Hajnali fél 1 van, órák óta csendes a ház, mindenki mélyen alszik. Végre hallom a gondolataimat. Kiélvezem, hogy most egy ideig senki nem kér tőlem semmit: se enni, se inni, se zsepit, se vécépapírt, se a kedvenc részét a Spongyabobból. Hogy magam vagyok és hogy csak „nézek ki” a fejemből. Csak úgy. Nem, azért sem fogok megint itt elaludni a kanapén ruhástól, ahogy az a héten már többször is előfordult. Csak gyorsan átpörgetem még egyszer az FB-t, aztán alszom, de tényleg! Egy poszton viszont megakad a szemem, nyomban falni kezdem a leírtakat. Döbbenet. Oké, fiúk-lányok, mondjátok, hová rejtettétek a kandi kamerát? Amit itt írtok, az szóról szóra rám illik, most is pontosan ezt csinálom! A poszt nem mellesleg az úgynevezett „elégtétel virrasztásról” szólt.

Remélem megbocsájtjátok ezt a kis személyes kitérőt, ami viszont nagyon is lényeges a felvezetéshez. Ez volt ugyanis az első – hajnali - „találkozásom” a Mélylevegő Projekttel. Az ominózus posztra ugyanis ennek a kis csapatnak az annál is nagyobb követőtáborral bíró FB oldalán akadtam rá és már akkor tudtam, megkeresem őket. Már csak azért is, hogy elmondhassam, szerintem mennyire jó dolgot csinálnak és hogy nekem is mennyit segítettek ezzel az egy poszttal. Arról, hogy mi is ez a Mélylevegő Projekt, kik állnak mögötte; az egyik alapító taggal, Juhász Bettinával beszélgettem.

- Mikortól „jegyzik” a Mélylevegő Projektet? Honnan, hogyan indultatok?

- 2020. április végén, a Covid miatt elrendelt első lezárások idején kezdtünk el azon gondolkodni, hogy szeretnénk egy ilyen oldalt.

Mindhárman, akik elkezdtük a Projektet; pszichológus hallgatók vagyunk: Pető Dorina, Miklós Andi, és én még abban az évben közösen szerveztük meg Pszinapszis Budapesti Pszichológiai Napokat. Itt egyébként social média marketing és PR területen dolgoztunk együtt, úgyhogy az ezirányú tapasztalatainkat is hasznosítani tudtuk.

Akkortájt már a Pszinapszis Instagram oldalára elkezdünk különféle pszichoedukációs tartalmakat feltölteni, ott azonban egyáltalán nem fókuszált a tartalom, hanem a pszichológia minden területét felöleli.

Mi viszont eldöntöttük, hogy mivel a szorongás, a depresszió, a hangulatzavar és a pánik fog várhatóan felerősödni a karanténhelyzetben; ezekre a problémákra szeretnénk a hangsúlyt helyezni. Akkoriban kezdünk el a digitális rajzolással is foglalkozni, úgyhogy nagyot dobott a projekten, hogy csapatunk az animációban otthonos Pálovics Lacival megerősödve készítette a tartalmakat. Május 10-én, 1 éve tettük ki az első posztot, kitaláltuk hozzá a stratégiát, azóta pedig megyünk előre.

Mindezt szerethető, picit közvetlen stílusban próbáljuk meg közvetíteni úgy, hogy azért ne legyen túl tudományos sem, viszont teljesen tudományos alapokon álljon egy-egy poszt. Például sokszor, nagyon sok tudományos cikket is elolvasunk egy-egy témánkhoz, és aztán azokból alakítunk ki egy 8-10 képből álló kis bejegyzést.

- Hogyan épül föl egy poszt általában? Ha jól látom, soha nem csak annyiból áll, hogy vázoljátok az adott problémát.

- Általában bemutatunk egy problémát, természetesen ezt megelőzi, hogy beleássuk magunkat a téma szakirodalmába, tudományos eredményeibe. Fontosnak tartjuk beleépíteni a posztokba, hogy kiknek és miért lehet releváns, hasznos többet megtudnia a kérdéses területről, mert rengeteg információ ömlik ránk a mindennapokban, és így nehéz gyorsan eldönteni, hogy mi az, aminél érdemes megállnunk.

És valóban, nem szorongást szeretnénk kelteni az ilyen témák bedobásával, ezért igyekszünk hasznosítható tippeket gyűjteni, amik segíthetnek az első lépés megtételében.

- Ki a célközönség? Elnézve a felületeket, amiken kommunikáltok, ezek alapján úgy tűnik, elsősorban a fiatalokat szeretnétek elérni.

- Alapvetően a fiatalok voltak a kezdeti célcsoport. Fiatal felnőttkorban jelentkeznek leggyakrabban a mentális zavarok, mi pedig kiemelten fontosnak tartjuk a megelőzést; hogy amikor esetleg szorongásos zavarral, depresszióval, pánikrohamokkal találják szemben magukat, akkor már legyen a birtokukban kellő információ, hogy felismerjék a tüneteket, így mihamarabb megkaphassák a megfelelő segítséget, amennyiben szükségesnek ítélik.

- Ez az eltelt egy év benneteket igazolt? Milyen visszajelzéseket kaptok?

- Általában nagyon jó visszajelzéseket kapunk, napi szinten is. Vagy azért, mert nagyon betalált nekik egy posztunk és elindított bennük valamit, vagy pedig azért, mert ezeknek köszönhetően felismertek valamit és szakmai segítséget kértek. Az is előfordul, hogy a posztjaink által a fiatalok szülei, ismerősei vagy barátai fordultak segítséghez. Sok visszacsatolásunk van szorongásos, pánikzavaros emberektől is, akik arról számolnak be, hogy kipróbálták, begyakorolták az egyes tippjeinket és hogy milyen hasznosak voltak ezek számukra a kérdéses pillanatokban.

A szakmától is nagyon jó visszajelzéseket kapunk; azóta együtt dolgozunk a Magyar Pszichiátriai Társasággal, ami már egy elismerés. Felkeresett minket a Nemzeti AntiStigma program; ami mögött több szakmai szervezet áll; az ő kutatásukban is részt veszünk. Ez azt méri fel, hogy Magyarországon az emberek mennyire stigmatizálóak a mentális betegségekkel és zavarral élőkkel szemben. De dolgoztunk már a Telekommal is, ők kifejezetten a fiatalokat szerették volna segíteni a karanténhelyzetben.

- Maradtok továbbra is a pszichológia ezen területein, vagy tervezitek szélesíteni a „palettát”?

- Mindenképpen ezt az irányt szeretnénk stabilan fenntartani. Az alapvető témáinkat is megtartjuk, ezek nagyon sokakat érintenek; a stresszt még hozzávehetjük. Ami pedig minket illet folyamatosan bővülünk, fejlődünk; egyetemistákat „válogatunk” éppen a csapatba, akik a posztgyártásban fognak segíteni. Hosszú távban gondolkodnunk.

Hírességek, akik felvállalták mentális problémáikat