Idézetek, bölcsességek nehéz időkre

idézet,nehéz idők,koronavírus Forrás: Getty Images
Nekünk szükségünk van most ilyen idézetekre, mantrákra, bölcs mondásokra, és mibe, hogy nektek is.

Mit is mondhatnánk? A koronavírus-járvány egy bő héttel ezelőtt átalakította az egész életünket. Méghozzá gyorsabban, mint hogy azt felfoghatnánk. És ez még csak a kezdet. Mi jön ezután? Hogyan fogunk nap mint nap helyt állni a home office-unkból? Hogyan tartsuk kordában a gyerekeket számottevő külső segítség nélkül? Hogyan őrizzük meg heteken át a józan eszünket?

Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk ezután, sok nyomasztó percet élünk majd át, de talán felemelő pillanatok is jutnak nekünk bőven. Már eddig is jutottak. Látni a sok felajánlást, segítséget, összetartást, megosztott tananyagot, kölcsönös odagondolást – a szolidaritás erősebb, mint valaha. És talán van okunk reménykedni benne, hogy egy kicsi megmarad ebből a veszélyhelyzet után is. Vagy, mint Stephen Fry írta a Twitteren, utána lehetünk megint gonoszak? Akárhogy is, most semmiképpen se legyünk azok.

Ja, mert most idézetek következnek, amik segítenek átvészelni a nehéz időket. Van köztük tweet, mantra, örökzöld bölcsesség. Kattintsatok: