„Kerozin folyik az ereimben!” – nem légből kapott történet

stewardess,repülés,anya,gyerek,blog,könyv,légikísérő,Papp Kata Forrás: unsplash
Hány nagy álom fér bele egy nő életébe? Papp Kata, azaz Kovácsné Papp Kata hármat is összehozott, bár ebből a stewardesskedés és a családalapítás (3 gyerek) tulajdonképpen a papírforma szerinti sorrendben jött. A könyvírás viszont kevésbé szokványos folytatásnak mondható, ám Kata ebből is kihozta a rá jellemző maximumot.

Együtt jártunk egyetemre egy darabig, aztán eltűntél. Később láttam a blogodat, megjelent egy könyved Légből kapott történet címmel. A kettő között mit csináltál?

Egy darabig a felsőoktatás bugyraiban szédelegtem. Abbahagytam a bölcsészkart másodéven, aztán jártam két évet a jogra. Később beiratkoztam a Tanítóképző Főiskolára, de amikor az egyik előadáson tök komolyan elkezdett az előadó arról beszélni, hogy a Biblia Ószövetségből és Újszövetségből áll, a csoporttársaim meg jegyzeteltek, úgy éreztem, ez kevés nekem, feladtam és kisétáltam. Akkoriban óriási egyetemszédelgő voltam, nem igazán tudtam, hogy mit akarok, nézelődtem. A szüleim és a nővérem is orvosok, na, az nem nekem való. 10 éves koromban repültem először, és gyerekkori álmom volt, hogy stewardess legyek, ezért elkezdtem azon morfondírozni, hogyan válthatnám valóra. Egy helyen toboroztak akkoriban légikísérőket, ez pedig a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola volt.

Beiratkoztál?

Naná, és el is végeztem egy két éves, felsőfokú kurzust, kizárólag azért, hogy stewardess lehessek. Másodéves voltam, amikor kiválasztottak, pezsegtem örömömben. Akkoriban még nem voltak fapados járatok, csak a nagy nemzeti légitársaságok repülték, sokkal nagyobb presztizse volt ennek a szakmának. Imádtam, a mai napig kerozin folyik az ereimben! Ha a családommal repülünk, a férjem szerint olyan leszek, mint egy tébolyodott, kipirult arccal nyomulok előre, és extázis, ha végre levegőben vagyunk, teljesen természetes közeg nekem a levegő. A legnagyobb gyerekem, a most 15 éves Liza fejét is telebeszéltem az első repülése előtt, hogy ez milyen klassz, milyen baromi izgalmas, mennyire összetett feladat, a légikísérők megmentik az utasok életét is, ha kell, nemcsak etetnek és itatnak, majd leszálláskor a lányom közölte, hogy ez a repülés dolog rohadt unalmas, és nem érti, én miért rajongok érte.

Tényleg kőkemény fizikai munka?

Igen, ebben nincs semmi túlzás. Eleve a leszállás és a felszállás is nagyon megterhelő a szervezet számára, a gravitációs terhelés és a nyomáskülönbség miatt, de nem ez az, amitől elfáradsz. 1 órád van az adott desztináción, aztán fordulsz vissza, jön a következő járat. A fedélzetet rendbe kell tenni, feltölteni a készleteket, legjobb esetben max. leszaladhatsz venni valamit a reptéri shopba, de legtöbbször erre sincs idő. Közben el kell viselned az időeltolódást, és folyamatosan türelmesen és empatikusan kell kommunikálnod az emberekkel, ami önmagában nagyon fárasztó. Mindezt épp angolul, németül, spanyolul, vagy ahogy kell. Szigorúan meg van szabva, hogy egy hónapban mennyi időt tölthetsz a levegőben, én mindig kimaxoltam ezt.

Mennyire teszik próbára az utasok a légikísérők türelmét?

