Több évezred alatt megszilárdult társadalmi normák, patriarchális családmodell és hímsovinizmus – ennyi lenne a jelenség hátterében? Skót tudósok megpróbáltak a végére járni a jelenségnek, és az állatvilágban néztek körül szülői példák után. Olyan fajt kerestek, amelynek nőstény és hím egyedei egyaránt részt vesznek az utódok gondozásában. Választásuk a temetőbogárra esett (nem vicc!). A Nicrophorus fajok ugyanis magas fokú ivadékgondozók a bogarak rendjén belül, elkötelezett szülői magatartásuk a madarak viselkedéséhez hasonló: a lárvákat fáradhatatlanul táplálják, és csak azok bebábozódása után hagyják el a családi fészket.

Direkt és indirekt

A temetőbogarak hosszas tanulmányozása után a skót etológusok arra a következtetésre jutottak, hogy a hím egyedek ugyan kivették a részüket az ivadékok gondozásából, de hozzájárulásuk jellemzően indirekt gondozásra szorítkozott. Szívesen javítgatták a föld alatti fészek kamráit és élelem után kutattak, illetve a begyűjtött dögöket készítették elő a lárvák táplálására. A nőstények ezzel szemben inkább az utódok direkt gondozásával foglalkoztak, amely közvetlen kontaktust igényel: etetik, tisztítják a lárvákat. Arra nincsenek adatok, hogy milyen arányban panaszkodtak a hím bogarak lustaságára, különös tekintettel a hétvégi meccsre járás kapcsán. Azt azonban megfigyelték, hogy a nemekre jellemző direkt és indirekt szülői magatartás akkor sem változott, ha a párt szétválasztották és csak az egyikőjük feladata volt az utódok gondozása. Ez arra enged következtetni, hogy a nemspecifikus magatartási normák nem társadalmi konvenciókon alapulnak, hanem biológiailag kódoltak. További kutatások során a jelenség genetikai hátterére is fény derült. Mindez meggyőzően hangzik, azonban elsietett lépés lenne közvetlen összefüggést és genetikai analógiát feltételezni az ízeltlábúak és az emberi faj között, tekintve, hogy egyedfejlődésünk közel 800 millió évvel ezelőtt külön útra tért. Ugyanakkor megfigyelések százai igazolják a genetikailag kódolt szülői viselkedés elméletét tapasztalati szinten. Az apai és anyai szerepek látszólag zsigeri szinten különböznek.

JÁTÉK

Apa: Fizikai kontaktus, mozgás, spontaneitás és fokozott kockázatvállalás jellemzi az apai játékot. A gyerekek megtanulják a veszélyhelyzetet kezelni, megismerik a fizikai képességeik korlátait.

Anya: Erős verbális kommunikáció és elmélyült közös játék, többnyire tárgyak segítségével. Az interakció fejleszti a szociális készséget és az érzelmi viszonyulást (na meg szép profitot hoz a játékiparnak).

FEGYELMEZÉS

Apa: Azon igyekeznek, hogy a helytelen viselkedés közvetlen, egyénre gyakorolt hatását kihangsúlyozzák, ami ugyancsak fontos, hiszen senki nem akarja magát direkt bajba keverni.

Anya: Jellemzően a helytelen viselkedés másokra gyakorolt hatására és társadalmi következményeire hivatkoznak, amelynek fontos szerepe van az emocionális fejlődésben, az empátia kialakulásában.

NYELVI FEJLŐDÉS

Apa: Közvetlenebb, felnőttesebb kommunikációra hajlamosak. Ennek a későbbiekben még elég sok haszna lesz, amikor segítenek áthidalni a babanyelv és az artikulált verbális kommunikáció közötti szakadékot.

Anya: Hajlamosabbak a gügyögésre, a babanyelvre, szívesebben énekelnek, dúdolnak, mondókáznak. Többet kommunikálnak a gyerekkel, ami segít a kicsinek abban, hogy lassan és fokozatosan elsajátítsa az anyanyelvét.

Az apukám az anyukám (és vice versa)

A fentiek megállják a helyüket a hagyományos családmodellben, ahol anya és apa megosztoznak a gyereknevelés teendőin. De mi a helyzet az egyre szaporodó modern családi felállásokkal, ahol például azonos nemű párok fogadnak örökbe vagy szülnek „külső” biológiai apától gyermeket? A házasság és családi nevelés kérdéseivel foglalkozó Journal of Marriage and Family című szakmai folyóiratban közölt tanulmány szerint a gyermeket nevelő leszbikus párok esetében nem figyelhető meg a nemi szerepek szétválása. Vagyis ebben az esetben valakinek két anyukája van, és mindkettőjük jellemzően direkt szülői magatartást tanúsít. Így aztán biztos mindig van a szekrényben tiszta alsónemű, időben kész a reggeli és nem indulnak el a suliba mamuszban.

Nem így a gyermeket nevelő azonos nemű férfipároknál. Megfigyelték ugyanis, hogy ebben a ritka, de nem példa nélküli családmodellben az egyik szülő idővel a direkt gondozás anyai viselkedésmintáját követi inkább. Azt is sikerült kimutatni, hogy a gyermeküket huzamos ideig egyedül nevelő apáknál aktivizálódnak az anyai érzelmekkel azonosított agyi területek.

Evolúciós haszon

A családban és utódgondozásban megnyilvánuló nemi szerepek tehát látszólag kötöttek és genetikusan kódoltak, de extrém helyzetben és a társadalmi normák hatására ezek valamilyen irányba elmozdulhatnak. De miért alakultak ki évmilliókkal ezelőtt a genetikailag mélyen kódolt nemi viselkedési minták? A természet nem szereti a fölösleges köröket, kell hogy legyen valamilyen észszerű magyarázata a különbségnek. Az ok valószínűleg az evolúciós előnyben keresendő.

A direkt és indirekt gondoskodás ugyanis ideális esetben nagyobb biztonságot és túlélési esélyt nyújt az utódoknak.

A természetben valóban farkastörvények és evolúciós játszmák uralkodnak, az emberi civilizációt azonban ennél erőteljesebben és sokkal gyorsabban formálják a kulturális szokások. A szülőség alakulása ennek jó példája, hiszen alig egy évszázad alatt gyökeresen átalakultak a nemi viszonyok, a nevelési elvek, a társadalmi szabályok és elvárások. Ez egyrészt üdvözlendő, másrészt viszont kihívások és irreális elvárások elé is állítja a szülőket. Például sok helyütt ma már az apukák és a nagyszülők is gyesre mehetnek, az apák aktívabban részt vesznek a gyereknevelésben – a fentiek tükrében akár a biológiai indíttatásuk ellenére is. Érdemes tehát szem előtt tartani, hogy a férfiak és a nők genetikailag más gondoskodási stratégiára vannak kondicionálva, és ebből kellene kihozni a legjobbat. Ami viszont biztosan nem válik a gyerek kárára, az az őszinteség és a szeretet. Apától, anyától egyformán.