Borítókép: Ezért döntöttem úgy, hogy nem titkolom a mellrákomat a gyerekeim elől Forrás: Getty Images

Ezért döntöttem úgy, hogy nem titkolom a mellrákomat a gyerekeim elől

Azt hittük, úgy lesz a legjobb, ha senkinek, de legfőképp a gyerekeknek nem beszélünk róla. Tévedtünk. Az, hogy végül együtt tudtunk szembenézni a legsötétebb félelmeinkkel; hozzásegített, hogy a családunkban soha többé semmilyen téma ne legyen tabu. Egy mellrák túlélő édesanya vallomása.

Mami, meg fogsz halni?

A kezeléseim kellős közepénél jártunk, amikor az akkor 3 éves kisfiam felmászott mellém az ágyra, odabújt hozzám és nekem szegezte a kérdést. Leírhatatlan kétségbeesés lett úrrá rajtam, persze próbáltam nem mutatni. Dehogyis kicsim, természetesen nem – simogattam meg a buksiját. Nem tudtam hibáztatni, hogyan is tudtam volna. Mást se látott akkoriban, csak azt, hogy Mami jobb napokon a kanapén, a rosszabb periódusokban pedig a hálószobában fekszik. Nem tud játszani vele, nem olvas neki mesét. Azt is teljesen megértettem, hogy emiatt mérges volt rám, sőt olyan is volt, hogy lustának nevezett.

A 7 éves nővére igyekezett pótolni engem, amiben csak tudott, anyáskodott felette; nekem pedig vizet és gyümölcsöket hozott. Ő már sokkal inkább átérezte, meglátta, hogy nem mennek jól a dolgok, de fogalmam sem volt róla, mit gondolhatott magában. Ugyanis egyáltalán nem beszéltünk arról, hogy mi történik velem. Úgy éreztem, nem zúdíthatom rájuk ezt a rettenetet, a mellrákomat. Ez volt életem egyik legrosszabb döntése szülőként.

Mélyen belül viszont attól rettegtem, hogy mi van, ha mégsem sikerül. Ha tényleg meghalok.

Először csak cisztának tűnt. Aztán 1-es stádiumú mellrák lett belőle. Viszont a puszta szerencsének köszönhetően nagyon pici volt, amikor észrevették. Romjaimban voltam, össze voltam zavarodva, amikor a kezemhez kaptam a diagnózist. Ráadásul a férjemen kívül senkivel sem oszthattam meg a kétségeimet, a félelmeimet. Mami beteg, de nem lesz semmi baj, rendbe fog jönni – hajtogattuk csak minden magyarázat nélkül a gyerekeknek. Most pedig menjetek szépen játszani..

Alig vártuk, hogy véget érjen a suli, felpakoltunk és elvittük őket Anyuhoz, vidékre. Az egész nyarat nála töltötték. Másnap befeküdtem a kórházba, megkaptam a portomat és megkezdődött a kemoterápia.

Két hónapra rá, amikor a nyári szünet vége felé hazajöttek a gyerekek, egy egészen más anyuka várta őket; külsőre legalábbis biztosan: szteroidoktól felpuffadva, kopaszon és hamuszürkén.

Aztán a lányom összerakta magában a dolgokat. Látott egy hozzám hasonló, kopasz nőt a tévében, aki egy szép kendőt tekert néha a fejére. A fiam pedig megtalálta az egyik parókámat, amit azért vettem, mert kellett egy fénykép a jogsim megújításához.

Lebuktam, most akkor hogyan tovább?

Hét hónappal a diagnózisom után rá kellett ébrednem, ez így nem mehet tovább. Szembe kellett néznem a tényekkel, nem áltathatom sem magamat, sem a gyerekeimet. A „rák” szó ekkor hangzott el köztünk először. Nagyon kiborultak, de nem is annyira a betegségem miatt. Az, hogy nem voltunk velük őszinték, nagyon rosszul esett nekik. Hogy bízzunk meg bennetek ezek után, ha még ezt sem mondtátok el nekünk ilyen sokáig? – olvasták a fejünkre.

Ám attól fogva, hogy ezt a gátat letörtük, minden kérdésükre igyekeztünk válaszolni. Együtt számoltunk vissza, hány kemó maradt még vissza a kezelésből. Az utolsót megünnepeltük, együtt örültünk, ahogy a hajam kezdett visszanőni.

Amiről sokáig azt hittem, hogy pokoli nehéz lesz, simán ment. Sokkal egyszerűbb volt őszintének lenni velük és a barátainkkal; mint kínosan kerülgetni, titkolni a valóságot.

Ezt a jó szokásunkat azóta is tartjuk; mindent megbeszélünk, a kimondhatatlant is megpróbáljuk megfogalmazni.

A betegségem mindannyiunkat megtanított arra, hogy legyen bármilyen nehéz is elkezdeni egy beszélgetést, mindig megéri az erőfeszítést – nem tudhatjuk, milyen meglepő fordulatokat tartogat.

Szerencsére ma már csak az egykori portom hege az, ami fizikálisan arra emlékeztet, hogy min mentünk keresztül. Tisztában vagyunk vele, hogy mi mindenünk van és hogy mit veszíthetünk. A féléves kontrollok nem hagyják, hogy erről elfeledkezzünk.

Galériánkban 6 híres ember, aki legyőzte a rákot és ma már másokat támogat