Borítókép: Ilyenek voltunk mi gyerekek –Képes QUIZ gyereknapra! Forrás: ÉVA Magazin

Ilyenek voltunk mi gyerekek –Képes QUIZ gyereknapra!

Május utolsó vasárnapján gyereknap lesz! Ennek apropóján megmutatjuk mi milyenek voltunk gyerekeknek.

Mennyire emlékszel a gyerekkorodra? Vannak erős emlékbevillanások? Vagy csak foszlányok képében sejlenek fel az régi történetek? Gyereknek lenni ideális körülmények között, az egyik legcsodálatosabb dolog. A legjobb dolog, amit kaphat az ember az élettől, a szüleitől.

Gyerekként van rácsodálkozás, nincs kétség, van bizalom, nincs megkülönböztetés.

Gyerekként egyértelmű a nem és szemrebbenés nélkül van akarom.

Gyerekként a választást csak a belső hang határozza meg. Nem rakódik akkor még az emberre elvárás, megfelelés, külső sugallat.

Gyerekként tisztán kommunikálunk, önfeledten játszunk, korlátok nélkül kapcsolódunk.

Áldott egy szakasza ez az életnek, ha háborítatlanul telik. Ez az őszinte gyermeki létezés, akkor válik újra ismerőssé, amikor már magunk köré is gyerekek rendeződnek, hisz rajtuk keresztül újra átéljük a saját gyerekkorunk egy-egy érzését.

Gyereknap alkalmából képes quizt hoztam nektek, melyben megmutatjuk mi, a szerkesztőség tagjai, milyenek voltunk kisgyereknek.

Kíváncsian várjuk kitaláljátok-e ki kicsoda!

Ki van a képen?

"Igazi vidéki gyerekként nőttem fel annak minden szépségével és veszélyeivel. Az édesanyám szerint nagyon aktív kisgyerek voltam, akit minden érdekelt, de akinek a figyelmét képtelenség volt hosszú ideig lekötni. A folyamatos mozgás lételemem volt: fára másztam, bicikliztem, csatangoltam a barátaimmal a kisváros utcáin és mindig volt rajtam valahol egy (vagy akár több) kisebb-nagyobb "plezúr", azaz sérülés.
Egészen tini koromig imádtam szerepelni: énekeltem, verset mondtam, szavaltam és zongoráztam bármekkora közönség előtt. Aztán sajnos tizenévesen elkezdett foglalkoztatni mások véleménye és kinőttem a születésemtől fogva hozott vagányságot. Így az önkifejezés módja a szóbeliségről az írásbeliségre tolódott át: elkezdtem naplót vezetni, novellákat írni, meséket fordítani.
Gimnazistaként már nagyon szűknek kezdtem érezni a kisvárosi közeget és arra vágytam, hogy Budapesten tanulhassak tovább. És ez az álmom maradéktalanul teljesült is, olyannyira, hogy immár több éve élek a fővárosban, mint amennyit a szülővárosomban töltöttem."

Szerkesztőségünk melyik tagja van a képen?

Koppints a képre és megtudod!

Kattints a kép felfedéséhez!

Ő bizony Jean Orsi kolléganőnk.

Ki van a képen?

"Általánosban én voltam a legmagasabb és a leggöndörebb. Nagypapám szerint ha elérem a 190 centit, híres kosaras is válhat belőlem. Szörnyen rettegtem a lehetőségtől, olyan akartam lenni, mint a mellettem álló lány - bájos, kicsi, finom. A szabálytalanság előnyeire csak évekkel később jöttem rá, addig az élet nem volt egyszerű - például királylánynak vagy minek öltöztem farsangon, miközben kilométerekről üvölt, mennyire nem találom magam ebben a szerepben."

Szerkesztőségünk melyik tagja van a képen?

Koppints a képre és megtudod!

Kattints a kép felfedéséhez!

Ő bizony Hegedüs Barbi kolléganőnk.

Ki van a képen?

"Igazán szerencsésnek tartom magam, mert felhőtlen, gondtalan gyerekkorom volt. Ha visszagondolok a véget nem érő éneklések, a kirándulások maradtak meg leginkább és persze Édesanyám mindig új kreatív ötletei, amikor vég nélkül alkottunk. Csupa szeretet vett kerül. Ma, felnőttként tudom igazán mekkora kincs ez. Ha ennek csak a töredékét tudom majd átadni az én gyerekeimnek már boldog leszek."

Szerkesztőségünk melyik tagja van a képen?

Koppints a képre és megtudod!

Kattints a kép felfedéséhez!

Ő bizony Földi Barka kolléganőnk.

Ki van a képen?

