Borítókép: Már az óvodában sem működik az egyenjogúság? Forrás: Getty Images (Catherine McQueen)

Már az óvodában sem működik az egyenjogúság?

Néhány nappal ezelőtt kaptam egy levelet a fiam ovijából: az aktuális projektet lezáróan a gyerekek egy tánccal készülnek. Az előadásra az egyik délután fog sor kerülni, amikor megyünk értük. Szépen megszervezték, hogy tényleg ne legyen semmilyen fennakadás a többi csoporttal, és hogy még véletlenül se alakuljon ki agglomeráció.

(A történet szempontjából nem olyan fontos, de azért elmesélem: Spanyolországban élünk, nálunk az ovi az iskola része. Külön épületszárnyban kapnak helyet a picik csoportszobái, 2-től 5 éves korig vannak itt a gyerekek. Összesen 12 csoport (kb. 250 gyerek).

A csoportok nem keverednek, ha valamilyen oviidőn kívüli foglalkozáson mégis úgy alakul, hogy két-három csoportból is van néhány gyerek, akkor orvosi maszkot adnak rájuk. Az óvónénik FFP2-es maszkban dolgoznak, az egész munkaidő alatt rajtuk van, így, ha valahol Covidos gyerek van, csak az a bizonyos csoport kerül karanténba. Az egész ovirészen 2020. szeptemberétől összesen 4-szer kellett karanténba vonulni egy-egy csoportnak. Nagyon jól ki van találva rendszer, és szuperül működik, minden ott dolgozó betartja az előírásokat. Na de nem úgy a szülők…és éppen erről szerettem volna ventilálni írásban.)

Az email első körben úgy szólt, hogy minden szülőt szertetettel várnak, de tartsuk be a távolságot és álljunk a nekünk kijelölt rész kordonja mögé. Természetesen maszkban kell lennünk, mi itt 2020 óta nem vehettük le, az oviudvarra csak abban lehet bemenni.

Nagyon boldog voltam, mert a férjem időbeosztása sajnos nem engedi, hogy részt vegyen az ilyen eseményeken, én viszem és hozom a kisfiunkat. Ő egyébként éppen két hete kérdezte elszontyolodva, hogy mi mikor fogunk úgy menni az oviba, hogy Anya is és Apa is kíséri egyszerre. Szóval boldogan megszerveztük, hogy akkor a nagy napon mindketten megyünk, és megnézzük, hogyan táncol.

Erre az esemény napján jött egy újabb üzenet, hogy mivel esik az eső, és a fedett részen kell megrendezniük az előadást, csak egy szülő mehet gyerekenként. Mivel teljesen logikusnak találtuk a döntést, fájó szívvel bár, de tudomásul vettük. A férjem visszament a munkahelyére, én pedig elmentem megnézni, hogy táncol a 4 évesünk.

Izgatottan érkeztem az oviudvarra az esernyőmmel küzdve, amikor is azt összecsukva egy pillanat alatt az egekig szökött a vérnyomásom: nem mondom, hogy én voltam az egyetlen, aki betartotta az egy gyerek-egy szülő kikötést, de volt néhány házaspár, akik együtt érkeztek, sőt, az egyik családnál a 4 nagyszülő is toporogva várta a gyerekeket.

Szerencsére gyorsan jöttek is kifelé a kicsik, és innentől kezdve csak a fiamra figyeltem, meg arra, hogy olyan videót készítsek róla, ahol látszik, hogyan táncol. Tudom, tudom, csakis a gyerekre kellett volna koncentrálnom, és igyekeztem is: úgy tartottam a kamerát, hogy közben én őt néztem, nem pedig a kijelzőt. De szerettem volna, ha az apukája is látja, ha már neki nem volt joga jönni erre a számunkra igenis nagy eseményre.

A délután ezután csak a fiacskámról szólt, nem volt időm dühöngeni, de mióta elaludt, és nyugodtan át tudom gondolni a történteket, itt zakatol a fejemben:

Miért gondolja azt néhány szülő, hogy neki aztán mindent szabad? Miért nem tartja be mindenki ugyanúgy a játékszabályokat?