A legfurcsább pszichológiai kísérletek

pszichológia,kísérlet,
Forrás: wikimedia commons

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

K

Kegyetlenek vagyunk, mi emberek? Tényleg az előítéleteink, a hárításaink, a megfelelni vágyásunk, az ösztöneink vezetnek bennünket? A szociálpszichológia kísérletekkel igyekezett feltérképezni, hogyan viselkedünk társas helyzetekben olyankor, ha kizökkenünk a megszokottból és valami szokatlannal szembesülünk. A vizsgálatok eredményein a mai napig olvasók milliói borzonganak vagy esnek egyik ámulatba a másikba.

A Stanfordi börtönkísérlet

Ez az egyik olyan kísérlet, amiről mindenki hallott, manapság pedig már biztosan nem kapna zöld jelzést. Szerepel az összes pszichológiakönyvben, tanítják az iskolákban, hullámzó színvonalú filmekben dolgozzák fel, és keményen kritizálják is. Philip Zimbardo 1971. augusztusában 24 fehér középosztálybeli diákot választott ki, akikre random (pénzfeldobással) rab avagy börtönőr-szerepet osztott. Az őrök gumibotot, sípot, tükrös napszemüveget viseltek, a foglyokat otthonukban letartóztatták, előírásszerűen rabosították és kényelmetlen ruhákat kellett viselniük. A kísérlet néhány nap alatt ijesztő szadizmusba fordult - kínzások, vécéhasználat-megvonás, éheztetés -, s emiatt hat nap után le kellett állítani. A stanfordi eset úgy vonult be a pszichológia történetébe, mint kőkemény bizonyíték arra, hogy az ember könnyen befolyásolható és radikálizálható lény rejtett szadista tendenciákkal. 2018-ban derült csak ki, hogy a börtönőrök - Zimbardo korábbi állításaival ellentétben - igenis utasításokat kaptak arra vonatkozólag, hogy bánjanak keményen a rabokkal.

Milgram és az engedelmeskedés

2018-ban a világ talán legismertebb kísérletének eredményeit is kétségbe vonták. Stanley Milgram 1961-62-ben a Yale-en választott ki önkéntes alanyokat, akiknek azt mondta, hogy egy tanulási kísérletben vesznek majd részt. A részt vevők ehelyett igazi pszichohorrorba csöppentek: ha a fal másik oldalán ülő személy nem tudott helyesen válaszolni a kérdéseikre, parancsot kaptak, hogy bármennyire könyörög is, egyre erősebb áramütésekkel kell megbüntetni. A vizsgálat letaglózó eredményei szerint az emberek 65 százaléka hallgatott a parancsot osztogató, fehér köpenyes tekintélyre, és egészen a legerősebb áramütésig elment. Gina Perry pszichológus azonban újraelemezte a történteket, és érdekes felfedezéseket tett. Milgram valójában 24 féle módon végezte el ugyanazt a kísérletet, és ezek közül csak az egyikben volt igaz a sokkoló 65 százalék. Az emberek kétharmada nem volt hajlandó végigcsinálni a dolgot, látni akarta a tanulót, vagy kirohant a szobából. Milgram egy csomó interjút is készített az alanyokkal, amelyben utólag sokan állították, hogy rájöttek, az egész csak játék, ordas nagy kamu - ezeket azonban sosem hozta nyilvánosságra.

Mindenáron megfelelni vágyunk?

Solomon Asch egy 1955-ös kísérletben különböző hosszúságú vonalakat mutogatott egy csapat egyetemistának, majd feltette a világ legegyszerűbb kérdését: melyik a hosszabb? A trükk az volt, hogy minden csapatban csak egy ember volt valódi tesztalany, a többiek beépített színészek voltak, akik néhány helyes kör után habozás nélkül a rossz választ jelölték meg. Érdekes módon a kísérleti alany szinte mindig a többségi véleménnyel tartott, holott pontosan tudta, hogy nem az igazat mondja. Az Asch-kísérletet, melyet a pszichológus különböző változatokban lefolytatott később is, ékes bizonyítéknak szokás tekinteni arra nézve, hogy az ember igyekszik megfelelni a szabványnak, és az igazságnál fontosabb számára, hogy ugyanolyan legyen, mint mások.