"Amikor én még kislány voltam, az anyukám függönyből varrta a királylány ruhámat, ami persze úgy kellett nekem, mint egy falat kenyér. Kata babával játszottam, aki tudott pislogni -bár egyszer majdnem kinyomtam a szemét- és kopasz volt elől a homlokánál, mert elalváskor mindig csavargattam a haját. Óriás beöltözős, eljátszós, eléneklős gyerek voltam. Mindig és mindenkivel elcsacsogtam bárhová is tettek le a szüleim: egyszer egy teli busz hátsó szekcióját szórakoztattam a Kis mukk hangjáték, szórul-szóra megtanult történetével. Izgő- mozgó kislány voltam, midig sportoltam. E két szokásom -a beszéd és a sport- semmit nem változott az évek múlásával. Furcsa késztetésem volt a nyelvtanulásra, azt éreztem egyszer más nyelven (is) fogok élni. be is jött: három nyelvű családot alkotunk férjemmel és gyerekeinkkel. Érdekel a lélek, az élettan, a tudomány, a világűr."

Szerkesztőségünk melyik tagja van a képen?

Koppints a képre és megtudod!

Kattints a kép felfedéséhez!
szerző fotója
szerző fotója
fotó: Artgeszten
fotó: Artgeszten

Ez a kislány bizony én vagyok, Seufert-Szántó Orsi.

Ki van a képen?

"Tisztán emlékszem, hogy kicsi Rozi mennyire vágyott a felnőtt létre. Hogy végre azt csinálhassa, amit akar. Amit szeret. Akkor, amikor akarja. Annyit, amennyit akarja. Hogy végre minden vele kapcsolatos dologról ő dönthessen. Bár abba a gyerekkorba határozottan nem vágyom vissza, azért néha a döntéshozatal nyomasztó súlyát szívesen áthelyezném más vállára. És igen, néha úgy érzem, felszabadító lenne, ha valaki megmondaná, mit csináljak. Mit tegyek. Hogyan tovább. Néha egy kicsit szívesen lennék újra felelősségektől mentes kicsi Rozi. De amíg erre nincs megoldás, igyekszem a gyerekeimnek biztosítani ezt, hogy egészséges keretek között, de mégis azt csinálhassák, amit akarnak. Amit szeretnek. Mert csak így van értelme az életnek."

Szerkesztőségünk melyik tagja van a képen?

Koppints a képre és megtudod!

Kattints a kép felfedéséhez!

Ő bizony Zubor Rozi online főszerkesztőnk.

Ki van a képen?

Nagycsoportos ovis lehettem, mikor a nyári ügyelet alatt divatbemutatót szerveztek az óvónők a javaslatomra. Szandi Tinédzser L'amour nagysikerű slágerére vonultam végig a kifutón egy ovis menyasszonyi ruhában, majd egy mikrofonként szolgáló bot segítségével a műsor átcsapott Tátika show-vá.

Hétvégente az unokatestvéremmel rádióműsorokat gyártottunk egy kazettás magnó segítségével. Közel hajoltunk a mikrofonhoz, követtük az előre legyártott adásmenetet, maid felvettünk egy rádióban leadott dalt.

Alsós koromban minden nyaralás végén záróműsort rendeztem, ezzel hálálva meg a vendéglátóinknak a kedvességüket.

Kiskamaszként az önbizalmam nullára csökkent. Nagyon számított mások véleménye. Úgy éreztem nem vagyok jó semmiben, és emiatt az osztályközösség kiközösít. Nem szerettem szerepelni, a tábla előtti felelésektől izzadt a tenyerem, görcsölt a gyomrom. Középiskolában az irodalmat és nyelvtant oktató tanárnő vette észre, hogy a szavaláshoz és a fogalmazások írásához van affinitásom. Iskolai, városi, megyei, országos versenyeken indított. Az ő nevelői munkája segítette elő azt, hogy újra rájöjjek arra, van amihez én is értek.

Szerkesztőségünk melyik tagja van a képen?

Koppints a képre és megtudod!

Kattints a kép felfedéséhez!

Ő bizony Endrész Timi kolléganőnk.

Ki lehet a képen?

Én úgy emlékszem, hogy nagyon zárkózott gyerek voltam, de ha megvolt a közeg, amiben biztonságban éreztem magam, akkor mindig mókáztam, sokat csacsogtam. Nagyon szerettem a szüleimmel lenni, és sokat is utaztunk, kirándultunk. Szerettem minden családi eseményt és unokatestvéreimmel sokszor készültünk műsorral előadással. Számos alkalommal nagyon teátrálisak voltunk például a nappaliban tüntettünk tamagochiért, vagy ördögnek festve rohangáltunk otthon. Ha visszagondolok a gyerekkoromra sok nevetés és közös program jut eszembe és ezt igyekszem a gyerekeimnek is tovább adni, digitalizáció ide vagy oda.

Szerkesztőségünk melyik tagja van a képen?

Koppints a képre és megtudod!

Kattints a kép felfedéséhez!

Ő bizony Gőbel-Szabó Szandra kolléganőnk.

...És hogy milyen filmektől rettegtünk gyerekkorunkban?

Galérinkban a TOP 10-es lista