Fiatal koromban a cinikus értelmiségi pózhoz kiválóan alkalmazkodva nemcsak az esküvőt, de a lánybúcsúkat is lenéztem: jól nevelt, társadalmi elvárásoknak megfelelni akaró, nászindulóról álmodozó féleszű hajadonok mániájának tűnt, amiből én feltétlenül ki akarok maradni. A cinikus értelmiségi elmúlt negyven, mire elkapta a lagzilázat, a barátnői pedig meglepetésbulit szerveztek neki, olyat, hogy ma – másnap – is rendesen nyögi az utóhatásait.

Kezdem azzal, hogy senki nem szólt. K.- aki nem azért kapta ezt a rövidítést, mert bármiben is hasonlítana Franz Kafka hőseire - pár napja rám csetel, hogy igyunk már egyet pénteken, én, ő és C., mert az új pasijelöltjéről kérné ki a tanácsunkat. Ismeretlen szórakozóhelyet javasol, mégsem fogok gyanút. Még azon se gondolkozom el mélyebben, hogy ha valakire egy cseppet sem jellemző, hogy a férfiakon rinyáljon, hát K. az.

A furcsa jelek aztán egyre szaporodnak. K. a toalettemről faggat, C. két órával a találkozó előtt közli, hogy mégsem jön el, ekkor már komolyan gyanakszom, nem tételezem fel ugyanis C.-ről, hogy ennyire nemtörődöm. K.-val a Ráday utca elején találkozunk. Fülig ér a szája, én egykedvűséget színlelek, hogy elhiggye, tökéletesen megtévesztett. Egyenesen a kocsmához vezet, a barátnőim a teraszon várnak, ujjongva köszöntenek, csak C. arcáról hervad le a vigyor, amikor elárulom, rajta bukott a meglepi, nem tartom elég hitványnak ahhoz, hogy elhittem volna a lemondós meséjét.

K. a kezembe nyom egy mojitót, amit az este folyamán további öt követ. Mindenki állandóan a hátam mögé pislog, tudom, hogy valami történik majd, találgatok magamban: Zürichben élő tesóm hazaugrott a bulira, meghívták George Clooney-t, a régi pasijaim kínos enumerációja következik. Egyik sem. Tetőtől talpig feketébe öltözött, sapkás, napszemüveges fiú fog kézen, és vezet le az alagsorba, chippendale-műsor a repertoár következő darabja. A fordulat egy pillanatra szétveri a kellemesen süppedt hangulatot, hiába kétkedő a természetem, erre nem számítottam. A srác nem az Alul semmiből, inkább a Magic Mike-ból érkezett, az elsőt érdekesebbnek tartottam volna, de nem egy ellenszenves muszklimiskáról van szó: a hatalmas, természetellenesen feszes mellizmon kedves, huncutul mosolygó fej ül, azt sugallva, percig ne vedd komolyan az egészet, én sem fogom. Így nem háborodok fel a fenékre csapáson, a dörgölőzésen vagy azon, hogy a felsőtestét kell bekrémeznem, hanem végigröhögöm, végigriszálom a műsort. Barátnőim vidáman füttyögetnek a fiúsztriptízre, nógatják az erotikus táncot lejtő Fernandót, hogy csak így tovább, hajrá, mindent bele, a bugyi pedig – megkönnyebbülésemre – az izmos fenéken marad.

Fotóösszeállítás, kvíz, kötelező feladatok, petrezselyem, óvszer az asztalon – ezek a kínos-giccses és sok lánybúcsúban obligátnak számító kellékek szerencsére kimaradnak a buliból. J. a gyerekeiről mesél, és ő tényleg kikéri a tanácsunkat férfiügyben. L., huszonéves féltestvérem verset ír az asztalnál, a húga, P. a Csernobilt reklámozza J.-nek. M. és C. kásásodó hangon a középosztály válságát elemzi. Két panyolai között is van helye a filozófiának. Eszembe jut egy ismerősöm, aki tavaly esküdött, videócsetes leánybúcsút tartottak neki, de a távbuli teljesen más irányba tartott, mint szerette volna. Fokozatosan derült ki, ki az, akit mély depresszióba sodort a karantén, ki lett terhes időközben, kinek a párkapcsolatát verte szét a helyzet, ki az, aki méltósággal tartja magát, bár a legszívesebben felvágná az ereit. Háttérben elmasírozó férfiak, pocsolyarészeg, üres tekintetek, kilátástalanságról szóló sirámok, a magány sok apró jelzése, kríziskatalógus - ez jutott neki. Mindenről szólt a lánybúcsúja, csak róla nem. Mintha önmagunk karikatúrái lettünk volna, mesélte.

A szabadság érzése viszont nagyon erős, mintha a megtapasztalt hiány, a bereteszelt ajtók, a közönyös négy fal, a videócsetrabság csak egy rossz álom lenne. A székemre függesztett szív alakú, rózsaszín lufikat lebegteti a szél, közeleg a vihar, és néhány óra múlva már kétségbeesetten hívok taxit a zuhogó esőben, ami nem jön, mert nincs szabad emberük, de ezt akkor még nem tudom, csak hátradőlök, bámulom a lufikat és a többi embert, és csendben élvezem, hogy micsoda egy hülyeség ez a lánybúcsú, de tényleg rólam szól.

És milyen filmeket választhatsz leánybúcsú témában? Mutatjuk!