Kopaszra borotváltatta a lánya fejét, hogy megbüntesse
„Van egy 16 éves lányunk a volt feleségemmel. Amit most megosztok veletek, arról bevallom, nem konzultáltam az exnejemmel előzetesen; önhatalmúan döntöttem így. Szerintem jó okkal” – fordult igazságért az „internet népéhez”, ezzel a felütéssel egy apuka.
„S hogy mi volt maga a sztori? A kamasz lányom nézeteltérésbe keveredett egy iskolatársával; aki rákbeteg, a kezelések miatt hullott ki a haja. A vitájuk odáig fajult, hogy az én gyerekem, hogy megalázza őt a többiek előtt; még a parókát is lekapta a fejéről.
A perpatvar egyébiránt egy fiú miatt robbant ki, nem mintha ez enyhítene a kamasz cselekedetének súlyán. Ahogyan viszont azon sem, amit - nevelési célzattal - az apa tett a gyerekével.
„A lányom még csak megbánást sem tanúsított, amikor kérdőre vontam, miért csinálta. Sőt, még azzal is tetézte a dolgot, hogy kifejtette, az a szegény lány igenis megérdemli, amit kapott. Két lehetőséget vázoltam föl neki büntetésképpen. Vagy elkobozom az összes kütyüjét, a mobilját is beleértve; vagy pedig elmegy a fodrászhoz és kopaszra vágatja vele a haját.”
Amint az a poszt-folyamból kiderült, a lány az utóbbit választotta; az apa viszont nem egészen azt kapta, amit hallani akart. „Biztosan ez volt a legjobb megoldás, hogy a saját lányodat is megalázó helyzetbe hozod? Nem tanult volna többet az esetből mondjuk azzal, ha egy rákbetegeket gondozó intézménybe kellett volna egy kis ideig önkénteskednie? Lehet, hogy egy ilyen tapasztalattal jobban át tudta volna érezni a tettét, a jövőben pedig eszébe se fog jutni, hogy ilyesmit tegyen” – véleményezte az esetet az egyik kommentelő.
Miközben arról általában elég sok szó esik, hogyan segítsük a gyermekünket, ha zaklatás áldozatává válik; arról viszonylag kevesebbet hallani, hogy mit tehetünk abban az esetben, ha ő maga a „zaklató”. A következő néhány tipp segíthet az érzékenyítésben.