Borítókép: A gyönyörű éjszaka, amit a pasim a sitten töltött Forrás: Getty Images

A gyönyörű éjszaka, amit a pasim a sitten töltött

Beatrix fiatalkori szörnyűséges és felemelő élménye.

Évek óta sínylődtem ebben a kapcsolatban. Józsi agresszív és követelőző ember volt. Minden második nap tökrészegre itta magát, olyankor követelte a férfiúi jogait, én meg majdnem elhánytam magam tőle. Ha valami nem tetszett neki, teljes erőből meghúzta a hajamat és közben gúnyosan nevetett. Kétszer ütött meg komolyabban: egyszer ellentmondtam neki valamilyen számlával kapcsolatos ügyben, egyszer pedig elutaztam egy barátom esküvőjére, akit szívből utált.

Mondjuk utált ő mindenkit, kivéve saját magát. Gyakran kérkedett a pénzével, a nemlétező kapcsolataival. Rajta kívül a Föld összes emberi lénye hülye volt, birka, agyatlan barom. Hogy ezt a bonyolult elméletet mire alapozta, nem tudom, soha nem adta tanújelét a kivételes intelligenciának. Ha volt pénze, kizárólag azért tudott szerezni, mert kétes ügyekbe keveredett. Olyankor boldogan és spiccesen ért haza, mutogatta a pénzköteget, néha szét is hajigálta, mint valami olcsó bohózatban. Legtöbbször azonban kedvetlen volt és csóró, olcsó bort vedelt és engem cseszegetett nulla-huszonnégyben.

Fiatal voltam. Hozzá menekültem a családi fészeknek nevezett pokolból, ahol az apám rendszeresen vert, az anyám meg méregerős nyugtatókon élt. Akkor még nem hittem, hogy kívüle is van élet. Gyorsan kiszerettem belőle, de elfogadtam, hogy az élet: ilyen. Vele maradok, mert befogadott, amikor bajban voltam, aztán egyszer meghalok, és vége lesz ennek az ostoba, értelmetlen szenvedésnek.

Egyik éjjel azonban nem jött haza.

A kedvenc ivócimborája telefonált éjfél körül: Józsi annyira leitta magát, hogy durva verekedésbe bonyolódott a törzskocsmájában. A rendőrök meg bevitték. Ki tudja, mikor engedik haza, ő nem tudja, hogy megy ez.

Én se tudtam. Magam is meglepődtem, de szinte eszelős boldogság öntött el. Nem jön haza. Ma éjjel nem kell úgy tennem, mintha mélyen aludnék. Nem kell szagolgatnom a pállott bort, ami az ágy másik feléről árad. Nem kell hallgatnom a részeg motyogást. Nem kell elviselnem, ha épp olyanja van, és káromkodva rázza a vállamat, hogy felébredjek és tegyek a kedvére.

Lehet, hogy akit megvert, már nem él. Talán ki sem engedik többé. Talán soha többé nem kell elviselnem. Talán el is mehetnék.

A gondolat új volt, és elsöprő erejű. Összecsomagolhatok, és elmehetek innen. És miért ne tenném. Van egy-két barátnőm, átmenetileg biztos befogadnak. Van munkám. Keresek annyit, hogy kibéreljek egy kis lyukat valahol a város peremén. Mindegy, hol. A lényeg az, hogy soha többé ne kelljen találkoznom ezzel az állattal.

A lendület forgószélként vitt tovább. Felhívtam az egyik lányt, Rózsát, aki már régóta kapacitált, hogy hagyjam el a pasit, aki így bánik velem. Azonnal felajánlotta, hogy menjek át hozzá. Albérletben lakik egyedül, nagyon örülne egy lakótársnak, mondta. Ami külön előny volt számomra: Rózsa személyesen nem ismerte Józsit. Berámoltam hát a legszükségesebb cuccokat egy bőröndbe. A macskahordozóba begyömöszöltem a cicámat, akit Józsi mindig is gyűlölt, néha úgy kellett közbelépnem, nehogy belerúgjon. Úgy siettem ki a kapun, mintha bármelyik pillanatban hazaérhetne. Üzenetet nem hagytam. Egyedül a kulcsot dobtam be a postaládába.

A telefonom két napig hevert kikapcsolt állapotban. Amikor végül visszakapcsoltam, tizenöt nem fogadott hívásom volt, és zúdultak a szitkozódó sms-ek. Nem olvastam el egyet sem. A telefont az elkövetkező hetekben csak akkor vettem fel, ha ismertem a hívót. A munkahelyemen fedeztek a többiek: Józsi mindössze egyszer merészkedett oda – nem volt a nyilvános botrány híve -, akkor letagadtak. Az új címemet nem adta meg senki. Összezártak, hogy a segítségemre legyenek.

Hálaistennek Józsi, mint ahogy másban, ebben sem volt kitartó típus. Hamar talált magának egy új balekot, és aztán – legalábbis biztosra veszem – előbb vagy utóbb hosszabb időre is elnyelte őt egy börtön. Nem hallottam felőle többet. Azon az éjszakán, amikor sittre került, hirtelen, egyetlen pillanat alatt nőttem fel. Nem onnantól számítom a felnőtt koromat, amikor leérettségiztem, amikor betöltöttem a tizennyolcat, amikor munkát találtam, amikor elköltöztem otthonról. Hanem amikor hoztam egy komoly és bátor döntést, és elhagytam a bántalmazómat.

Akkor voltam épp huszonhét éves.

Olvass a galériában sztárokról, akik elhagyták terhes szerelmüket!