JoyNapok logo
Elérhető az Éva legújabb száma
most JOY-napok kuponfüzettel!
0 nap 0 óra 0 perc

Pfeiffer Gábor: "Mindannyian valakinek a köpönyegéből bújunk ki. Nincs ezen semmi szégyellni való."

Borítókép: Pfeiffer Gábor: "Mindannyian valakinek a köpönyegéből bújunk ki. Nincs ezen semmi szégyellni való." Forrás: Fazekas Dániel Fada
Hogyan élhetünk meg egyszerre több meghatározó szerepet? Azt hiszem, ez a kérdés a legtöbb jelenkori embert foglalkoztatja. Pfeiffer Gábort érdemes volt erről kérdezni, mert nem csak egy területen bizonyít egyszerre, méghozzá nem is akárhogy.

Igazán összetett személyiség vagy. Gitáros, író, családapa, férj, a csolnoki közösség aktív tagja. Te hogyan határozod meg önmagad?

Én ezt nem így élem meg. Csak kívülről tűnik ez ilyen összetettnek. Alapvetően a mai napig civilnek tartom magam. A mindennapokban három műszakban dolgozom egy termelőüzemben, hiszen sem a zenéből, sem az írásból nem lehet megélni. Legalábbis az én szintemen nem. Talán, ha korábban kezdtem volna ezeket a tevékenységeket. De fiatal koromban egyik művészeti ágban sem kaptam bátorítást senkitől. Mind az irodalomban, mind a zenében amolyan betolakodónak tartom csak magam a mai napig. Pedig tizenhárom éve zenélek és még egy fesztivál -a Zsámbéki Blues Piknik- egyik szervezője is vagyok. Írni később kezdtem komolyabban. Azt hiszem 2016 nyarán. Úgy látszik későn érő típus vagyok. De lehet, hogy még mindig az a srác, aki a nyolcvanas évek elején-közepén gitárt fogott.

Lábnyomok a sárban. Ez volt az első köteted címe, melyben tulajdonképpen a családod huszadik századi történetét írod meg. Mi volt az indíttatásod, hogyan jutottál el addig, hogy mindezt papírra vesd?

Korábban írtam verseket, rövidebb novellákat, és egyszer csak úgy éreztem itt az ideje, hogy kipróbáljam magam valami hosszabb lélegzetű írásban is. Vesztenivalóm nem volt. Nem is gondoltam, hogy sikerülhet. Igazából teljesen másról akartam írni. Egy nyaralás alkalmával fogalmazódott bennem az ötlet. Elkezdtem kutatni az emlékeim között és rájöttem, hogy van egy-két kibeszéletlen, érdekes fejezet a múltunkban. Ahogy belefogtam, rájöttem, nagyon sok mindent nem tudok azokról az időkről, így rengeteget kutattam is a korszakot. Talán sikerült hiteles leírást adnom a kor történelmi, politikai, köznapi hangulatáról. Mikor megjelent, még kevés ilyen témájú könyv létezett. Legalábbis szépirodalmi kategóriában.

De nem csak a családod sorsa, hanem a Tiéd is igen érdekes. Második könyvedben, az Emigráns bluesban a saját, jelenkori utadat mutattad meg az olvasóknak. Látsz párhuzamot a két kötet között?

Ebben a könyvben lényegében az Ausztriában töltött, hat vendégmunkával eltöltött évet akartam megírni, de írás közben itt is rám törtek az emlékek, így került bele gyermekkor, zene, katonaság, munkahelyek, munkahely elvesztése és még sok minden más. A párhuzam talán csak annyi, hogy az első és ez a könyvem is életrajzi indíttatású, illetve mindkettő érdekes lehet olyanoknak, akik keveset tudnak ezekről a témákról, akár az utókornak is. Úgy látszik ebben a zsánerben érzem otthon magam. Kapocs lehet még, hogy 2012 és 2018 között hasonló kulturális és nyelvi környezetben töltöttem a mindennapjaimat, mint ahonnan az őseim be, kései utódaik pedig ahová ki lettek telepítve. Azt is megírtam az Emigráns Bluesban, hogy ezt miként éltem meg. Bár otthonról is hoztam és tanultam németül, olyan szinten addig nem volt szükségem a nyelvre, mint ebben a hat évben.

