Csak azt éreztem, hogy anyaként valami nagy baj van velem - Utolért a szülés utáni depresszió

Borítókép: Csak azt éreztem, hogy anyaként valami nagy baj van velem - Utolért a szülés utáni depresszió
Bár 9 hónapnyi időm volt felkészülni, az ikerlányaink születése mégis nagy sokk volt a számomra. Amikor először megláttam őket a kórházban, akkor éreztem igazán, hogy mekkora felelősséggel jár majd számomra az anyaság, hiszen ezentúl két kisgyermekről kell majd éjjel-nappal gondoskodnom. Akkor még nem is sejtettem, hogy mennyi kihívással kell majd megküzdenem anyai létem során és lesz, ami olykor egész félelmetes lesz a számomra.

A gyermekeink születése és anyává válni talán a világ legkülönlegesebb érzése, de sokszor nem beszélünk azokról a dolgokról, amelyek nem babaillatúak és kacajoktól vannak övezve, hanem a szülővé válás kicsit árnyékosabb oldalát is bemutatják. Pedig úgy gondolom, fontos lenne ezekről is nyíltan és kendőzetlenül beszélni, mert például a szülés utáni depresszió létező és bizony nagyon sok anyukát érintő jelenség.

A különböző hangulati zavarok, illetve a depresszió előfordulási aránya a terhes nők körében 10-15% körül mozog, míg a gyermeküket éppen megszült nők mintegy 10%-a szenved a szülés utáni (postpartum) depresszióban.

A szülés utáni depresszió egy olyan betegség, amelyet a pszichológia tanácsadói, terápiás és stresszcsökkentő eszközeivel az esetek nagyrészében hatékonyan lehet kezelni.

Forrás: https://gendiagnosztika.hu/

A szülés utáni depresszióról - legalábbis az édesanyák tudatában a mai napig így él- szégyen beszélni és bevallani, hogy olyan érzéseink vannak, amelyek még számunkra is szokatlanok vagy esetleg félelmetesek.

Én akkor kezdtem el érezni, hogy baj van, amikor a mindennapjaink kezdtek egy kicsit sem mókás hullámvasúthoz hasonlítani. Egyik nap fent, másnap lent. Olykor boldog voltam és meg tudtam élni a vidám pillanatokat a gyerekekkel, máskor pedig rám szakadt a búskomorság, hogy semmit sem csinálok jól és biztosan nem fognak szeretni a gyermekeim.

Fáradt voltam és mindemellett folyamatosan stresszes, hiszen nagy feladat volt két babát gondozni, törekedni arra, hogy mindent jól csináljak, amikor életemben először kellett megfelelnem anya szerepben. Mindemellett pedig akkoriban még nagyon nehezen küzdöttem meg a környezetünkből érkező megjegyzésekkel, kéretlen tanácsokkal és kritikákkal is, amelyek egyáltalán nem segítettek abban, hogy egy egészséges kép alakuljon ki magamról anyaként.

Azokban az időkben kevés támogatást kaptam és a férjem vagy a családom nem értette, hogy min megyek keresztül. Bár olykor magam sem tudtam, miért reagálok olyan szokatlanul egy-egy helyzetben.

A szülés utáni depressziót a fáradtság és a magány is okozhatja, amelyben volt részem bőven. Ekkor még nem kezdtem el őszintén beszélni a blogomon és az engem követő édesanyáknak arról, hogy milyen érzéseim vannak, hiszen úgy éreztem velem van a baj, biztosan elrontottam valamit.

De amikor már jó ideje éreztem úgy, mintha semmi önbizalmam nem lenne és ahhoz sem volt kedvem, hogy a gyerekekkel kimenjünk sétálni, majd dühömben olykor elkezdtem csapkodni és egyre feszültebb lettem, tudtam, hogy segítséget kell kérnem.

A szülés utáni depresszió kialakulása mögött számos kockázati tényező áll. Az egyik a genetikai érintettség. Ha valakinek vér szerinti rokonai közt előfordult már depressziós megbetegedés, bipolaritás vagy jelentősebb szorongásos zavar, esetleg szülés utáni depresszió, akkor nagyobb eséllyel fog nála kialakulni a betegség. Emellett azok az édesanyák, akiknek korábban már voltak hangulati zavaraik, depressziós epizódjaik, ők szintén veszélyeztetettebbek a postpartum depresszió szempontjából is.

Forrás: https://gendiagnosztika.hu/

Talán sosem jövök rá, hogy mi áll a viselkedésem háttérében, talán sokkal rosszabb fordulatot is vehetett volna egy-két kiborulásnál az állapotom, ha akkoriban nem keresek fel egy tanácsadót, akivel beszélgethettem a problémámról és az érzéseimről. Ezek után kezdtem tudatosabban figyelni arra, hogy bizonyos időközönként, amikor a férjem vagy az édesanyám be tudott segíteni, egyedül, a gyerekek nélkül is töltsek időt, amikor kikapcsolódhatok és feltöltődhetek, az anyai szerepemet arra az időre kicsit otthon hagyva.

A szülés utáni depresszióra nem szabad legyinteni, hiszen nagy károkat tud okozni, ha nem vesszük észre hogy a friss anyának nem a bizonytalanságát kiváltó okok elhessegetésére és megkérdőjelezhetetlen tanácsokra van szüksége, hanem támogatásra és biztatásra.

Ha te, vagy egy ismerősöd nehéz időszakon mentek keresztül, tudd, hogy nem vagy egyedül és kérhetsz, kérj segítséget! Szólj egy családtagodnak, keress fel egy ingyenes segélyvonalat vagy tanácsadást, ahol segíthetnek a problémádon!

Nem bűn, ha nem tudsz azonnal megbirkózni az anyává válás és az anyaság feladataival. Nem szégyen, ha nem repkedsz mindig a felhők között, csak azért, mert kisbabád van. A nehézségeken, a rossz hangulaton túl, lehetsz jó anya és szeretheted mindennél jobban a gyermekedet vagy a férjedet. A rossz hangulat egy állapot és nem egy stigma, beszélj róla bátran!

Vannak olyan témák az anyaság és az anyává válás kapcsán, amiről sokan félünk beszélni, mert úgy gondoljuk, hogy a környezetünk elítélne vagy megbélyegezne ezek miatt. Tudnod kell, hogy nem vagy egyedül!

Nézd meg galériánkat, amelyben egy anyuka elmondja milyen a szülés utáni depresszió!