solomon asch,pszichológia,kísérlet,
forrás: Wikimedia Commons

A kis Albert és a patkány

A világ egyik legetikátlanabb kísérletében John B. Watson és Rosalie Rayner, a Johns Hopkins Egyetem tudósai felállítottak egy hipotézist arról, hogy a klasszikus kondicionálás embereknél is működik, és tesztalanynak egy kilenc hónapos kisgyereket választottak ki. A kísérlet azzal kezdődött, hogy az Albert nevű csecsemő elé egy fehér patkányt tettek. A gyerek kezdetben egyáltalán nem félt az állattól, sőt, kifejezetten érdeklődött iránta. Ezután Watson, valahányszor a kis Albertnek megmutatták a patkányt, egy kalapáccsal ráütött egy acélrúdra. A fiúban a hang és az állat látványa összekapcsolódott, és sírni kezdett, valahányszor a szőrös lény megjelent a szobájában. Fóbiája nem szűkült le a patkányra, később más, Hopkins által behurcolt állattól is rettegett. Nem tudjuk pontosan, mi lett a gyerek sorsa, mert Albert kilétére teljes biztonsággal sosem derült fény, de az egyik lehetséges azonosított például nagyon félt a kutyáktól...

Gyerekek egymásnak eresztve

Sokan William Golding A legyek ura című regényéhez hasonlítják a Rablóbarlang nevű, igencsak kockázatos kísérletet. 1954-ben az Oklahomai Egyetem kutatói, Muzafer és Carolyn Sherif 22 hasonló háttérrel rendelkező 11-12 éves fiút osztott két csoportba, akik nem sejtették, hogy egy kísérlet résztvevői. A gyerekeket egy nyári táborba vitték, ahol külön kabinokban helyezték el őket, és egyik csoport sem tudott a másik létezéséről egy egész héten át. Miután engedélyezték a kapcsolatfelvételt, a gyerekek azonnal előítéletekkel és ellenségeskedéssel fogadták a többieket. A csoportok közötti konfliktus fokozása érdekében a kísérletezők állandóan versenyeztették őket egymással, ami persze még nagyobb ellenségeskedést váltott ki, és végül a fiúk már nem voltak hajlandók közös szobában étkezni.

A kísérlet utolsó szakaszában a kísérletvezetők kibékítették a csoportokat: szórakoztató társas tevékenységeket szerveztek (petárdázás, filmnézés), s olyan gyakorlatokat találtak ki, melyekben szükséges volt a csapatmunka, és a gyerekek együttműködésre kényszerültek. A történet - látszólag - hepienddel végződött, a csapatok ugyanazzal a busszal mentek haza, Sherifet az etikailag igencsak megkérdőjelezhető kísérlet pedig nagyon híressé tette. Gina Perry, a Milgram-kísérlet leleplezője erről a sztoriról is könyvet írt, melyben tudatja, hogy beszélt egykori részt vevőkkel, melyek közül többen ma se tudták, hogy egy kísérletben vettek részt, egyikük pedig bevallotta, hogy a mai napig utálja a táborokat.

Kék szem kontra barna szem

1968-ban egy Iowai tanár, Jane Elliott – Martin Luther King meggyilkolásának hatására – úgy döntött, hogy harmadikos diákjaival megérteti a rasszizmus és az előítéletek szörnyű hatását. Osztályát két csoportra osztotta: kék szemű és barna szemű diákokra. Az első napon a kék szeműeket jelölte meg felsőbbrendű csoportnak, a barnákat ezzel szemben lustának, butának, ügyetlennek bélyegezte, és ennek megfelelően is viselkedett velük. A gyerekek viselkedése szinte azonnal megváltozott: az előjogokkal rendelkező kék szeműek tanulmányi szempontból jobban teljesítettek, és zaklatni, bántani kezdték osztálytársaikat. A barna csoport önbizalma megcsappant, a gyerekek félénkké váltak, és rosszul teljesítettek az órákon. Másnap azonban Elliott csavart egyet a dolgon, és megfordította a két csoport szerepét: a kék szemű diákok lettek az alsórangúak, és a barnák kapták meg az előjogokat, akik persze azonnal bosszút akartak állni.

