A magamra fordított idővel nekem mindig is problémáim voltak - de a mai rohanó világban kinek nincsenek? Sokszor azt érzem, hogy nem „teszek eleget” azért, hogy megérdemeljem a semmittevést.

Huszonöt éves voltam, mikor elindítottam a saját társadalmi vállalkozásomat és ez az életforma nem sokat segített azon, hogy pihenjek tudatosan. Mindig elém dobta az élet, hogy lassítanom kell és figyelnem magamra, ahhoz hogy töltekezni tudjak. Szép lassú tanulási folyamat volt és már egészen jól belejöttem, mikor várandós lettem. Akkor még úgy gondoltam az előttem álló időszakra mint egy nagy vakációra!

Ennél nagyobbat nem is tévedtém még az életemben. Szülési szabadságom nem volt (vállalkozói kilétemből fakadóan) és egy újszülött mellett se éppen a pihenés a legfőbb elfoglaltság. Mondanom sem kell, teltek az évek és hiába az ellopott órák vagy fél napok; nem lettem se kipihentebb, se jobban feltöltődve.

Ezért is kaptam az alkalmon amikor egy barátnőm elhívott magával 3 napra külföldre. Némi logisztikai tervezés és egyeztetés után sikerült mindent úgy alakítani, hogy el tudjak menni. Őszintén, pár nappal az utazás előttig azt sem tudtam, hova megyek pontosan – és mikor megkérdezték ismerősök, barátok mit fogok csinálni, egészen őszintén tudtam azt válaszolni, hogy nem tudom, de valószínűleg semmit.

Indulás előtt, szépen kiűrítettem a táskám és minden, nem felnőttléthez szorosan kapcsolódó tárgyat száműztem belőle – így lett könnyebb a hátizsákom 2 csomag keksztől, 1 kisautótól, 1 színezőtől és egy csomag zsírkréta készlettől. Se laptopot, se tabletet nem vittem és az „out of office” automatikus üzenetet is beállítottam.
Régen nagyon sokat utaztam egyedül – hiszen a férjemmel az első 4-5 évben távkapcsolatban éltem, de bevallom elfelejtettem milyen is kötöttségek nélkül utazni egy darab hátizsákkal. Általában hétköznapokban több cucc van nálam, mikor a 2 percre lévő játszótérre indulunk.

A barátnőm intézte a szállást és tulajdonképpen „couchsurfing”-eltünk – azaz "kanapé- szörföztünk". Ez annyit, tesz hogy kedves vendéglátók felajánlják a kanapéjukat extra ágyukat átutazóknak ellenszolgáltatás nélkül. emberi kedvességből és mert megteheteik. Régen nagyon sokat utaztam ilyen formában, mert olcsó és fantasztikus embereket ismerhettem meg. Mióta Anya vagyok, nagyon sokakat fogadtam és teljesen természetes hogy megágyaztam nekik, főztem vacsorát, adtam reggelit és néha még elvittem a repülőhöz vagy épp a vasútállomásra is őket. Az, hogy most engem fogadtak be; az újdonság erejével hatott. Visszaadta a hitem az emberi kedvességbe. Nehéz volt elfogadni de nagyon jól esett és nagyon kellett a lelkemnek is.

Amit a legjobban élveztem a három nap alatt, hogy nem voltam időhöz kötve. Akkor ettem, amikor én éhes voltam (és nem amikor volt kaja, vagy meghagyta a gyerekem), akkor keltem és feküdtem amikor szerettem volna. Olvashattam reggel csöndben és végig tudtam mondani gondolatokat; megszakítás nélkül. A három nap alatt csak a férjemmel beszéltem, a gyerekeimmel nem és ez is nagyon jól esett – akármennyire is hiányoztak. Nekik itthon szuper dolguk volt az apukájukkal és a nagyszülőkkel.

Minden Anya azt mondja, hogy megvan a pihenés nélkül (tudom, mert én is ezt mondtam). Ha lehetne, én ezt minden Anyukának és Apukának receptre írnám fel. Nem kell több, mint három nap – de ebben a három napban én úgy érzem, kicsit újjászülettem és visszakaptam saját magamból egy kicsit.

Egy kis virtuális kikapcsolódásként hoztam nektek egy galériát a természeti csodákból, amikben részem volt a három nap alatt!