ez járt a fejemben. Rájöttem, ez semmiképpen sem lehet jó megoldás, ahogyan a „bezzeg az én időmben még nem volt ilyesmi” kiszólásaimmal sem igazán segítek rajta.

Totálisan hiteltelenül hangzik ugyanis ez egy olyan szájából, aki kamaszként még nemhogy azt se tudta, mi az az Instagram, de telefont is csak otthon,meg a sarki fülkében látott.

Be kellett lássam, hogy már az sem működőképes, ami a korábbi években még úgy ahogy elment; hogy fogom a telefont, felcsörgöm a Gabi anyukáját és nyomatékosan megkérem, legyen szíves elbeszélgetni a gyerekével otthon a dologról. Anya egy ponton túl nem lehet ott, hogy elsikálja, hogy megoldja helyette a problémákat. Már nem tudom, és nem is védhetem meg mindentől az én szenzitív fiacskámat, mert soha nem fogja megtanulni, hogyan reagálja le az ilyen helyzeteket. Igaz?

S hogy akkor mégis mit tettem? Az anyai ösztöneimet követve még a szokásosnál is többet beszélgettem vele, ezekről a dolgokról is. Próbáltam minél több minőségi időt nyújtani, az önbizalmát erősíteni. Azóta is. Nem mellékesen közben iskolát is váltottunk, na nem csak ezért, ezer más oka is volt. Azóta az új helyen is belefutottunk már hasonló, „zaklatós” sztoriba, viszont látom a változást a fiamon, a hozzáállásán.

Szembe mer nézni a problémával, felvállalja; nem csak nekem mesélte, hanem az osztályfőnökének is, aki egyébként a kezébe vette és az érintett szülőket is bevonva rövidre is zárta az ügyet.

A fiam ma már azzal is tisztában van valamilyen szinten, hogy mik a jogai, és hogy azokkal hogyan nem élhet vissza senki, a közösségi felületeken sem. És nem hiszem, hogy ez önzés. Ez önvédelem.

5 film a zaklatásról, amiket mindenkinek látnia kell