„Mérgező” ember voltam a környezetem számára, elmondom, mit tettem ellene

nő Forrás: Getty Images
Elvirának leírhatatlan szenvedés volt az élete, és saját bevallása szerint másoknak is szenvedés lehetett vele együtt lenni. Sok pszichiáternél megfordult, kapott gyógyszeres kezelést, járt pszichoterápiára. Csúnyának és szerethetetlennek gondolta magát, méltatlan kapcsolatokat tartott fenn olyan emberekkel, akik szintén sérültek voltak, vagy összetörték a szívét. De megváltozott.

Több évbe és epikus mennyiségű fájdalomba telt, míg végül megtaláltam a megfelelő terápiát, és a korral is enyhültek a tünetek. Az eltávolodás azzal az értékes képességgel ruházott fel, hogy visszatekinthessek a múltbeli viselkedésemre, és azonosítsam azokat az egészségtelen mintákat, amelyeket akkoriban követtem.

A toxikus emberek gyakran nem tudják, hogy azok – ahogy én se tudtam. Ha leőrültezzük őket, egyáltalán nem segítjük a gyógyulásukat: sokkal fontosabb, hogy megpróbáljuk őket megérteni. Tudom, hogy nagyon nehéz nekünk is, másoknak is. De meg tudunk gyógyulni. Át tudunk lépni a mérgező mintákon. Sokan élünk bizonyítékul arra, hogy a fejlődés, a gyógyulás lehetséges.

Kattints a galériára, és elmesélem, milyen voltam én.