Hobohoz különleges barátság fűz, a történeteidben is megjelenik. Miért pont ő?

A barátság talán nem a legmegfelelőbb szó erre a kapcsolatra. Bár negyven éve ismerem, követem -eleinte rajongóként, később tisztelőként, mesterként tekintve rá-csak néhány alkalommal találkoztunk. Az első igazán személyes, komolyabb beszélgetésünkre akkor került sor, mikor meghívtam a könyvem bemutatójára. Az előzetes megbeszélésre Mártival, a feleségével érkezett. Mindketten nagyon közvetlenek voltak és utólag közölték is, hogy jól érezték magukat. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy eljött a bemutatóra és előzetesen engedélyt kaptam tőle, a könyv címére, és rengeteg tőle származó dalszöveg felhasználására.
Miért pont ő? Azt hiszem ez nekem nem kérdés. Ő volt az, aki a költészet és az irodalom felé fordított már tizenévesen és a mai napig meghatározó hatással vannak rám az írásai. Olykor talán felfedezhető a hatása, a szófordulatai az én dolgaimban is, de én ezt nem tartom bajnak. Mindannyian valakinek a köpönyegéből bújunk ki. Nincs ezen semmi szégyellni való. Szerintem senki nem úgy kezd írni, hogy minden előzmény nélkül egy reggel felkel és így szól:"Nekem írnom kell!"

Miközben magad is aktívan zenélsz. Hány éve is koncertezel Soniával? Mesélj a közös munkátokról, eredményekről!

Már suhancként is zenélgettem, de az elég komolytalan próbálkozás volt és a katonaság, nősülés zárójelbe rakta az egészet. 42 évesen, 2009-ben kezdtem újra a fiammal, aki akkor lépett abba a korba, amikor én is gitárt ragadtam. Soniát 2016 őszén ismertem meg, akkor láttunk neki a próbáknak és 2017 tavaszán léptünk fel először együtt. Azóta nagyjából bejártuk az egész országot és többször eljutottunk külföldre is. Például Csehországba, Romániába, Szlovákiába és Szerbiába. A mai napig négy stúdiófelvételünk készült. Két feldolgozás és két saját dal. Ezt a vonalat nem nagyon erőltetjük. Inkább koncertező zenekar vagyunk. Igaz, az elmúlt pár év eseményei nem tettek jót az élőzenének és engem mostanában az írás jobban foglalkoztat. Talán ezért is játszunk az utóbbi időben kevesebbet.

Forrás: Simara László Simarafoto

Mik az elkövetkező terveid?

Az irodalom terén: most kezdtem bele az új könyvembe, ami szintén a szülőfalum múltjával foglalkozik, de ez is regényes formában. A témája a Csolnokon 1956-ban történt események és annak utóhatásai lesznek, nagyrészt valós szereplőkkel. (Tudni kell, hogy Csolnokon működött az utolsó rabtábor Magyarországon, aminek egy bányaüzem adott helyet.) A történet fő cselekményszála egy ’56-ban külföldre kényszerült csolnoki férfi sorsa lesz, de megismerhetjük a falu akkori hétköznapjait, a menekülttáborokat és az emigráció nehézségeit is. A forradalom alatt vidéken történtek talán nem olyan közismertek, mint a fővárosi események. Ezt a hiányt szeretném pótolni hús-vér szereplők felvonultatásával, akik nem voltak, vagy nem akartak hősök lenni, csak ott voltak, belesodródtak a történelembe. Szándékom szerint ebben a kötetben is feltárom a kor politikai, társadalmi hátterét és a falu sváb többségének hagyományait, életérzését is, ezért sok kutatómunka vár még rám. Terveim szerint két évet fog igénybe venni a könyv megírása, de az is lehet, hogy még több időbe fog telni. Ha ezt a könyvet befejezem, még fogalmam sincs, mi következik. Eddig nem kellett témát keresnem, mindig a téma talált meg engem. Remélem így lesz a továbbiakban is.

A fesztivált Zsámbékon idén is megszervezzük, bár sajnos ott is szembe kell néznünk néhány nehézséggel. A zenében? Remélem azért minél többet tudunk majd játszani az elkövetkező időkben!