A kísérlet végén a gyerekek annyira megkönnyebbültek, hogy a jelentések szerint átkarolták egymást, és egyetértettek abban, hogy az embereket nem szabad külső megjelenés alapján megítélni. Elliotot azonban a mai napig sokan támadják: bár a tanár később osztálytalálkozót szervezett, az egykori gyerekek pedig azt állították, hogy csak a javukra vált a dolog, a kritikusok szerint utólag nem mérhető fel pontosan, mekkora lelki kárt okozott az osztálytermi kísérletezés.

A gyerek és az agresszió

Az 1960-as évek elején kezdődött a máig tartó vita arról, hogy a genetika, a környezeti tényezők és a társadalmi tanulás hogyan alakítja a gyermek fejlődését. Albert Bandura Bobo baba kísérlete amellett tette le a voksát, hogy az emberi viselkedés nagyrészt társadalmi utánzáson alapul, nem pedig öröklött genetikai tényezőkön.

Bandura három csoportra osztotta az óvodás korú résztvevőket: az egyik csapat egy olyan videót nézett, amelyen egy felnőtt agresszív módon viselkedett egy Bobo nevű babával szemben; a másik csapat passzív felnőttet látott, aki játszott a bábuval; a harmadik pedig kontrollcsoportot alkotott. Volt, hogy a felnőttet megjutalmazták a cselekedetéért, máskor megbüntették, vagy épp nem kapott semmit. A gyerekek megnézték a videókat, majd a kutatók beküldték őket egy szobába ugyanazzal a babával, akit a videóban láttak (a kontrollcsoport kivételével). Az agresszív modellt néző gyerekek Bandura eredményei szerint nagyobb valószínűséggel bántották a babát (főleg, ha a videón szereplő felnőtt jutalmat is kapott), a többi csoport pedig alapvetően békésen viselkedett.

A tanult tehetetlenség

A Pennsylvaniai Egyetemen 1967-ben Martin Seligman és munkatársai a klasszikus kondicionálást kutatták: azt a folyamatot, amelynek során egy állat vagy ember egy ingert társít a másikkal. Híres kísérletükben Seligmanék kutyákat osztottak két csoportba: az egyik csapat tagjait leszíjazták, és random áramütéseket adtak nekik, a másikat viszont hagyták szaladgálni. Másnap az összes kutyát egy nagy ládába helyezték, amelyet középen alacsony kerítéssel osztottak ketté: a kutya így láthatta és könnyedén átugorhatta a kerítést. A kerítés egyik oldalán a padlóban áram volt, a másik oldalán nem. Seligman mindegyik kutyát az elektromos oldalra helyezte, felvillant egy lámpa, majd Seligman könnyű áramütést adott nekik. Azok a kutyák, akiket előző nap szabadon eresztettek, megtanulták, hogy a lámpa felvillanása után jön az áram, és átugrottak a másik oldalra. A leszíjazottak azonban a kísérlet első részéből megtanulták, hogy semmit sem tehetnek a sokk ellen, ezért a második részben már felhagytak a próbálkozással és nyüszítve lefeküdtek. Egy idő után akkor is beletörődve várták a fény után az áramütést, amikor elszaladhattak volna, vagy a kutatók egyenesen megmutatták nekik, merre van a menekülő útvonal.

Ezt az állapotot nevezik tanult tehetetlenségnek: amikor az ember vagy állat már nem próbál kijutni rossz helyzetéből, mert a múlt megtanította arra, hogy tehetetlen vele szemben.

tanult tehetetlenség,pszichológia,
forrás: Wikimedia Commons

Kitty Genovese

Kitty Genovese 1964-es meggyilkolásának ügyét senki nem szánta kísérletnek, mégis rendkívül nagy hatása volt a szociálpszichológiára. A New York Times cikke szerint csaknem negyven szomszéd volt szemtanúja a fiatal lány megtámadásának és meggyilkolásának: az emberek saját ablakaikból nézték végig a szörnyű esetet, de senki sem lépett közbe, vagy hívta a rendőrséget. Egyes jelentések szerint a támadó, Moseley még a helyszínt is elhagyta egy időre, majd később visszatért, hogy „befejezze” a gyilkosságot. Később kiderült, hogy a cikk a tényeket alaposan elferdítette. Valószínűbb, hogy csak egy tucat tanú volt, nem 38, a feljegyzések pedig azt mutatják, hogy az egyik szomszéd rákiabált Moseley-ra, ketten a rendőrségre is betelefonáltak, egy nő pedig kiszaladt Kitty-hez segíteni: a fiatal nőt a kiérkező rendőrök az ő karjai között találták meg.

