Lea rengeteget vívódik magában, mielőtt kimondaná a véleményét. Egészen jól meg is ússza a kényes helyzeteket azzal, ha az esetek többségében csendben marad, amikor a véleményét kérdik. Néha viszont muszáj állást foglalnia. Ekkor azonban olyan szelíd megjegyzéseket tesz a témával kapcsolatban, hogy még a legszemfülesebb kritikusok sem neveznék azt igazi véleménynek. Barátai szerint a lehető legjobb természettel áldotta meg őt a sors. Mindenkivel kedves és őszinte, nincs egy rossz szava senkire. Igazi főnyeremény egy ilyen barát, mondják neki, hisz a rejtőzködőket még a legközvetlenebb barátok sem képesek igazán kiismerni.

Lea húgát, Krisztit azonban egészen más fából faragták. A szókimondó, merész, vagány csaj már tiniként is a legmenőbb dumákat tolta, szemben nővérével, aki csupán irigyelni tudta őt ezért. Az a néhány év korkülönbség mintha a húga javára dőlt volna. Aki nem ismerte őket közelről, úgy vélte, Lea a fiatalabb és Kriszti az ő nővére. Pedig ennek épp a fordítottja állt fenn.

A szelíd nővér háttérjátékosként élte az életét. Szeretett kimaradni a tűzvonalból mind a munka, mind a magánélet tekintetében. Főnökei dicsérték munkáját, bármilyen értékelés zajlott a cégnél, ahol dolgozott, a HR és a munkatársak az együttműködő képességét és bajtársiasságát emelték ki a számtalan egyéb pozitív tulajdonságai közül. Munkanapjai gördülékenyen, apróbb viták, elégedetlenségek nélkül teltek. Mikor egy-egy munkanapjáról beszámolt a húgának a telefonba, ha heti egyszer felkeresték egymást, Kriszti csak értetlenkedett:

Hogyan élhetsz ilyen színpadias életet?
A munka rendben, a család is, hol itt a színház?
Hát éppen ez az!
Kriszti, hidd el, nekem épp megfelel.
Engem nem vágsz át.
Mivel vágnálak át?
A nagy francokat hiszem én el, hogy ilyen rózsaszín minden egyes gondolatod!

Lea mostanában egyre többször azon kapja magát. hogy a beszélgetéseik a húgával elgondolkodtatják. Kriszti hadjáratai a kiegyensúlyozott élete iránt mindig is a beszélgetéseik központi témáját képezték, Lea önvédelmi mechanizmusai azonban mintha mostanra nem nyújtanának számára teljes biztonságot. Úgy érzi, a hárítást kezdi felváltani a kétely, és bizonytalanná válik önmagában. Egyik beszélgetésük után meg is fogalmazza a testvérének:

Ha már folyton kritizálsz, foglaljuk össze, közel harmincévesen, hol is tartok.
Van egy jó melód, egy szuper férjed, van hol laknotok és van mit ennetek.
Igazán elégedett lehetek akkor magammal, ugye?
Lea, igazad van, nem is kívánhatnál ennél jobb életet magadnak.
Akkor miért kezdek kételkedni magamban, hogy valami mégis félremegy?
Mert van egy kérdés, amit néha az életünk során meg kell válaszolnunk önmagunknak.
És mi lenne az?

Lea ez után a hívás után ismét elgondolkodóba esik, de nem hessegeti el a megoldást. Összegzi magában, milyen téren van rendben az élete, és mi az, amin a legszívesebben változtatna. Végül döntésre jut, amit el is mesél a férjének.

Le akarom vetkőzni a gátlásaim, és kimondani, amit valójában gondolok.
Miért ne tennéd?
Mert olyan sokan néznének rám ferde szemmel.
Mit számít az?
Nekem igen is számít.
Akkor csináld úgy, hogy ne legyen feltűnő.
És azt hogyan kell?
Nyílj ki lassan, mint egy virág, és mutasd meg önmagad.

Lea szavai akadozva ugyan, de elkezdenek megindulni. Mesél a vívódásairól, hogy mekkora energiákat fektet abba, hogy megússza a kényes helyzeteket. Elmondja, néha majd szétfeszíti a véleménye, mégis az önként vállalt csend a lehető legjobb társa, ha nem akarja megbántani a szeretteit, vagy a barátait a véleményével. Majd bevallja, hogy elfáradt a színjátékba. Miután ezt elmeséli, Lea hátradől, és nagyot sóhajtva közli a férjével, elújságolja a hírt Krisztinek, hogy sikerült végre kimondania, mi nyomja a szívét.

Kimondtam, amit ki kellett mondanom. Mától lehet, hogy minden megváltozik.
Ebben biztos vagyok.
Mi vár rám?
Az őszinte szó jelentéssel telik meg számodra.
És lehull a lepel.

Így lehetsz magabiztosabb, akár mint Meryl Streep: