2015-ben, amikor egy glossy magazin díjazottja lettem, az elismerésnek köszönhetően egy nagyobb cég megkeresett egy reklámkészítési lehetőséggel. El is készültünk rendben a felvételekkel, majd alighogy a kisfilm kikerült a nyilvánosság elé, záporozni kezdtek a reakciók. Arra viszont, hogy milyen természetű kommenteket fogok kapni a nézőktől bevallom, a legvadabb álmaimban sem számítottam.

„Kövér vagy”

„Ez egy bálna”

„Azta, de rusnya”

- záporoztak a „kedvesebbnél kedvesebb” megjegyzések. Rettentően fájt, hogy az emberek tényleg csak ennyit láttak meg belőlem. Nagyon kiborultam, csak sírtam és sírtam. Szerintem bárki más is ezt tette volna a helyemben. Mindezek ellenére nem voltam hajlandó újra a saját testem ellen fordulni. Mert abból azt hiszem, bőven elég volt.

Pedig a ruhaméretem 44-es, az ikrekkel 30 kilót híztam a terhességem alatt: a hasam olyan volt, mintha két kosárlabdát rejtegetnék benne. Ebből a szülés után rögtön lement úgy 13 kiló, de jelenleg se vagyok sokkal kevesebb, mint amennyivel a kórházból 2011-ben kijöttem. Viszont simán megmászok egy havas hegyoldalt: legyaloglok akár 8 kilométert is így és élvezem; tudok zsákolni a kosárlabdával és isteni, meleg öleléseket adok. Egyes ruhákat mintha egyenesen rám öntötték volna; no meg persze olyanok is vannak, amik borzasztóan állnak. Amúgy ezzel szerintem az S, M-es méretű barátnőim is pontosan ugyanígy vannak.

A környezetem rendszeresen rá akart kényszeríteni arra, hogy fogyjak le. Gimis koromban az apám még azzal is bepróbálkozott, hogy fizet 100 dollárt, ha lefogyok. Akkoriban azt hittem, én vagyok a suli legdagibb, legundorítóbb lénye; emiatt pedig teljesen értéktelennek tartottam magam és rossz döntések sorát hoztam. Nem hozzám való fiúkkal randiztam, mindenféle buggyos és bő ruhák mögé rejtegettem a testem.

Hosszú évekbe telt, mire fölépítettem magam, s ma már pontosan jól tudom, hogy a vékony egyáltalán nem egyenlő az egészségessel, ahogyan az, ha valaki kövér, sem feltétlen azt jelenti, hogy nem egészséges. S bár lehet, hogy ez a külső szemlélőnek nem jön le, én egészségesen próbálok élni, de ezt kizárólag a saját mércém szerint teszem. Hiszem ugyanis, hogy az ilyesmik úgysem fognak tudni hosszú távon működni, ha csupán azért tesszük, mert mások elvárásainak próbálunk megfelelni. Az én receptem csupán annyi: szeresd és fogadd el magad!

Annak a margójára pedig, hogy nem minden pusztán elhatározás kérdése egy kis zárójeles közbevetés: nemrégiben egy úgynevezett Hashimoto betegséggel diagnosztizáltak. (Ez egy olyan autoimmun betegség, ami a pajzsmirigy gyulladását, működési zavarát okozza – a szerk.) Mint megtudtam, a hozzám hasonló páciensek zöme túlsúllyal, nehéz fogyással küzd. Ha mást nem is, az elmúlt 2 év folyamatos súlygyarapodását ez legalább megmagyarázza. De optimista vagyok, s tudom a megfelelő gyógyszerekkel tovább is fog menni a fogyás.

A tanácsom pedig az, hogy legalább te fogadd el saját magad olyannak, amilyen vagy és semmiképp se hagyd, hogy a rosszindulatú megjegyzések váljanak a belső monológoddá. Nem a méreted határozza meg, mennyire vagy értékes-zárja gondolatait Kirsten.

De van ahol mégis? Hollywood biztosan más mércével mér: kattints a Galériába!