Halála után is gyógyíthatatlan kislányáról gondoskodik a covidban elhunyt magyar édesanya

Borítókép: Halála után is gyógyíthatatlan kislányáról gondoskodik a covidban elhunyt magyar édesanya Forrás: Nyárádi fotó/Ankaságok
Nem, nem feladta, az nem ő lenne. Zsédely Marika elvesztette a koronavírus elleni harcot néhány napja; hátrahagyva súlyosan beteg, magatehetetlen kislányát, aki matricaként tapadva, szó szerint rajta élte a mindennapjait. Sára apukája úgy érzi, olyan, mintha a felesége még most is róluk gondoskodna, annyian segítenek rajtuk. Amíg élt, Marika is pontosan ezt tette másokkal; jótékonysági vásárok tömkelegét szervezte egy barátnője mellett.

Segítsen már valaki, nem kapok levegőt – írta utolsó, szívszorító posztjában Marika április 9-én. Akkor már több, mint egy hete küzdött a Coviddal, ott bent a kórházban legalábbis. De már az azt megelőző hetekben se érezte jól magát; a hátfájásáról sokáig azt hitte - vagy azt akarta hinni - hogy „csak” attól van, mert Sárika megint a karjában, vagy rajta tud aludni; a mellkasa pedig biztosan a frontok és az állandó, mélységes fáradtsága miatt szúr. Nagyon nem akart kórházba kerülni, rettegett, mi lesz a kislányával nélküle.

Aztán bármennyire is megpróbálta fölvenni a kesztyűt a következő napokban, és hősiesen harcolt; a vírus végül erősebbnek bizonyult: az intenzív osztályról pedig már csak az angyalokhoz volt kiút.

Marika elment, hátrahagyva gyógyíthatatlan beteg, 24 órás felügyeletre szoruló kislányát. A család drámája ezzel nem ért véget; Marika édesanyja egy hét mélyaltatás, gépi lélegeztetés után tegnap este adta föl végleg a covid ellen a küzdelmet; s indult a lánya után.

Akik közelebbről ismerték, vagy a közösségi médiában követték Marikát; vagy a kislánya javára létrehozott alapítványt, tudják, sejtik, milyen különleges szimbiózis volt az övék: a csecsemő értelmi szintjén élő, papíron 7 éves Sára matricaként tapadt anyukájára éjt nappallá téve. Sárika egy nagyon ritka, súlyos és gyógyíthatatlan betegség, a Canavan szindróma következtében egy kisbaba szintjén élte eddig mindennapjait, Marika féltő ölelésében. Nem beszél, nem ül, nem jár; az ételt-italt is leginkább az édesanyjától fogadta csak el.

Apukája a munkából hazatérve és Marika testvérei, ők azok, akik néha be-be tudtak neki segíteni egy rövidke időre. Meg a gyógytornász, amikor eljött, hogy átmozgassa a kislányt. Azalatt fel tudott picit lélegezni. Annyi volt az „énidő”.

Minket is Sára „hozott” össze; tavaly nyáron kerestem meg Marikát azzal, hogy szeretnék vele egy beszélgetést, egy riportot; mesélje el a történetüket. Emlékszem, nem egy mondata volt, amit úgy gépeltem le, hogy a könnyeimen keresztül alig láttam a monitort. Azóta is írogatott nekem többször is, felköszöntött a születésnapomon, a névnapomon. Mert ő nem csak kért, hanem adott is. (Amikor visszakérdeztem, Ő hogy van, arra persze már soha nem válaszolt.)

Azt ugyanis már lehet, hogy kevesebben tudják róla, hogy ő volt a Kádár Anna, Anka által életre keltett, jótékonysági kézműves vásárok oszlopa, mozgatórugója. Anka is így ismerte meg őt három évvel ezelőtt, amikor Sárikának, a családnak szeretett volna segíteni. Az első Ankaságok jótékonysági virtuális licit már az ő javukra indult, melyet 38 másik követett; egytől egyig nehéz helyzetben levő, súlyosan beteg gyermeket nevelő családok megsegítésére. Marika táblázatokat készített, rendszerezett, fejből tudta a felajánlók nevét; Anka mellett három anyuka-társával – Rózsavölgyi Ritával, Skultety Katalinnal és Tóth-Bernát Dórával együtt fáradhatatlanul segítette a szervezést – sokszor kislányával a vállán.

A sors keserű fricskája, hogy a 40. vásárt már nélküle, ám ismét az ő javukra szervezik. Ráadásul Anka meséli, hogy Marika idén lenne 40 éves. Az a fránya számmisztika.

Egyik pillanatban olyan erős vagyok, hogy egy hegyet el tudnék hordani a vállamon, a másik pillanatban bőgök, a harmadikban meg törnék zúznék legszívesebben, hogy miért kellett ennek megtörténnie – mondja Anka. Csak tudom, hogy ezt Marika is megtenné értem fordított helyzetben. A férje azt mondja, ahogy egyre csak gyűlnek és gyűlnek az adományok; hogy Marika a halála után is gondoskodik a családjáról.

Amikor kiderült, hogy Sára gyógyíthatatlan beteg, minden követ megmozgatott, a lehetőségeket kereste, hogy hátha...de legalább Sára fájdalmait enyhítse. Otthon is ő volt a család motorja, lelke. Olyan sokszor beszélgettünk arról, hogy tudja, hogy Sárával bármikor, bármi történhet, hogy ő azt hogyan fogja túlélni. Hogy fog majd létezni...Erre most ő ment el. Nem igazság, hogy egy ilyen jó embernek ennyi szenvedés és ilyen rövid élet adatott. ..Három éve ismertem meg, mindig álmodozott, hogy de jó lenne elmenni nyaralni, legalább a Balatonhoz. Vagy csak a párjával kettesben elmenni sétálni...Ahogyan egy barátnője mondta, ő nem feladta, hanem elvesztette a harcot...mert ha valaki, akkor ő egy igazi harcos volt. Igazi, nagybetűs ANYA! – mondja Anka.

Sárikát jelenleg az édesapja és Marika testvérei, húga és öccse vigyázzák, és bár pótolni nem tudják őt; amennyire csak tudnak, megpróbálnak helyt állni és olyan nagy szeretettel körül venni és gondozni a kislányt, ahogyan azt az édesanyja tette.

Ha úgy érzed, te is szeretnél segíteni a családon, az édesapa nevén levő, alábbi számlaszámon keresztül megteheted.

Geszti Béla Csaba

Unicredit Bank

109180010000012257930001

IBAN:HU41 1091 8001 00000122 5793 0001

SWIFT:BACXHUHB

Paypal: zsedelyjozsef92@outlook.hu

Megjegyzésbe:

Adomány Geszti Sárának