Már egészen fiatalon sokat szorongtam és igen labilis voltam lelkileg, hiszen édesanyám mentális betegségekkel küzdött, amióta az eszemet tudtam. Emiatt, mondhatni, nem volt egy olyan támaszom, ami érzelmi biztonságot nyújthatott volna. Édesapám pedig féléves koromban eltűnt az életemből.

Nem telt el sok idő és vagdosni kezdtem magam, egyszerűen azért, hogy a bennem dúló elkeseredést, bűntudatot, és kilátástalanságot csökkentsem. Amikor ártottam magamnak, valahogy úgy éreztem, végre megkönnyebbülök. Ám ezek csak pillanatnyi örömök voltak, ugyanis a lelkemet nyomasztó démonok hamarosan visszatértek.

A törődés és a szeretet iránti éhségemet pedig úgy próbáltam csillapítani, hogy igen korán párkapcsolatot létesítettem. Az első szerelem tizenöt éves koromban köszöntött be az életembe, és végre boldognak éreztem magam, hiszen volt valaki, aki törődött velem, szeretett, és meghallgatott. Ám, mint az első nagy szerelmek többsége, ez is csalódással végződött, én pedig, hogy eltereljem a figyelmemet a szomorúságról, az otthoni problémákról, és hogy betöltsem azt az űrt, ami a lelkemben már oly régóta tátongott, már kerestem is az újabb kiszemeltem, hogy végre megtaláljam azt a biztonságot, amire olyan régóta áhítoztam. Kellett valami, ami betölti bennem az űrt, mert annyira nagyon szenvedtem tőle, hogy szinte elviselhetetlen volt.

Hosszú évek teltek el ebben a vergődésben. Az egyikből kapcsolatból ki, a másikba be, hiszen pár hónap után sorra dobtam el magamtól a férfiakat, mert valami mindig hiányzott. Belőlük, a kapcsolatból, belőlem. Nem tudták betölteni azt a bizonyos hiányt, ami napról napra egyre jobban sajgott.

Ezzel az állandó útkereséssel, vagy akár mondhatnánk azt is, hogy meneküléssel teltek a főiskolai éveim is. Ebben az időszakban az öncsonkítás háttérbe szorult, talán azért is, mert egyre közelebb voltam ahhoz, hogy kilépjek a nagybetűs életbe, és végleg elszakadjak a szülői háztól.

A főiskolai tanulmányaim mellett sokat dolgoztam, hogy finanszírozni tudjam az albérletemet, és ne kelljen még a nyári szünetekben sem otthon lennem. Egymás után kaptam meg a jobbnál jobb diákmunkákat, így a diplomaosztóm után nagy magabiztossággal indultam neki a munkakeresésnek. Ám ekkor jött a hidegzuhany, ugyanis friss diplomás munkavállalóként szinte senkinek sem kellettem. Az amúgy is labilis lelkivilágom még inkább ingataggá vált, félő volt, hogy a pohár, ami már így is tele volt, egyszer csak túlcsordul. Olyan voltam, mint egy időzített bomba, amelyik bármelyik pillanatban felrobbanhat. És ahogy az ilyenkor lenni szokott,

Mindennél jobban szükségem volt valakire, aki megment, aki elfeledteti velem szívem összes fájdalmát. Ezúttal nem mondhattam kudarcot, sikerülni kellett. Annyira szerettem volna megállapodni.

Ám ez a férfi amilyen gyorsan jött, olyan sebesen el is tűnt az életemből, és nem hagyott mást maga után, csak kietlen szürkeséget. Az a pislákoló fény, ami még ott égett bennem, végleg kihunyt, és teljesen magába nyelt a kétségbeesés. Ott voltam huszonhárom évesen, és semmit sem tudtam felmutatni. Munkanélküli voltam, sehol sem akartak alkalmazni, a félretett pénzem egyre jobban fogyott. A családom olyan volt amilyen, és még ez a férfi is eldobott magától.

Nem voltam képes több kínt elviselni. Napokig nem bírtam kikelni az ágyból, csak sírtam, és szerettem volna, ha az az egész, amit életnek hívtam, minél hamarabb véget ér. Meg akartam halni, és ekkor ismét azon kezdtem el töprengeni, hogyan árthatnék magamnak. De most már úgy, hogy ne érjem meg a másnapot. Egyik este vettem magamnak egy pengét, majd amikor senki sem volt otthon, bezárkóztam a fürdőszobába. Ám nem voltam rá képes, egy közepesen mély vágás után feladtam, és kiszálltam a kádból.

Ezután az eset után az önutálatom csak fokozódott, hiszen még arra sem volt bátorságom, hogy véget vessek a küszködésemnek. Ekkor jött egy lehetőség és Budapestre költöztem. Abban bíztam, hogy a környezetváltozás jót tesz majd nekem. Sajnos nem így lett, mert az újdonság ugyan pozitív erővel hatott rám, és egy új párkapcsolatba is belevágtam, de addigra már valami végleg eltört a lelkemben, és a bennem tátongó magány egyre csak nőtt és nőtt.

Egy kedves barátnőm tanácsára kezdtem el írni, aki azt javasolta, hogy adjam ki magamból azokat az eseményeket, amik ennyire megviseltek. És én így is tettem, géphez ültem és elkezdtem megtölteni a lapokat a kínnal, ami emésztett. Néha olyan révületben írtam, hogy azt sem vettem észre, hogy már órák óta ülök a képernyő előtt. Miközben alkottam, újra átéltem a szenvedést, a haragot, a gyászt, mindent, ami évek alatt felgyülemlett bennem, és már annyira feszített, hogy szinte üvölteni tudtam volna. Amikor végeztem és végre fellélegeztem, olyan lettem, mint egy kiürült kehely.

Fokozatosan megerősödtem, és elindultam az önismereti úton, amit tulajdonképpen egy könyvnek köszönhettem, ami véletlenül akadt a kezembe. Az írást időnként folytattam, és egy novella formájában feldolgoztam nagyapám halálát is, ami később több helyen is megjelent nyomtatásban.

Aztán hosszú évekre feledésbe merült az írás, és új célokat tűztem ki magam elé, amit sikeresen meg is valósítottam. Megtanultam törökül, majd a tudásomnak köszönhetően felvettek egy nemzetközi céghez dolgozni, ahol megismerkedtem a férjemmel. Hamarosan pedig a kislányom is megérkezett az életünkbe. A pandémia miatti bezártságnak köszönhetően nagyon sokat olvastam, és ekkor jött az ötlet, hogy az évek óta elfeledett kéziratomat elővegyem, és egy olyan történetet alkossak belőle, ami mások számára is élvezetes, érdekes lehet.

Az ötletből szép lassan elhatározás lett, és munkához láttam. Egy éven belül elkészült az első nagyobb terjedelmű írásom, majd hamarosan a Maraton Kiadóval is egymásra találtunk. Ennek a nagyszerű találkozásnak a végeredménye lett az Amíg lélegzem című első regényem, amely idén április végén jelent meg nyomtatásban, és került a boltok polcaira. A könyvben számos életrajzi elemet ötvöztem a képzeletem szüleményével, ami végül egy csodálatos borítót kapott. Ő az én első könyv-leányom, de sokszor terápiás regénynek is hívom.

Galériánkban tavasszal megjelent, de most is kapható könyveket találsz!