Fodor Zsana: Szabadságideál

Borítókép: Fodor Zsana: Szabadságideál Forrás: Pixabay.com/Pexels
Ki a strandra, ki a térre, ki a világ közepére. Menj csak menj, míg teheted. Várnak rád az élmények. Tedd ki a lábad, mert megéri, szíved örömökkel telíti. Kia még dallamot is próbált dúdolni a nyárköszöntőjének. Szíve szerint ott lett volna mindenhol, köztük a nyár legnagyobb bulijain, de sokszor akadályokba ütközött a kivitelezés. Megesett, hogy nem volt kivel mennie, mert sokan még mindig tartózkodtak a kimozdulástól. Vajon sose volt nagyobb igazsága a mondásnak: a buli megvár? Ahogyan külföld is.

Kinyílt a világ, tele vannak a fürdőhelyek, Kia is élvezi a fürdőzést a Balcsin, miközben tervezgeti, mi legyen a következő célpont. Ide szívesen vele tartottak a baráti családok, de nem minden célpont tűnik annyira csábítónak a listáján, mint a magyar tenger. Azért találta ki a nyárköszöntőt, hogy beindítsa a szezont a barátai körében. Ő aztán nem fog otthon ülni, és várni, hogy beköszöntsön az ősz, ami ki tudja, mit hoz magával.

Ki a strandra: pipa. Csekkolta gondolatban a listán szereplő célokat. Hiába, a Balatonnak nem lehet ellenállni. A nyári forróság csak is egy módon viselhető el. A vízparton. A tengert nem tudta teljes sikerrel áttolni a barátokon, mert „az már külföld”, oda csak azok mennek, akiknek nem téma a járványveszély. Például, mint neki. A listán szereplő világ közepét is így képzelte. Bárhová, csak innen el, lehetőleg jó messzire.

Most van itt az ideje, élvezzük ki a nyarat!
Így van, ki tudja, mit hoz az ősz.
Szerintem ez a döntés nem évszakban mérendő.

Anyák egymás között, tartva attól, mit hoz a jövő, leginkább az ősz, belefogtak egymás győzködésébe. A sulikezdés, az újabb otthon ragadás, mindenkit kellően lázba hozott. Kia titkon remélte, kihozza anyatársait annyira a sodrukból, hogy végül elismerteti velük:

Igenis mindenkinek szüksége van egy saját szabadságideálra.

Csajok, szerintem ne hagyjuk ki a külföldi utazást se!

Azt ugye tudod, hogy bárhonnan bármit magunkkal hozhatunk?

Például egzotikus ajándékokat a nagyszülőknek?

Kiában mocorogni kezdett meggyőző készsége. Nem akarta elhinni, hogy csak neki lehetnek messzire szárnyaló vágyai.

Azért mert családja van, nem lesz röghöz kötve, annak úgyis szeptembertől eljön az ideje.

Ugye tudjátok, hogy munka célból valaki kéthetente ingázik például Magyarország és Anglia között? Nem beszélve Ausztriáról. Oda heti rendszerességgel járnak.

És közben találkoznak emberekkel, ha nem tévedek – kontrázott kételkedve egyikőjük.

Kia nyeregben érezte magát: puhul a helyzet, beindult a kételkedés. Vagy ez csak gúny, ami arra irányul, hogy fogja már be? Nem akarta elhinni, hogy másban nem tombol a kitörés vágya.

Én komolyan nem értem, mi bajotok van.

Én viszont nagyon is. Mi tartunk külföldtől.

És nem értjük, hogy te miért nem.

Ráadásul minden annyira drága most.

Kiát lelombozta a barátnőinek a vele szemben tanúsított, közös ellenállása. Az tény, hogy a szabadságvágyat nem feltétlenül külföldön kell kielégíteni, de ha ő erre vágyik, ne nézze őt senki csodabogárnak, még ha egy világjárvány is ólálkodik körülöttünk. Megpróbálta máshonnan közelíteni.

Megértem, hogy nem rajongtok külföldért. De akkor húzzunk ki együtt a térre. Koncert is lesz ma este.

Tudtam, hogy ezt se úszom meg.

Én benne vagyok! A buli mindig jót tesz a lelkemnek.

Kiát elöntötte az öröm. Bár nem felhőtlenül, mert anyatársai, akik korábban feltételek nélkül dobták be magukat a legnagyobb bulikba, immár kételkedő barátnőkké alakultak át. Ő sem titkolta, hogy tart az ősztől, de addig sem tűrte, hogy beárnyékolják a jövő feltételezései a nyarat. Nem is fogta vissza magát, rákezdett a nyárköszöntőjére, hogy mosolyt csaljon a barátai arcára. Immár közösen ismételték a szövegét, egyikőjük halk dallamot is dúdolt hozzá.

Ki a strandra, ki a térre, ki a világ közepére. Menj csak menj, míg teheted. Várnak rád az élmények. Tedd ki a lábad, mert megéri, szíved örömökkel telíti.

Nem megmondtam csajok? A szabadságideál létfontosságú az ember életében!

Igazad van, bárcsak többször eszünkbe jutna ez!

De a korlátait mindenki maga határozza meg.

Amit tiszteletben is tartanunk! Ki tart velem a térre?

Kia a Balaton vízén ringatózva elgondolkodott rajta, milyen kicsin múlik az egész. Csupán az embereknek meg kell nyitniuk a szívüket, hogy végre higgyenek benne:

Ahhoz, hogy megéld a szabadságod, hinned kell benne, felismerned magadban, és főleg: tenned kell érte!

Egyszer fent, egyszer lent. Női sorsok az élet útvesztőből. Olyan történetekről olvashatsz Fodor Zsana írásaiban, amelyek HIT-et adnak neked: Nincs más dolgod, mint: Higgy magadban, Ismerd fel és Tégy érte!

5 dolog, amit tegyél meg magadért a következő nyaraláson!