Helló, szia! Hogyhogy nem jöttél az osztálytalálkozóra? – Aztán kínos csend
A napokban véletlenül összefutottam egy volt gimnáziumi osztálytársammal. Kicsit kellemetlen volt, mert gyakorlatilag több mint 10 éve semmit sem tudok róla, de nem tehettem meg, hogy nem váltok vele néhány szót. Nem szeretek csak úgy elmenni ismerősök mellett. Nos, lehet, hogy ebben esetben inkább ő örült volna, ha csak odabiccentek neki és nem szólítom le.
– Helló, de rég láttalak! Itt laksz még a városban?
– Aha, igen, voltam egy évig külföldön, de nem jött be, úgyhogy hazaköltöztem anyámékhoz – majd kínos csend után folytatja: – Milyen volt a találkozó? Nem tudtam elmenni, vagyis nem akartam a többiek előtt mutatkozni...
– Ezt hogyan érted? – kérdezem félve, de látom, hogy nagyon el akarja mondani, úgyhogy képzeletben bekapcsolom magamban az empátiagombot.
– Nem mondta a Marcsi, hogy elváltam? Rögtön az esküvő után.
– Mi? Nem, nem igazán beszélünk. Mi történt? Hiszen a suli óta együtt voltatok.
– Hát lehet, ez volt a baj, megtartottuk a lagzit aztán egyik nap előállt vele, hogy szerelmes, csak már nem belém. Kikészültem, hónapokig jártam pszichológushoz, s most nagyjából már helyre tett.
(Köpni-nyelni nem tudok, állok és bambán nézek magam elé, miközben egykori osztálytársamból csak úgy dől a szó – vagy inkább a kesergés.)
– Na szóval, amikor a találkozó volt, még nem akartam emberek közé menni, tudod, most az osztályfőnöknek magyarázzam az elcseszett életemet?
– Figyelj, én is kicsit tartottam ettől az egésztől, mert nem voltunk valami összetartó osztály, de a legtöbben szépen kikupálódtunk az évek alatt, simán eljöhettél volna kicsit beszélgetni. Így is csomóan hiányoztak.
– Igazából már félútról fordultam vissza, mert hirtelen rám tört a depi. De most már jól vagyok. Ki nem volt még?
– Hát a Bence, a Tamás...
– Ja, a Bencéről hallottam, nincs munkája, aztán nem akart égni a többiek előtt, és inkább nem ment.
– Nem tudom, biztosan én is kellemetlennek érezném, hogy úgy megyek el egy osztálytalálkozóra, hogy nem nagyon tudok épp mit felmutatni, szóval inkább nem mondom azt, hogy nem lett volna neki ciki, meg hogy a többiek milyen megértőek, mert biztos mindenkinek meg lett volna a véleménye. De azért igazán sajnálom.
– Látod, ezt bírtam benned mindig, hogy te nem finomkodsz, azt mondod, amit gondolsz, mindenkivel őszinte vagy. És te jól vagy? Felköltöztél Pestre, ugye? Meló jó?
...kicsit még beszélgettünk, aztán minden jót kívántunk egymásnak. Remélem, 5 év múlva ő és Bence is eljönnek. Meg Tamás is, és mindenki, aki hozzánk tartozott.