Kíváncsi vagy Pfeiffer Gábor írásaira? Egyik könyvéből hoztunk egy részletet:

2013 tele, Innsbruck

„Minden városban adj pénzt egy koldusnak”

Állok az ablaknál négy emelet magasban, miközben szerelem a lamellákat. Van pár percem elmélázni. Az utcán mindenféle emberek sietnek, négerek jamaicai sapkában, sárgák ferde szemmel, törökök kendőben, slamposan, punkok taréjjal -mai szemmel viccesek-fiatalok piercinggel. iphone-nal és talán magyarok is köztük, lesütött szemmel. Mivel egy közepes faluban nőttem fel, nekem kicsit furcsa ez a sokszínűség, de tetszik és elfogadom. Otthon mikor fogjuk, hogy másmilyen emberek is élnek mellettünk, velünk?

Az előbb beszéltem egy felvidéki magyar cigányfiúval, aki Ózd környékén él és nyolc hónapja nem látta a gyermekeit a feleségével egyetemben. Sírva mesélte, karácsonyra sem tudnak hazamenni, mert sürgős a meló és nem engedik el őket, meg minden centet meg kell fogniuk. Mindketten itt dolgoznak, takarítanak az építkezéseken, és küldik haza a pénzt a nagyszülőknek, akik a kicsikre vigyáznak. Milyen élet ez? Nem lehet könnyű nekik sem.

Szemben az éjszakai bár: Lady O. Egy gyönyörű ében nő lép be épp az ajtón. Délután két óra van, korán kezdődik a műszak. Ki tudja, mikor lesz vége? Sosem lesz vége? Ki megy be egy sztriptízbárba délután kettőkor?
A bár mélygarázsába most áll be egy Hummer, benne valószínűleg a tulaj és egyetlen hű társa egy drága öleb, na meg az épp ügyeletes filippínó kedvenc.

Egy hajléktalan is felbukkan, de ő csak kullog. Előtte a boltból lopott bevásárlókocsi, melyben egyetlen hű társa, a játszótéri korcs, Néró von Bahnhof, a kutya pihen. Eldobja üres sörösdobozát miközben motyog valamit magában. A doboz messzire gurul. Igen, itt is vannak hajléktalanok, ez úgy látszik, nem válogat az országok között.
„Minden városban adj pénzt egy koldusnak!” - próbálom betartani a csavargók második parancsolatát, Hobo tanácsát. Eddig sikerült is, de itt Innsbruckban mindig úgy találkozom velük, hogy nincs nálam apró. Holnap lesz.
Meglátok egy fiatal nőt, két kisgyerekkel. Hatalmas bőröndöket húznak maguk után. Az egyik pici is. Mellettünk a pályaudvar. Vajon hová tartanak? A téli szünetnek már vége, üdülni, síelni aligha mennek. Talán végleg elromlott egy házasság, elromlott egy kapcsolat, vagy épp a szerető apához sietnek, aki valahol messze kapott új állást? Ki tudja? Innen a magasból nehéz megítélni. De ha ott lennék lenn, akkor sem kérdezhetném meg tőlük. Nem illik.
Sorsok vonulnak el mellettünk. Nem tudjuk hová, miért.
Lassan vége a mai műszaknak. A nap zárásaként beugrok a helyi „Tescoba” melós ruhában. A pénztáros lány vajon mit gondol rólam? Ki vagyok, mit keresek itt? Gondol egyáltalán rólam valamit? Nagy valószínűséggel semmit. Megvan a maga gondja és egyébként is, megszokta a fura alakokat.
Életek, sorsok… Ki dönti, el melyik a miénk?

A szerzőről

Azt vallom, hogy minden pillanata és megnyilvánulása értékes az életnek. Meg azt is, hogy nehéz helyzetekben is meg lehet találni a fogódzókat, amelyek kisegítenek a gödör aljáról. Ilyen fogódzó lehet egy baráti beszélgetés, egy kellemes zene vagy éppen egy igazi, tartalmas szöveg elolvasása. Olyané, amely érzelmeket vált ki belőlünk, ami megérinti a bensőnket.

Az emberi dolgok érdekelnek. Legyenek nagyok vagy egészen aprók.

Ha Téged is, kövesd az oldalamat ITT!

Vagy írj nekem IDE!