Lackfi János: Rózsaszín borotvák, védelmi pénzek

Lackfi János: Rózsaszín borotvák, védelmi pénzek

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

N

Neeeem és nem akarok rózsaszín borotvát használni! Nem mintha azt gondolnám, hogy attól férfi valaki, milyen színű műanyag vacakkal húzza le a borostáját. Sosem voltam a túlzásba vitt nemi jellegű színszimbolika híve. Fárasztottak a nénikék, akik nem tudták értelmezni egy lányon a kék vagy zöld rugdalózót.

Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.

Jó, a fiamra azért nem adtam rózsaszínt, ha egy mód volt rá. Bár bodyt vagy zoknit miért ne? A baba, az csak baba. A rózsaszín meg babarózsaszín.

Persze történetesen szerethetném a rózsaszínt vagy a cikláment vagy a barackvirág-árnyalatot, de nem szeretem. Kékkel akarok borotválkozni, és kész. És van valami, amit fel nem foghatok. Miért fogy el mindig a kék színű egy olyan családban, ahol öt borotvahasználattal gyanúsítható nő él, és csupán egyetlen férfi, mióta fiam saját családot alapított? Hiszen ugyanúgy veszünk a boltban rózsaszínt és kéket is. A lányok saját állításuk szerint egyáltalán nem részesítik előnyben a kék nyelű pengéket. (Akkor már inkább a badacsonyi kéknyelűt.) Hogy van, hogy mégis ezek tűnnek el nyomtalanul, és rendre a rózsaszínre kell fanyalodnom, ha nem akarom, hogy bokáig érjen a szakállam?

Jó, Szíriában városok robbannak fel, Kínában faekével szántanak. De ez meg az én privát szférám, az én borotvám, a magam szakálla. Így jár az ember, ha szabadjára engedi felnövő gyerekeit! Ha nem lakatolja le a borotvákat. Ha nem oszt borotvajegyet, amellyel minden lány kincstári eszközt igényelhetne szabályos katonai vigyázzállásban egy másfél tonnás széfből. Mire ez a nagy szabadság, ha lépten-nyomon orra bukom benne? Ha a mások tányérjait mosogatom, pedig elvileg mindenki maga után... Ha a mások cipőit rakom el a szekrénybe, hogy lépni lehessen... Ha a mások kabátjait akasztgatom fel kábé ötlépésnyi iszonyú távolságban fellelhető fogasokra... Ja, és nem kisovisokról van szó, hanem gyakorlatilag felnőtt emberekről.

Hol kezdődik az elszakadás?

Nos, amikor az ember álomba ringatgat egy rongybabatestű, egyre ernyedtebben csüngő kicsit, könyökével óvatosan kinyitja a gyerekszoba ajtaját, dudorászva odabilleg a rácsos ágyhoz, és próbálja észrevétlenül a matrac horpaszára dönteni a mini testet, alvóállatkákat gyömöszölve ölelésébe, hogy elhitesse vele, még mindig a szőrapán csimpaszkodik. Már ott hever a rács mögött, én meg arra készülök, hogy elhagyjam, egyedül az álmokkal, ki tudja, miféle szörnyekkel. De nem, felsír, minden kezdődik elölről! Felveszem, ringatom, dudorászok, járkálok vele, várom, hogy a kicsi sejthalmaz belealudjon az én nagyobb sejthalmazomba, hogy úgy érezze, egy test vagyunk, nincs mitől félnie. Fortélyosan elhitetem vele, hogy biztonságban van, és már azon jár az eszem, hogy újra meg újra elhagyjam. Tudományos érveim is akadnak. Fel kell nőnie, fokozatosan eltávolodnia, saját lábára állni. De nem csak azért, hogy én is kapjak levegőt? Minden szülő aljas és önző.

Simon fiunk volt a hatból az első gyerek, Zuglóban éltünk, ötévesen adtuk be óvodába. Reggelente kézen fogva ballagtunk odáig, és minthogy a környéken sok szimpatikus családot ismertünk, azt reméltük, jó helyen van. Mígnem az óvó nénik egy nap szigorúan közölték, beszéljünk a fiunkkal, mert minősíthetetlenül verekszik, komoly sérülést okozott egyik társának. Kérdőre vontuk, mesélje már el, hogy volt ez az egész. Sírva fakadt, és megvallotta, hogy fogmosás közben egyik társa odavetette neki: „Ledarálom az anyádat.” Ettől ő úgy megijedt, hogy a keze ügyébe eső fogkrémmel odacsapott a másiknak, és minthogy akkoriban még a fémtubusok voltak forgalomban, a srác karján felszakadt a bőr. Mikor feleségem, Juli megkérdezte, mit jelent a ledarálás, Simon még jobban elkezdett zokogni, és közölte, hogy fogalma sincs, csak nagyon rémisztő. A szülői értekezleten aztán körbenéztünk, és pánikszerűen kivettük fiunkat az intézményből.

