„Ha lehetne, akkor úgy ahogy van, átugranám és törölném a nagy pubertáskori időszakot, legfőképpen azt, amit a lányunk mellett kellett megélnünk. Később, amikor a fiunk került ebben a korba, valahogy könnyebb volt ez a minden értelemben túlfűtött időszak, de a lányunk mellett ez maga volt a gyomorgörcs. Pedig nem az a magamutogatós, kelletős fajta, nem is voltak nagy húzásai, csak egyszer.

Lány, jobban aggódunk? Lány, tudjuk anyaként, hogy mit él meg? Lány, gyerek, a miénk, de azt nem tudjuk, hogy még gyerekként jár-e az agya a szexuális dolgokkal kapcsolatban, vagy már többet tud a méhecskéknél?

Ne legyünk álszentek, mi is tudjuk miről szól a 16 évesek élete. Mi is voltunk ennyi idősek egyszer anno. Vannak titkok, amiket persze nem a szülőkkel osztanak meg a tinik, de még a fiúügyeket is valahogy akkor tudjuk meg, amikor már ott áll előttünk a dalia.

Az én lányom se nagyon dicsekedett azzal, hogy melyik fiú tetszik neki, vagy ő kinek tetszik, de azelőtt az ominózus este előtt tudtuk, hogy ki az a fiú, aki volt, hogy hazakísérte, akivel vasárnaponként találkozott vagy moziba ment. Egyszer pont úgy értem haza, hogy ők ott vesződtek a kapuban, így kénytelen kelletlen be kellett mutatnia a neki. Soha nem hívta (nem merte) behívni hozzánk őt a lányunk, pedig hogy őszinte legyek örültem volna, ha a szemem előtt vannak.

Aztán jött az a bizonyos péntek este, amikor a lányom azt mondta, hogy iskolai buliba mennek a srác sulijába és majd jön haza, legkésőbb tizenegy és éjfél között, a srác pedig elkíséri. Mondtam rendben, legyen így, majd eljött az este. Milyen egy szülő agya? Jár, folyamatosan jár a gyerek körül, pláne ha az elmegy otthonról este egy kvázi idegen helyre. Megnéztünk a férjemmel egy filmet, majd ráfordultunk a 11 órára.

Ugye a jelző is mutatja, paramama, így én ébren vártam, ám a férjem szép nyugodtan elment aludni. Annyit hozzátett, hogy reméli a gyerek időben megjön. Biztosítottam, persze, persze. Kérdés nélkül falazok a gyerekeknek, na nem azért, mert a férjem túl vehemens lenne velük, csak egyszerűen ilyen témákban én vagyok a józsaru.

12 múlt 8 perccel. Kikecmeregtem az előszobába, hogy megnézzem itthon van-e már a gyerek, ott lóg-e a kabátja. Semmi. Ekkor a nyugalmi pulzusom felugrott hegymenet utáni értékre. A szobája is üres volt. Hívtam telefonon, semmi. Ki volt kapcsolva.

4 percet ültem az utcára néző ablaknál, a telefonnal a kezemben, amikor végre meghallottam, hogy nyitja valaki az ajtót. Mire kiértem az előszobába a lányom már félig csukta be a szobája ajtaját. Elkaptam, megkérdeztem tőle, hogy mégis ezt hogy gondolta?

Visszajött majd mondta, hogy mindent lekéstek, nagyon, de tényleg nagyon sajnálja, a telefonja meg lemerült. Pár percet még dohogtam, majd mondtam, jó most már feküdjön le, biztosítva a témát, hogy másnap még átbeszéljük. Majd amikor fordultam vissza a hálónk felé, észrevettem egy 'csónakot' az előszoba tükör előtt.

Hát nem a férjem cipője volt, se a 12 éves fiúnké.

Pár pillanatig vacilláltam, hogy mit csináljak, majd gyorsan kitisztult az agyam és már masíroztam vissza a gyerek szobájához.

Bekopogtam, majd megkérdeztem az egyértelműt, hogy egyedül van-e. Ilyen hosszú és nyomasztó csöndet nem igazán éltem meg korábban. Borzasztó kellemetlen helyzet volt ez mindenkinek, talán azért is volt olyan sokat mondó az a csend.

„Nem, itt van az Ákos is"-jött a válasz.

Na ezek után minden tapintatot félre téve, mondtam a gyereknek, hogy az biztos, hogy nem maradhat itt éjszakára, ki kell kísérnie és szépen haza kell menni Ákosnak. 17 éves volt a srác, gondoltam, ha eddig ekkora bártorság volt benne, hogy eljön az éj leple alatt a barátnője szobájáig, akkor haza is fog találni. Amíg megtörtént a távozás, én a konyhában ültem, hogy ne legyen kellemetlen még az is hogy találkozunk, na de aztán jött a fejmosás.

Szembesítettem a helyzet súlyával. Hogy mit jelent az, ha felhoz egy fiút, hogy ezt meg kell beszélnünk, hogy ez nem így megy. Hogy az apja bent alszik mit sem sejtve, de reggel mégis mit fog szólni ahhoz, ha meglátja Ákos cipőjét és így tovább és tovább és tovább. Nem volt hosszú a hegyibeszéd, de hatásos volt: többet egyszer sem fordult elő ilyen bizalomvesztés.

Be lett mutatva az Ákost követő 1-2 fiú, ismertük, kedveltük őket. Az utolsó tinikori nagy szerelmet még én is megsirattam, amikor szakítottak. S hogy Ákossal mi lett? Többet nem láttuk, de máig hálás vagyok neki azért, hogy megtanított minket arra, hogy ebben a sikamlós témában is fontos a szülő-tini közti kommunikáció és bizalom. "

Tinivel élsz együtt te is?

Galériánkban 10 mondat jön, amit lehet ki se lenne jó mondani a velük való kommunikáció során