Borítókép: Gyógyító császármetszés: Amikor a rettegésben hirtelen megnyugvást talál az ember Forrás: Pöttyöslabda.hu

Gyógyító császármetszés: Amikor a rettegésben hirtelen megnyugvást talál az ember

Hogyan lesz egy szinte már drámai fordulatot vett császáros szülésből, gyógyító császár? A Pöttyöslabda.hu cikkében, Kovács Móni elmeséli.

Bár pár évvel ezelőtt még arról írtam nektek, hogy soha az életben nem vállalok második babát, most mégis kétgyermekes anyukaként írom ezeket a sorokat. Ráadásul semmi nem úgy alakult, ahogy elterveztem. Nem sikerült a gyógyító VBAC (hüvelyi szülés császármetszés után), és jó eséllyel már soha nem fogom megtapasztalni azt az elemi erőt, amivel egy nő világra hozza a kisbabáját. De itt vagyunk, és szerencsésnek mondhatom magam, mert a második császár sok dolgot helyre rakott bennem fejben és lelkileg is.

Hónapokig bújtam a könyveket (Útmutató szüléshez <Ina May Gaskin>, Vajúdástámogatás mindenkinek <Noll Andrea Nandu>), jártam kineziológushoz, hogy feloldjam az előző császármetszés során (vagy ki tudja? már azelőtt) keletkezett gátakat, és szülésélmény-feldolgozáson is részt vettem (igaz ugyan, hogy csak online). A VBAC támogató csoportok sikertörténeteit örömmel olvastam, és mindig megkönnyeztem. Nagyon készültem a természetes szülésre, és úgy is tűnt, hogy semmi nem állhat az útjába: nem volt terhességi cukorbetegségem, mint az első várandósságom alatt, a baba már időben befordult, szépen le is ereszkedett, így nagyon-nagyon bizakodó voltam. Úgy a 38. hétig.

Amikor is már türelmetlenül vártam, hogy egyszer csak távozzon a nyákdugó, vagy mondja azt a nőgyógyász, hogy felpuhult a méhszáj. De nem mondta. Nem mondta a 39. de még a 40. héten sem. Odébb toltuk a kiírt dátumot, csak azért, hogy még tovább várhassunk, mert a kórházi protokoll sajnos császármetszés után nem igazán enged nagy játékteret (már amelyik kórház enged egyáltalán), de hiába.

Minden alkalommal csalódottan kellett távoznom: zárt méhszáj.

Az utolsó héten (ami a 41. volt) viszont már a szervezetem is tiltakozni kezdett: a vérnyomásom napról napra magasabb volt, amit az orvosom gyógyszerrel próbált kordában tartani, amitől viszont olyan migrén gyötört, hogy képtelen voltam tovább beszedni a pirulákat, hiszen a 40 hetes pocakom mellett még egy 5 éves fiúcskáról is gondoskodnom kellett. Így esett, hogy azon a bizonyos kedden, az utolsó CTG vizsgálatom után (amire 2 órát vártam, és végül a férjem elszaladt, mert dolga volt a városban), megmérte a doktornő a vérnyomásomat, és kijelentette: császár. MOST. 158/98-at mutatott a vérnyomásmérő, nekem nem tűnt olyan vészesnek, de még mindig zárt méhszáj mellett sajnos nem volt kérdés, hogy menni kell. Én itt zokogni kezdtem, teljesen összetörtem a kudarc miatt. A doktornő vigasztalt, hogy higgyem el, a császármetszés ugyanolyan szülés, mint a hüvelyi, és nagyon fog vigyázni rám és a kisbabámra is.

Rettegtem a műtőasztaltól, így nyugtatóért könyörögtem, de nem kaphattam, mondván: a baba is megkapja, amit én.

Ha kíváncsi vagy a történet folytatására, kattints ide!