Ezeket tedd, ha a gyereked lekövérezi magát

Borítókép: Ezeket tedd, ha a gyereked lekövérezi magát Forrás: Getty Images
Érdemes magadon kezdeni a „munkát”: ha te rendben vagy a sajátoddal, és így jó példát mutatsz neki, hatalmas segítség. Cikkünkben összeszedtük, emellett még mi mindent tehetsz, ha észreveszed, hogy a gyereked nincs jóban a testével.

A mai gyerekeket már jóval kisebb koruktól kezdve élénken foglalkoztatja a tesképük, mint gondolnánk. Már közel sem csak a felnőttek és a serdülők, hanem a náluk kisebbek körében is egyre többen vannak, akik testképzavarral küzdenek. A tökéletesség, a kifogástalan külső társadalmi nyomásként nehezedik már rájuk is; szülők, a kortársak, a (közösségi) média is sokszor azt erősíti, hogy csakis a vékony alkat lehet vonzó.

Bár a szakemberek továbbra is inkább a lányok problémájaként beszélnek a jelenségről, tünetei a fiúknál is ugyanúgy előfordulhatnak. A legkitettebbek azok a gyerekek, akik sokat „lógnak” a közösségi média felületein, rendszeresen néznek videóklipeket, illetve azok, akik viszonylag kevés pozitív megerősítést kapnak szüleiktől – beleértve a testüket és az azzal kapcsolatos képességeiket, cselekedeteiket is.

Mit tehetsz szülőként, ha a gyerekeden észreveszed a jeleket? Az alábbi tippek segíthetnek, milyen módon erősítheted a gyereked önbizalmát, egészséges testképét.

4 dolog, amit tehetsz, ha a gyereked nincs jóban a testével