Borítókép: Létezik-e orvosság gyerekkori hazugság ellen? Forrás: Getty Images

Létezik-e orvosság gyerekkori hazugság ellen?

De mindenek előtt, gondoljunk csak bele, hányszor hazudunk mi, felnőttek. 5 perc, és kész vagyok – kiabálunk ki vizes hajjal a kádból... Ennek fényében érdemes megoldást keresnünk!

A Gyereklélek magazin korábbi cikke.

Ne élezzük ki a helyzetet

Ordítozás és büntetés helyett hatásosabb egy beszélgetés, ahol megértést mutatunk. Ne semmisítsük meg a gyereket, hagyjunk neki lehetőséget a visszakozásra. Pl. Tuti, hogy nincs itt valahol az ellenőrződ? Hátha megtalálod, míg teregetek. Nem kell az igazság utolsó morzsáját is kipasszíroznunk a gyerekből, koncentráljunk inkább a jóvátételre. Nem fontos, hogy ki törte be az ablakot, inkább azt beszéljük meg, hogy fogjátok az üvegezésre összerakni a pénzt.

A gyermekkori hazugság nem morális kérdés, ne vegyük a szívünkre
tanácsolja Janet Lehman gyermekvédelmi szakember,

aki szerint a gyerek pusztán rossz problémamegoldó stratégiát alkalmaz. Szülőként az a feladatunk, hogy megtanítsuk neki, hogyan tudja konstruktívabb módon elérni a céljait vagy megoldani a problémáit. Ezt érdemes minél korábban elkezdeni. Például ovis zsúron egy kisfiú sírva jön ki a felnőttekhez, fogja a fejét, megdobták. A gyerekszobában sunnyog a tettes, komoly arccal bizonygatja, a könyv magától zuhant. Ha a szülő a hazugságra nem görcsöl rá, hanem leguggol a bűnös mellé, és felajánlja, hogy segít neki bocsánatot kérni a síró kisfiútól, odakíséri, és akár „előmond” pár kedves bocsánatkérő szót, azzal rávezeti, hogyan lehet egy ilyen szituációban méltósággal elismerni a hibát."

A szülő felelős a családi élet atmoszférájáért

Ha az otthon légkör azt sugallja, hogy lehet hibázni, mert meg tudjuk beszélni a tévedést, ami amúgy is kijavítható, ha nem kiabálunk érte, akkor a gyerek kisebb eséllyel fog hazudozni. Ahol mindent el lehet mondani, ott nincs értelme a hazugságnak. Kiöntötte a kakaót? Szétszakadt a könyve? Ne förmedjünk rá. Aktuális türelmes, békés reakciónk a kulcsa annak, hogy később a durva stikliket is bevállalja előttünk. Celluxozzuk össze együtt a könyvet, tanítsuk meg, hogy kell feltörölni a kiöntött kakaót.

Néha érdemes érzékeltetni, hogy mi, szülők is követünk el hibákat. Elrontjuk a levest, megbántunk valakit, de amit lehet, igyekszünk helyrehozni.

Próbáljunk meg a gyerekünk hazugsága mögé nézni

Keressük a mélyebb okokat, és koncentráljunk arra. Ha a gyerekünk azt mondta, elveszítette a furulyáját, két hét múlva pedig megtaláljuk a szeméttároló sarkában eldugva, akkor nem azt kell megkérdezni, miért hazudott, hanem hogy szívesen jár-e furulyázni. A gyerekek sosem ok nélkül hazudnak.

Nézzünk magunkba

Ha a gyerekünk letagadja és az ellenőrzőben átírja az egyeseket, érdemes feltenni magunknak a kérdést: hogy reagáltunk eddig a fekete pontra, rossz jegyre? Nem voltunk túl kemények? Hajlamosak vagyunk túl szigorú elvárásokat támasztani a gyerekekkel szemben, akár kimondatlanul is. Sok családban túlmisztifikálják az oktatást, a beszélgetések nagy része is az iskola körül forog: mi volt a suliban, megcsináltad a leckédet? Nem jó, ha a gyerek azt hiszi, csak az iskolai teljesítménye alapján ítéljük meg.

Gondoljuk át, mennyire szigorúak a szabályaink, lehet-e kompromisszumokkal oldani a helyzet feszültségét. Például ha a tiltásunk ellenére a gyerek becsempészi a telefonját a suliba, telefonelkobzás és beállt frontvonalak helyett átbeszélhetjük, lehetséges-e valamilyen pénztárcakímélőbb megoldással elkápráztatni az osztálytársakat (új focis póló, „vízesés-hajfonás”). Szóba kerülhet, hogy heti egy napon engedélyezzük, hogy bevigye a telefont, ha számol vele, hogy lopás esetén nem tudunk újat venni.

Sose nevezzük a gyereket hazudósnak. Ha azt hiszi, hazugként könyveltük el, ehhez a képhez fog idomulni.

A kulcs az empatikus kommunikáció

A hazugság felfedezésekor a legszorongatóbb kérdés: miért nem őszinte velünk a gyerekünk, mit rontottunk el?” – magyarázza Köhler Kata pszichológus. „Célravezetőbb ilyenkor a saját nehéz érzéseink helyett a gyerekünk érzéseire fókuszálni. Ha megértjük, micsoda szégyenérzetet kelthet benne a lefülelés, annak megélése, hogy csalódást okozott nekünk, könnyebben ébred bennünk empátia. Hogy hogyan reagálunk a konfliktusra, sokkal lényegesebb magánál a konfliktusnál (hazugságnál).

A legfontosabb beszélgetni, közösen gondolkozni arról, miért volt szükség a hazugságra.

Például ha a tiltás ellenére beviszi a telefonját a suliba, miről szól az ellenállása? A kortársak véleménye, figyelme fontosabb most számára, mint a mi aggályaink? Nem szeretne kimaradni valamiből, vagy maga az ellenállás vált lényegessé, mert olyan sok területen korlátozzuk? Az önállósodását akarta demonstrálni? Esetleg nem érezte annak súlyát, mit jelent számunkra a viselkedése?

Ha nem csak a tiltás, leüvöltés, büntetés eszköztárából tudunk válogatni, ha van bátorságunk akár felülbírálni is eddigi döntésünket, ha meg tudjuk fogalmazni, hogy mit érzünk, mintát adhatunk arra, hogy a közös gondolkodás, megbeszélés, a másik megértése célravezetőbb, mint a hazugság.

Egy látszólag nyíltan kommunikáló, szerető családban is előfordulhat, hogy a szülőtől kimondatlan elvárások irányulnak a gyerek felé, amik talán nem tudatosulnak egyikükben sem. Sokszor a szülő a szavak szintjén azt kommunikálja, nem kell mindenből csillagos ötösnek lenni. Saját maga mégis elkezd szorongani, ha a gyerek rossz jegyet hoz. A szülők elvárása észrevétlenül a gyerek sajátjává válhat. Hiába lehetne bevallani a rossz jegyet a szülőknek, a gyerek mégis tagad, mert a saját magáról alkotott képébe nem fér bele, hogy rosszabbul teljesít.”

6 hazugság, amit biztosan te is mondtál már a gyerekednek