A minap egyik barátnőmmel és kettő kicsi babájával az autóban ültünk egy mélygarázsban. Róttuk a köröket, az igencsak szűken kialakított parkolóban, és a mögöttünk levő az első kanyarban villogott nekünk. Lehet ő jobban ismerte a járást, mint mi, mi most először voltunk itt, ezért óvatosabban vettük be a kancsarokat.

A gyerekek sírtak, a rádió recsegett, ahogy egyre inkább vesztettük el a kapcsolatot a felszínnel. A következő lefele vezető kanyarban meg kellett állnunk, mert valaki éppen kiállt a parkolóhelyéről. A mögöttünk levő autósnak ekkor gurult el a gyógyszere és tenyerelt rá az autója dudájára. És bennem is ekkor gurult el a gyógyszer és szálltam ki az autóból és sétáltam oda hozzá, hogy akkor most személyesen öntsünk tiszta vizet a pohárba.

Az “úriember”, akinek sikerült kettő nőt és kettő kisgyereket ledudálnia egy mélygarázsban a sorban, először nem is értette, hogy valaki személyesen szeretné megbeszélni vele a viselkedését, lehet, hogy anyukája nem tette meg vele gyerekkorában 60 évvel ezelőtt elégszer. Miután elmondtam neki, hogy ő onnan nem láthatja, de előttünk áll egy autó még, azt is hozzátettem neki, hogy

És tudjátok, mi történt ezután?

Bocsánatot kért.

Nem először fordul elő velem, hogy az emberek agresszívan válaszolnak, türelmetlenkednek velem és minden egyes alkalommal amikor türelmesen rávilágítok nekik a helyzetre, akkor bocsánatot kérnek. Lehet szerencsés vagyok, lehet az is lehetne a vége, hogy egyszer megütnek, de ha az agresszióra türelmet és plusz pontért mosolyt is kapnak, na azzal nem tudnak mit kezdeni tapasztalataim szerint. Vagyis de, ha szorult még beléjük némi empátia vagy esetleg ők is jártak már az én cipőmben, akkor tudják, hogy lehet bocsánatot kérni és a legszebb dolog az egészben, hogy megbocsájtani is tudunk a magunk oldaláról.

Soha nem felejtem el, amikor kisgyerek voltam és rámtört egy asztmaroham, a kocsi hátsó ülésén feküdtem és mondogattam anyukámnak, hogy siessen mert nem kapok levegőt. Így 25 év távlatából anyaként el se merem képzelni min ment keresztül, azon az autóúton és biztos vagyok benne, hogy nem számított akkor az illemtan, cserébe számított minden időben elkapott zöld lámpa. Vagy, amikor barátnőmet hívták az óvodából, hogy kisfiának felszakadt a feje, de ne aggódjon már úton van a mentő. Vannak helyzetek, amikor sietünk, amikor minden zöld lámpa számít, amikor jobbról előznénk és kívánjuk mindenki tűnjön el az utunkból. Amikor ilyen indokolatlan agressziót látok az utakon mindig eszembejut, hogy vajon hova siet? Az esetek legnagyobb százalékában mindig van a háttérben egy történet, minden káromkodás máshonnan fakad, minden kiemelt középsőujj az élettől kapott középsőujj annak, aki mutatja.

Nem leszek álszent, én se vagyok kis Buddha sajnos mindig, de törekszem arra, hogy ezeket a helyzeteket ne magamra vegyem vagy ha én vagyok ilyen állapotban ne másokon vezessem azt le. Fontos figyelni arra, hogy a sok stressz és minket érő esetleges traumák ne vigyenek minket egyre és egyre lejjebb lelkünk mélygarázsában. Szóval ha legközelebb autóbaülsz és úgy gondolod az előtted levő gyorsabban is elindulhatott volna, amikor zöldre váltott a lámpa gondolja arra, hogy Téged ez miért zavar ennyire?

Vigyázzatok Magatokra az utakon és a környezetetekre is! És figyeljetek ember társaitok lelkére is.

Ha úgy érzed Benned is felgyülemlett a stressz az elmúlt időszakban, akkor nézegesd végig galériánkat, amiben stresszlevezető technikákat mutatunk Neked. Csupán pár perc gyakorlás naponta csodát tehet!