Amitől ez az eset később híressé vált, az a Bystander Effect (bámészkodó hatás), amely kimondja, hogy minél több néző van jelen egy helyzetben, annál kevésbé valószínű, hogy valaki közbelép. Ha az áldozat csak egyetlen emberre számíthat, és nem ötre, bármilyen furcsa, de inkább kap megfelelő segítséget.

A jó szamaritánus

1973-ban John Darley és Daniel Batson az önzetlen viselkedés lehetséges okait akarta feltárni. A teológia szakos résztvevők a kísérlet elején kaptak némi vallási okítást, és elbeszélgettek velük egy neutrális témáról, vagy az irgalmas szamaritánus történetéről. Ezután a hallgatóknak az egyik épületből a másikba kellett átmenniük. Egyeseknek azt mondták, nem kell sietni, másokat viszont arról tájékoztattak, hogy a gyorsaság a legfontosabb. A két épület között egy sérült férfi feküdt, és úgy tűnt, nagyon nagy szüksége lenne segítségre.

A kísérlet eredményei érdekesek voltak: egyáltalán nem a személyiség vagy a korábbi beszélgetés témája, hanem a sietség bizonyult a legfontosabb tényezőnek. Amikor nem kellett gyorsan végezni, az emberek közel kétharmada megállt segíteni, amikor azonban az alany rohant, ez az arány drasztikusan visszaesett.


Tudományos-bűnügyi mítoszok, amiket a filmek elhitettek velünk:

Nézd meg a galériánkat>12 kép
12 tudományos-bűnügyi mítosz, amit a filmek elhitettek velünk
Tovább olvasok
Kép
"Nem születtem egykönnyen anyának..."

Öt évvel ezelőtt egy keddi hajnalon csupán két perces különbséggel két, fejenként két kilós kislány sírt fel egy fővárosi kórházában hajnal fél egykor. Az ő születésükről illene írnom az ötödik születésnapjuk alkalmából, de rendhagyó módon másról mesélnék most....

Kép
A legegészségesebb karácsonyi fűszerek

Jellegzetes illatuk az igazi, békebeli ünnepet; a forralt bort és a mézeskalácsot idézi; ezek a fűszerek azonban nem csak a lelkedre, a testedre is rendkívül jó hatással vannak. Gyógyító erejük miatt nem csak az őszi-téli időszakban kellene fogyasztanod belőlük.

Kép
Utasított a szomszéd, hogy ne merjek hangos lenni

Zoltánnak komoly fejtörést okozott egy társasházi minikonfliktus. A probléma egyszerű: ne folytasson bizonyos tevékenységeket a saját lakásában, mert az mindenkit zavar. A szószóló hölgy 65 év fölötti. A vádlott pedig Zoltán – és hiába volt az elmúlt 50 évben számos idős szomszédja, most, a Covid-kiszolgáltatottságban más a helyzet.

Kép
5 karácsonyi ajándék, aminek garantáltan minden nő örül

Ha tanácstalan vagy, mivel lepd meg családod hölgytagjait, íme 5 ajándék tipp, aminek egyetlen nő sem tud ellenállni, a JOY NAPOK Xmas Special alkalmából pedig kedvezményesen beszerezheted!

Kép
2020 karácsonya is lehet szuper - 3 férfias ajándék, amiket a neten is simán beszerezhetsz!

Ha nem akarod a legutolsó pillanatra hagyni a vásárlást, itt az ideje összeírni, kit mivel lepnél meg idén karácsonykor. A férfiaknak nem mindig könnyű ötletes és hasznos ajándékot tenni a fa alá - ebben segítünk most!

Kép
Második babáját és 2020 történéseit gyászolja Meghan Markle

A New York Times-ban jelent meg Meghan őszinte vallomása a vetélésről és fontos dolgot üzent minden nőnek!

Kép
Napi horoszkóp november 30.: a Bakoknak érdemes nyitottabbnak lenniük, a Halak diplomáciát gyakorolnak

A hónap utolsó napjára is üzentek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Kép
"Miután kigyógyultam a koronavírusból, az alábbi különös dolgot vettem észre"

Még szakértők sem tudják, pontosan milyen hatással van a szervezetre hosszabb távon a koronavírus.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem