Borítókép: A nagymamám szomszédja galambokat fog be és meg is eszi őket (?) Forrás: pixabay.com

A nagymamám szomszédja galambokat fog be és meg is eszi őket (?)

Léna bizarr filmekbe illő látvány szemtanúja volt, azóta sem hagyja nyugodni.

Gyakran meglátogatom a nagymamámat. Segítek neki bevásárolni, főzni, ruhákat hajtogatni, vasalni, és miután elfáradtunk, általában ebédelünk valami finomat, kanasztázunk, kötünk, vagy csak beszélgetünk. A nagymamám fiatalos, csinos asszony, nem szorulna ennyit a segítségemre, de mit tegyünk, ha mindketten rajongunk az együtt töltött időért.

Egy ilyen meghitt alkalommal figyeltem fel a különös jelenségre. Nagymamám gangos lépcsőházban lakik, van az emeleten legalább nyolc szomszédja. Az egyik lakás balra található a nagymamám küszöbétől: amikor a lift megérkezik, az ember kilép és az ajtó felé sétál, gyönyörűen rálát annak a szomszédnak teljes rezidenciájára. Szép nyári nap volt, a lift felsuhant az első emeletre, a folyosókon ebédszag terjengett, jókedvem volt, fütyörészve léptem ki a fülkéből (rossz szokás, elpirulok, ha rajtakapnak), majd rögtön meg is torpantam a hitchcocki jelenet hatására. Az ominózus szomszéd ablakában körülbelül tíz galamb zsúfolódott össze, akár reggeli keléstől megviselt, ideges emberek egy korai metrószerelvényen. Burukkoltak, durván lökdösték egymást, tolakodtak, de kár volt izgulniuk, mindenkire sor került: a madarak egymás után tűntek el az ablakot követő világ rejtélyes félhomályában.

Bizarr horrorfilmekbe illő látvány volt, mintha egy beteg lelkű rendező állította volna be a jelenetet. Visszahúzódtam a lifthez, és vártam picit, hátha visszajönnek. De csak a rigókat hallottam az épület tetején csiripelni.

Te mama, mondtam a nagymamának tíz perccel azután, hogy üdvözöltük egymást, lepakoltam, és előszedtem a főznivalót, amit érkezés előtt vásároltam. Tök furcsát láttam a szomszédodban. Tudod, itt balra kettővel. Kit? A Sándort? Nem tudom, ki lakik ott, de galambokat gyűjt. Bemennek hozzá, aztán ki se jönnek többé. Kicsit furcsán nézett rám. Ki ez a pasi, kérdeztem. A Sándor? Hát elég magának való ember. Néhány éve meghalt a felesége. A lánya Ausztráliában él. Nemigen lép ki a lakásból, maximum a boltba megy, meg néha sétálgat. Szoktatok beszélgetni? Nem, szinte soha. Köszön, megy tovább. De galambokat etetni már én is láttam. A parkban. Szórta nekik a magokat, beszélt hozzájuk, csettintgetett a nyelvével, így (és mutatta). Szereti a madarakat, úgy láttam.

Mit gondolsz, van neki elég pénze? -kérdeztem néhány perc múlva. Elgondolkodva nézett rám. Értem, mi jár a fejedben, mondta lassan. Szerintem nincsen, elég szegényes egy ember. Bár ki tudja. Egyébként a galambhús nagyon finom. Elhűlve néztem rá, mire elnevette magát. Ne aggódj, én sosem kóstoltam, de a falunkban volt jó néhány ember, aki rendszeresen fogyasztotta. Nem volt abban semmi furcsaság arrafele.

Láttam magam előtt a pesti galambokat, amint alábuknak a mocskos fővárosi tócsákban, ahogy az aluljárókban totyognak, ahogy kukáznak a Blahán, és enyhe hányinger fogott el. Azok nem ilyen galambok voltak, mama, szólaltam meg, hogy elcsitítsam a gyomrom háborgását. Tudom, tudom, legyintett. Ezek szürkék, élősködők, és bólogatnak. Ahogy a galamblelkű emberek a viccben. Hozzájuk nem nyúlnék a világ minden kincséért sem. Bár ki tudja, javította ki magát rögtön. Ha éheznék, az többet érne, mint a kincsek. Akkor lehet, hogy a követ is megenném, ha lenne rajta valami rágnivaló.

Elképzelhető, hogy Sándor éhezik, kérdeztem, mert nem tudtam szabadulni a gondolattól. Vállat vont, pakolni kezdte a kenyeret, tejet, zöldborsót. Nem tudom, az ilyesmit hogy lehet megkérdezni valakitől.

Hát azt én sem tudom, mondtam, és aznap már nem beszéltünk erről többet. Éjjel galambokról álmodtam, mindnek elvágták a nyakát, majd egy ócska fazékban feltették őket főni. Öt nappal később a nagymamám telefonált. Leselkedett kicsit Sándor után, és mit szólok hozzá, ma szóról szóra ugyanazt látta, mint amit meséltem neki: galambok tűntek el a szomszéd konyhaablakában. Sok-sok galamb. Most már biztosnak hiszi a feltételezésemet. Mi egyebet csinálhatna odabent ennyi rusnya állattal?

Nagymamám felfedezése még jobban lehangolt. Amikor újra meglátogattam, nem éreztem azt a nyugalmat, amit mindig, a napot felhő takarta el. Szorongva pillantottam Sándor ablakára. Ezúttal be volt csukva, egyetlen galamb sem állt a párkányon. Vajon mit csinál odabent? Galamblevest főz? Vagy az egész teória hibás, nem is öl, inkább gyűjt és ment? Lehet, hogy tele van a lakás kalitkába zárt madarakkal, mert szegény magányos ember megbomlott, és azt képzeli, megvédi őket valami szörnyű szárnyas-apokalipszistől.

Legyűrtem a fantáziaképeket, kivettem két babkonzervet a szatyorból, és a küszöbre tettem. Ennél jobb ötletem nem volt. Az ajtó tejüvegén mintha árnyék suhant volna át, én pedig, mint akit rajtakaptak, addig zörgettem a nagymama ajtaján szívdobogva, amíg be nem engedett.

Mik a legfurcsább kinézetű állatok? A galériából kiderül!