"Meginni egy bögre kávét melegen még nem egyenlő a minőségi énidővel"

Borítókép: "Meginni egy bögre kávét melegen még nem egyenlő a minőségi énidővel" Forrás: Pexels.com/Lisa Fotios
Büszkén feszítesz az Instán, újságolva az internet népének, hogy a baba mellett végre eljutottál hajat mosni, 2 hét után. Ezzel pedig le is tudtad az énidődet. Az értékes kikapcsolódás azonban nem egyenlő az alapvető szükségletekkel – véli a Huffpost szerzője, aki szerint komoly zavar van ezzel kapcsolatban a fejekben, amit nem ártana rendbe tenni.

Ha America Ferrerának nincs énideje, akkor mégis melyik anyának van? – teszi fel a költői kérdést a Huffpost egy vendégszerzője, akit az Emmy díjas, amerikai-hondurasi színésznő egyik Instagram posztja inspirált, hogy eltöprengjen a kérdésen.

„Reggelit csináltam magamnak és egy csésze kávét, amiket szép nyugiban, még melegen (!) el tudtam fogyasztani. Közben pedig egy podcastot hallgattam. Utána tornáztam egy kicsit, lezuhanyoztam, mindezt úgy, hogy senki nem kiabálta utánam percenként, hogy „mami, mamiiiii!” Tisztában vagyok vele, hogy milyen fontos, hogy néha ki tudjunk kapcsolni és hogy ki tudjunk magunknak szakítani egy kis időt a feltöltődésre, amikor csak magunk vagyunk. Viszont nem akarom magamat még azért is ostorozni, ha ezt nem sikerül minden nap megoldanom – idéz a színésznő posztjából Irina Gonzalez.

Úgy tűnik, hogy a gyermeket nevelő hírességeknek - akiknek felteszem több segítségük, lehetőségük van, mint egy átlag anyának – is nehézséget okoz az énidő beépítése. Erről beszél Ferrara is a posztjában, ami persze nagyon fontos, tisztelem és elismerem azért, hogy őszintén szót ejt a témáról. Én viszont úgy látom, egy dologban ő is erős félreértésben van. Azok a dolgok, tevékenységek ugyanis, amiket felsorol a minőségi időtöltése részeként, alapvető emberi szükségletek. Azt gondolom, a reggelizés, egy kávézás otthon semmiképp sem egyenlő az értékes énidővel.

Le kell szoknunk arról, hogy azt sulykoljuk a nőkbe: egy zavartalan zuhanyzással például mennyit mindent megtettek magukért.
mondja az újságíró.

Lássuk meg, hogy a legtöbb dolog, amire egy anyuka áhítozik, az olyasmi, amit bárki alapjáraton megérdemelne, amire szüksége volna. Ha valaki nem képes énidőt kiszakítani magának, az nem egy időmenedzselési, hanem sokkal inkább egy kulturális probléma.

Az énidőből egyébként is egy hatalmas üzlet kerekedett az utóbbi időben – állapítja meg a Huffpost szerzője. Gondoljunk csak bele, mennyi reklám, cikk hirdeti, mi mindenre van szükséged ahhoz, hogy minőségi kikapcsolódásban legyen részed. Nem kell más hozzá, csupán ez a legújabb szójagyertya, vagy ez a felnőtteknek készült, stresszcsökkentő színező - ültetik bele a fejekbe.

Vagy menj el egy masszázsra, pedikűröshöz, esetleg utazz el, már ha megteheted persze. Ha van rá időd és anyagi kereted, hogy mindezeket megvalósítsd, az szuper; de semmiképp sem húznék egyenlőségjelet ezek és mondjuk az elegendő alvás, a rendszeres étkezés közé – teszi hozzá Gonzalez.

Mintha teljesen megfeledkeztünk volna arról, hogy a nőknek a gyermekszülés után is ugyanúgy vannak elemi szükségleteik, mint annak előtte - fogalmaz. Gonzalez arra bátorít, hogy

ne posztolgassunk olyan fotókat az Instára, amiken győzelmi mámorban úszva mutogatjuk a világnak, mennyire klassz, hogy napok után eljutottunk végre zuhanyozni – ezzel le is tudva az énidőnket. Ne küldözgessünk körbe mémeket arról, hogy mekkora poén, hogy délután kettőkor még nem reggeliztünk.

Ahelyett pedig, hogy körbeszivecskézzük az ilyen posztokat, szerintem sokkal fontosabb lenne, hogy kezdjünk őszinte kommunikációba az anyák alapvető szükségleteiről. Mert rendszeresen enni, eleget inni és aludni, megfürdeni nem csak a kisbabáknak jár. És ha ez nem megy másként, akkor igenis segítséget kell kérni hozzá. A közvetlen környezetünkben élőktől, tágabban pedig a társadalom egészétől - tanácsolja Gonzalez.

Ha pedig nem lenne ötleted, mivel töltsd az énidődet, galériánkban tippeket adunk hozzá!