Traktor és géppisztoly – avagy milyen volt gyereknek lenni a Kádár-barakkban?

Borítókép: Traktor és géppisztoly – avagy milyen volt gyereknek lenni a Kádár-barakkban? Forrás: pixabay.com
A kisgyermekkor olyan életszakasz, amiről határozott emlékek helyett elmosódott képeink, benyomásaink, impresszionista vízióink vannak. Az idő összekuszálódik, az ok-okozat megszűnik, marad a mellkas és a torok között liftező érzés, hogy valaha minden más volt. Zoltán arról mesélt nekünk, milyen volt kisgyermeknek lenni a „szépemlékű” Kádár-korszakban, a szocialista blokk legvidámabb barakkjában.

Kovboj vagy partizán

Hol voltak még a hétköznapi, esendő filmhősök, a John McLaine-ek, a John H. Millerek, a Roger Murtaugh-ok? Hol voltak az ellentmondásos, netán szimpatikus antihősök, a Hannibal Lecterek, a Jokerek, pláne Catherine Tramellek? Magyarországon nekünk a született erkölcsbajnok kovboj és a joggal terrorista partizán jutott. Winettou és Négy páncélos meg egy kutya, Aranyeső Yuccában és Moszkva nem hisz a könnyeknek. Semmi A Jó a Rossz és a Csúf, semmi Nyugaton a helyzet változatlan.

A 70-es évek kisdiákjai biztosak lehettek benne, hogy a jók tényleg jók – legfeljebb néha elfásultak a sok harcban. A gonoszak pedig tényleg gonoszak. De nagyon. Nyilvánvaló, hogy az iskolai számháborúkban senki nem akart a kék csapatban lenni: pontosan tudtuk, hogy a vörös a jók színe.

A partizán volt a megszállott. A covboj volt a magányos. Ez a kétféle hős volt, és kész.

Kisautó vagy hajasbaba

Kérem, a szocializmus olyan világ volt, ahol a kislány babázgatott, a kisfiú autókázgatott. Mindenki készült a társadalom által elvárt szerepre. Ha egy lány építőkockával játszott, biztos megmosolyogták. A kis buta. Rosszabb esetben ferde szemmel néztek a szülőre, hogy micsoda polgári lezserség ez!

Ámult-bámult minden barát, amikor megkaptam az első matchboxomat (bocsánat: mecsbokszomat). Kicsit félve kérték kölcsön, és nem értették, én magam miért nem játszom vele. Bevallom, a felirat jobban érdekelt a kis sportautó alján, mint a járgány maga. Mágikusnak tűnt, hogy „Pontiac Firebird”. A dobozán meg ott az igéző kifejezés: „Superfast”. És még egy csomó angol szó. Lehet, hogy nem ezért a pár mondatért lettem angoltanár, de szeretem néha így képzelni… Na jó, elismerem, a BoneyM Ma Baker c. dala is szerepet játszott benne. Tudni akartam, mit mond a gengszteranya az ő gonosz boszorkányhangján, amikor betör a bankba. Ilyen volt ez az 1977.

Forrás: a szerző

Nem kaphatsz meg mindent, kisfiam!

Bársonyos, illúziókkal teli, kérdésektől mentes gyerekvilág volt a 70-es évek. Szüleim is tobzódtak a felnőtt-játékszerekben, amit a rendszer elérhetővé tett számukra. Volt színes tévénk. Nem értettem pontosan, mire jó, nekem fekete-fehérben is megfelelt. Mondjuk Süsü szép zöld volt. Nekem azonban a Marciék tévéje menőbbnek tűnt, ahhoz nem kellett mindig odarohangálni, hogy a KÉT(!) csatorna között változtassunk, vagy felvegyük a hangot, ha az Egymillió fontos hangjegy ment. Vagy a Delta. Marciék tévéje ugyanis távirányítós volt!

