Borítókép: Nem is tudtam, hogy szükségem van rá, hogy fiam legyen Forrás: Canva (Geber86)

Nem is tudtam, hogy szükségem van rá, hogy fiam legyen

Van az úgy, hogy gyerekként családosat játszunk, és csak a lány babáink vannak. Felnőttként sem változik ez az igény. Mindig is lányos anyukaként képzeljük el magunkat. Fel sem merül bennünk más. És mi van akkor, ha megérkezik egy nem várt kisfiú a családba?

Mindig is lányos anyukaként képzeltem el magam. Fel sem merült bennem más.

Amikor gyerekként családost játszottam, csak a lány babák voltak az én gyerekeim. Lány testvérem volt, az anyukámmal sok közös programunk, és rengeteg barátnőm. A lányokat értettem. Értettem, mi motivál minket, mitől leszünk vidámak, mi bosszant fel, és hogyan kommunikálunk egymással.

A fiúk furcsák voltak. Idegen lények, akiket bírtam, de nem értettem.

Amikor terhes lettem, még akkor sem merült fel bennem, hogy esetleg nem lányom lesz. Amikor az orvos megkérdezte, hogy szeretném-e tudni a baba nemét, mondtam, hogy persze. Erre közölte, hogy fiam lesz.

Hogy mi? – kérdeztem vissza. Fiam?

Mit fogok kezdeni egy fiúval? A férjemen kívül nem volt szorosabb kapcsolatom fiúkkal, de még ő is összezavart, például soha nem értette meg, hogy mennyi jelentése van, ha azt mondom, “jó, persze”. Egy olyan kis emberkét fogok nevelni, aki nem érti ezeket a mögöttes jelentéseket? Egy fiút?

Aztán megszületett a kisfiam. A kezembe fogtam, elképzelhetetlenül boldog voltam, hogy minden rendben van vele. Énekelni kezdtem neki. Nem is gondoltam, hogy énekelni fogok, kíváncsian vártam, mivel lepem még meg magam.

A cikk folytatása ide kattintva olvasható.

A fiúk is táncolhatnak! Nem is akárhogy! Nézd meg a galériánkat!