Hát, erről órákig tudnék beszélni, mert van ezer sztorim, most csak egyet mesélek el, a könyvemben találsz még néhányat. Szóval jöttünk visszafelé Magyarországra, és az utasok megérkezése előtt feltoltak kerekesszékben egy gyönyörű, ápolt úriasszonyt, olyan 60-70 között lehetett. Tökéletes smink, tökéletes frizura, jó illat, drága holmik, szép cipő, kifogástalan angolság és gipsz, térdtől lefelé. Segítettem neki leülni, takarókat, párnákat kért, a lábát felrakta a mellette levő ülésekre, sóhajtozott, mondta, hogy elképesztő fájdalmai vannak. A baj akkor kezdődött, amikor a többi utas felszállt, és mivel telt házzal repültünk, a lábait le kellett venni az ülésekről. Szépen, kedvesen, lágyan kérleltem, mondtam, hogy muszáj, csak nem akarta, arra hivatkozva, hogy képtelen rá, olyan fájdalmai vannak. Végül közösen sikerült lepakolnunk a gipszes lábát, nagyon nem tetszett neki, ezért egész úton kedveskedtem, próbáltam kompenzálni. Aztán leszálltunk Budapesten, és ő maradt utolsónak, hiszen meg kellett várnunk a tolószéket. Egyszer csak megelégelte, felpattant, veretes káromkodást zúdított ránk magyarul, és eltűnt. Köpni, nyelni nem tudtunk...

Világot látni nincs lehetőség?

Munka közben kizárt. Utazni akkor lehet, amikor van szabad jegyed, és nem dolgozol.

Olyan lelkesedéssel beszélsz erről, hogy nem is értem, miért nem vagy már stewardess…

Mert jött a következő álom, kisbabát szerettem volna. A férjemmel egy szilveszteri buliban ismerkedtünk meg, és nagyon gyorsan feleség lettem és anyuka. Aztán 15 hónap múlva újra anyuka. Amikor pedig a két nagyobb gyerekem, Liza és Beni egy kicsit megnőttek, akkor újra azt éreztem, hogy szülni szeretnék még egy pici babát, így jött világra Pannika 5 évvel ezelőtt. Imádom mindhármukat és nagyon jó anyának lenni, de persze a gyest sem tudtam plusz kihívások nélkül teljesíteni, ezért szereztem közben két diplomát, bepótoltam, amit előtte mindig félbehagytam…

könyv,stewardess,légikísérő,anya,papp kata
Forrás: facebook
Kata már a földön

Az írás a harmadik álom?

A számokkal egész életemben hadilábon álltam, a betűknek viszont nagy barátja voltam. Imádtam olvasni, és dédelgettem magamban sokáig egy történetet, ami a levegőben töltött évekről szól. Gyakorlatilag két hónap alatt megírtam, mert fejben már régen készen volt a regényem. Boldog vagyok, hogy csak pozitív visszajelzések érkeztek a könyvemre, az olvasók viccesnek találták, jellemzően egy-két nap alatt végigolvasták. Egy zárt világba enged bepillantani, rengeteg személyes, irónikus, vicces sztorival.

Lesz következő könyv?

Lesz, most három történet van a fejemben, az egyikből már kész 90 oldalnyi kézirat. Nemsokára nekiülök és megírom, csak mostanában kevesebb időm van, mert a gyerekek mellett van egy polgári foglalkozásom is. Mi Egerben élünk, a férjem orvos, nagyon sokat dolgozik, ezért a gyerekezést leginkább én viszem, de ez nem szemrehányás, mert a férjem szuper apuka, és remek férj, aki elviseli az összes hülyeségemet, azt, hogy soha, be nem áll a szám, hogy kikarikírozok mindent, hogy muszáj néha Budapestre mennem egy-egy napra, mert Eger gyönyörű város, de időnként egy pletykás kis falura emlékeztet, és nagyon hiányzik a nyüzsgés. És ha mindez még nem lenne elég, akkor ismét elhatározásra jutottam, újra tanulni fogok…

És közben folyamatosan írsz is.