Előbb monó, aztán sztereó szalagos magnónk lett. A régi, hordozható lemezjátszót el is csentem apáméktól, azon hallgattam a Hofi-lemezeket, meg a Táncdalfesztivál-válogatást. De az első saját „hangcucc”-ra a nyári diákmunkámból kapott fizetésig kellett várni. Ez persze már egy másik világ, úgy 10 évvel később.

A „boldog hetvenes években” Lego sem volt. Irigykedve néztem Mészáros Petit, amikor egyszer felhívott magukhoz suli után. Hősködtem neki a sosem használt eredeti mecsboksz gyűjteményemmel (5 darab!). „Ugyan! Mecsbox! Nekem az apám legót hoz nyugatról!” És tényleg. Bokáig gázoltunk nála a legóban. Megint csak nem véletlen: felnőttként órákon át tudtam építeni a gyerekeimmel. Mindhárommal, a lánnyal is.

Az álmok csodamasinája, avagy mi az a jádámbájtattoj

Mindent összevetve nem szenvedtem hiányt semmiben. Talán csak a kellő kritikai érzék nem volt meg – azt később kellett összeszedni. Mint ahogy késve, 50-ik születésnapomra, a gyerekeimtől kaptam meg kisgyerekkori álmomat, életem egyetlen vágyott munkagépét is.

Történt, hogy a negyedik karácsonyom előtt édesanyám megkérdezte: mit szeretnél, kisfiam? Merész dolog egy alig négyévesnek ilyet feltenni. Ma is, nemhogy akkor, amikor nem volt minden megszerezhető… Anyám meg is bánta, mert én gondolkodás nélkül rávágtam: „Jádámbájtattojt!”

A karácsonyig hátralévő idő ezzel telt. Az egész család ezt kérdezgette tőlem, mi az a jádámbájtattoj. Nem tudtam elmagyarázni, csak hajtogattam, mint valami varázsigét, hogy nekem jádámbájtattoj kell. Ha már kérdezik, adják is oda! A széttárt kezekből, tanácstalan nevetgélésből, kínos csöndekből rájöttem, sosem lesz meg. Kaptam fröccsentett kovbojokat és indánsereget, színes építőkockát és pukkantós pisztolyt.

Jádámbájtattojt nem.

Aztán, már a következő nyáron, keresztanyámmal sétáltam a debreceni korzón, amit akkor Vörös Hadsereg útjának hívtak. Egy kirakat előtt szoborrá dermedtem, majd felordítottam: „Jádámbájtattoj!” És rámutattam a játékbolt üvegablaka mögé kiállított lánctalpas traktorra.

Forrás: a szerző

Van ez az élménye az embernek, hogy lefordítanak neki valamit és akkor a homlokára csap, hogy tényleg! Hát az összes felnőttnek ilyen homlokra csapós élménye volt, hogy végre sikerült felnőtt magyarra tolmácsolni a buta kisgyerekgyagyogást. Sokat nevettek még ezen. Hogy lánctalpas traktor. Emlegették, simogatták a butuska fejecskémet, elanekdotázták fűnek-fának. Én pedig reszketve vártam a következő karácsonyt. Most már mindenki értett engem! És kaptam fröccsentett partizánokat, mesekönyvet, lendkerekes tankot. Jádámbájtattojt nem. Később sem.

Az ötvenedik születésnapomig kellett várni. A három gyerekemnek köszönhetem, akikkel annyit legóztam, akiknek rengeteget olvastam a kisgyerekkori mesekönyveimből (is), akiknek egyszer versenyautópályát vettem, de ugyanúgy nem érdekelte őket, mint engem a mecsboksz. Félszázadik szülinapomon aztán megleptek egy fémépítőből készült, nagy gonddal megépített, színes jádámbájtattojjal. Még sárga lámpa is van a tetején.

Nos, ezért a pillanatért megérte kicsit szomorú, csalódott kisgyereknek lenni néhány karácsonyon át.

Olvasd el, másoknak milyen volt a gyerekkor!