A szülőknek sírni nem szabad az első napon, legalábbis nem úgy, hogy a gyerekek látják. Ezzel egyet is értek, valóban jóval könnyebb az elválás és a gyerekek is könyebben veszik az akadályt, hogy ha látják a szülőkön, hogy ez normális és elválás természetes. Nem is sírtam, a gyerekek előtt nem, de előtte levő este annál inkább.

Azzal készített ki óvodánk intézményvezetője, hogy egy e-mailre, amiben egy kérdést tettem fel, olyan személyeskedő választ kaptam, amit úgy gondolom, hogy egy igazgatónő nem engedhetne meg magának. Elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák és másképp látunk dolgokat, de úgy nőttem fel, hogy kérdezni nem tilos, kiállni magamért nem büntetendő és megvédeni magamat és a gyerekeimet végképp nem negatív tulajdonság. Megkaptam életem első pofonját, hogy bizony lehet jobb csendben kullogni a tömeggel, nem újítani, nem segíteni, megoldani problémákat.

Úgy érzem kezd lassan kezelhetetlenül elszaporodni itthon a szorongás és az agresszió, amit lehet csupán verbálisan, de egymáson vezetnek le az emberek. Ez nem helyes így. Nem bánthatjuk a másikat, azért mert nekünk nem jó napunk volt. Meg kell tanulni ezt kezelni magunkban és tudatosítani ezeket a pillanatokat.

Sőt a másik oldalról meg kell tanulnunk kezelni ezeket a jelenségeket, amikor valaki rajtunk vezetné le saját frusztráltságát. Az óvoda vezetőnknek én is egy igaz hosszabb, de asszertív választ írtam, amire sikerült stílust váltania.

De megbántott, elrontotta egy éjszakámat és egy napomat, ami fontos lett volna nekem és ezt elvette tőlem saját problémái miatt, és ez a legszomorúbb.

Ha Te is érzed, hogy kezd elfáradni az elméd itt van pár trükk hogyan tudsz könnyíteni Magadon!