Igen, blogot vezetek, először saját néven kezdtem, de aztán az említett kicsi falu, ahol lakunk, érzékenyen reagált a gyorsan felismerhető szereplőkre. Igazából csak azért váltottam inkognitó üzemmódra, hogy a gyerekeimen ne csattanjon az ostor. Sokan követnek, sokan szeretik a blogomat, de nem akarom elárulni, melyik is vagyok én… Ez majd egy későbbi projekt, egyszer erről is lehull a fátyol!

légikísérő,stewardess,papp kata,könyv,gyerek,anya,blog
Forrás: facebook
Kata dedikálás közben

"És eljött a nap, amikor találkoztam Kováccsal. Vagyis dr. Kováccsal. Szerelem meg minden, ahogy kell, közös értékrend és egyforma humorérzék; azonnal szültem is egy nagy csomó gyereket, miután megtartottuk az esküvőt. Elvett engem feleségül ez a drága jó dr. Kovács – jelzem, több igaz barátom sajnálta őt emiatt… - és eljött az ünnepélyes pillanat, amikor az anyakönyvvezetőnél esküvő előtt nyilatkozni kellett, hogy hogyan óhajtom a továbbiakban viselni ezt a veretes nevemet? Kőszikla voltam: mit hogyan? Hát Papp Kata!!

Teltek a hónapok. Látom ám, hogy dr. Kovács nem hordja a jegygyűrűjét. Felhorgadt bennem az igazság bajnoka.

  • Miért nem hordod a gyűrűdet? – támadtam neki egy szép tavaszi napon, félidős terhes hasamat simogatva, másik kezemmel 10 hónapos kisbabámat ringatva.
  • Te sem hordod a nevemet! – vágott vissza egy több éve élezett fegyverrel.

Hát, mélyre ment ez nekem, megmondom őszintén. Másnap szépen összeszedelődzködtem, felvettem a legszebb terhes neccharisnyámat, diszkrét sminket vittem fel fiúmagzatom végett tesztoszteronosan pattanásos arcomra és befáradtam babakocsit tologatva az anyakönyvvezető irodájába. Lelkesen fogadott az állam asszonya.

  • Jajj de szép kisbaba! Fiú vagy lány? – nézett elérzékenyülve a pink bodyban és rózsaszín horgolt takaróban feszítő kis kopaszra.
  • Hát… tiszta rózsaszínben van! – kezdtem el izgágáskodni.
  • Mit lehet tudni, mindenfélébe öltöztetik már mostanában a gyerekeket. Különben is, nincs fülbevalója!
  • De puncija van, és mi onnan tudjuk. – rángatózott az orrom. – De nem is ezért jöttem…hanem…a nevem. Öööö…szeretném felvenni a férjem nevét! – szedtem össze a szavakat.

Pillanatok alatt így lettem Kovácsné. Dr. Kovácsné. Hazamentem, és az uram orra alá dugott dokumenttel követeltem a továbbiakban a hosszútávú gyűrű-viselést. Ez mondjuk nem jött össze, mert csak sátoros ünnepeken veszi fel, viszont lett egyéb folyománya az ügynek. Például amikor a szülészeti klinika laborosa kikiabált a leletemmel, hogy Kovácsnéééé, és felállt négy, csak én nem. Vagy amikor egyszerűen Kovács anyuka lettem egy életre. Semmi Ügyes Hat Hónapos Kisbaba Mellett Azonnal Újra Teherbe Eső Katus vagy Hős Gyorsan Szülő Kata vagy ilyesmi, amit elvártam volna a 70 perces, szülésnek beillő kilövést követő eufóriában…nem. Szimplán Kovács anyuka. Vagy ma, amikor egy céges képviselő felhív, hogy Dr. Kovácsot vagy a kedves NEJÉT keresse, és amikor kioktatás helyett csak beletörődve rábólintok, akkor perceken át Kovácsnénak szólít!! Így. Kovácsné, ráérnek péntek este egy vízszűrő tisztításra? Kovácsné, olyan fiatal a hangja! Kedves Kovácsné, jó lesz a jövő heti dátum inkább? Összekapcsolva egy termékbemutatóval?? Komolyan mondom, teljesen kisöprődött az öntudatom két perc alatt. 8,5 órás munkanap plusz ovis szülői értekezlet végén, egyszerű, sallangoktól mentes kis Kovácsnéként tértem haza. És tudjátok, mit? Jó így. Már jó. Nem háborgok, nem pattogok, mert jó nekem együtt élni ezzel a néha hangos, néha csendes, de mindenképpen hős dr. Kováccsal, aki valami miatt ilyen kitartóan tűr és vár és szeret."

Facebook

Humor, önirónia, egyetemszédelgés, 3 gyerek, 1 könyv – interjú Papp Katával, a Légből kapott történetek szerzőjével