Már elsős iskolás volt, mikor reggel a táskáját csukta be, ám az felborult, és fémpénzek gurultak ki belőle. Hosszan kellett faggatni, hogy színt valljon. Kiderült, egyik osztálytársa megfenyegette, hogy kinyírja az anyját, ha nem kap mindennap egy százast. Ő pedig összelopdosta pénztárcámból a szükséges összeget, és beszállította a védelmi pénzt. Mikor közöltem vele, hogy beszélni fogok a Zsoltikával, kétségbe volt esve, mert vége a világnak. A srác többször bukott, több mint durva helyzetben élt egy foglalt lakásban öt-hat testvérével. A család a gyámhatósági pengeélen táncolt.

Zsoltit az aulában kaptam el, félrehívtam, mondván, beszélnünk kell. Közöltem vele, rosszulesik, hogy ráijeszt a fiamra, és hogy éppen az anyukája kapcsán fenyegeti meg. Gondolom, ő se szeretné az ilyesmit. Az én dolgom az lenne, hogy szóljak az igazgatónak, aki elintézné az egész ügyet, de nem akartam rögtön ehhez a megoldáshoz folyamodni. Bíztam abban, hogy megbeszélhetjük ezt egymással, mint férfi a férfival. Ha bocsánatot kér Simontól, és ezentúl nem bántja őt, hajlandó vagyok szemet hunyni az eddigiek felett. Kezet szorítottunk, és izgalommal vártam a folytatást. Simon mesélte, hogy ettől fogva osztálytársa testőrként járt mellette, és aki csak ferde szemmel nézett rá, annak Zsoltival gyűlt meg a baja. Egyik alkalommal, mikor Simonért mentem, Zsolti meglátott, és messziről kiáltotta: „Bácsi, bácsi, megvédem ám a Simont!”

lackfi jános
forrás: Facebook / Molnár Mihály

Idegenek kénye-kedvére

Kedves barátaink rendeztek madarásztábort tábortűzzel, játékokkal, színes programmal, a legnagyobb örömmel küldtük le hát az Alföld közepére két kisiskolás legnagyobbunkat. Tudtuk, hogy jó kezekben lesznek. Utólag kiderült persze, hogy ez korántsem volt garantált. Itt is akadt, aki belekötött a gyerkőcökbe, dobálta és felkergette a fára őket a szervezők tudta nélkül. Na ugye! Megint csak úgy kihajítottam őket a pusztába, és botorul azt hittem, biztonságban vannak! Táborzárás előtt lementem kocsival értük, ott töltöttem az estét, együtt aludtunk a sátorban. Jobb felől Margit, bal felől Simon, két cingár iskolás, akik belőlünk lettek, és akiket már aligha tudunk megvédeni bármitől. Középen hevertem, kétoldalt fogták a kezemet. Nem vagyok túl jó alvó, mindketten bőszen hortyogtak már, én meg még mindig álmatlanul forgolódtam a polifoamon. Vagy a hátamon feküdtem, s akkor volt a legkevesebb esélyem, hogy elnyomjon az álom, vagy valamelyik oldalamra fordultam, és elengedtem egyikük kezét a másikért. Valakit cserben hagytam. Az égen repülő húzott távoli morajjal, pár nappal később nekem is külföldre kell majd mennem. Elhagyom őket megint.

Ugyanúgy, ahogy mandulaműtétjük alkalmával is történt. Két óvodás korú, akik folyton betegeskednek, a doki meg kitalálta, hogy távolíttassuk el azokat a nyavalyákat, hátha javul a helyzet. Feleségem otthon a kicsivel és a szoptatós babával, nekem kellett bevonulnom a kórházba. Vártunk a sorunkra, s közben egymás után tolták ki a műtőből az elkábult, holtsápadt kölköket, akiknek orrából vagy szája szélén szivárgott a vér. A vékony csontú Simon férfias indulattal fogadkozott, hogy ha ezt meg merik csinálni a húgával, behúz egyet az orvosoknak. Aztán ők is megjöttek az operáció múltán, guruló ágyukban, nyúzottan. A kórháziak kivételes kegyként megengedték, hogy a két gyerek ágya közé húzott széken ülve tölthessem az éjszakát. Kicsit bosszantott, mert a kórteremben három anyuka is tartózkodott, nekik ágy is járt, talán fizettek érte külön, fogalmam sem volt, nekünk ilyen lehetőséget nem ajánlottak fel. Egyikük, egy meglehetősen debella nőszemély hálóingében kijárt éjszaka, felriadva többször láttam áthömpölyögni a kórtermen. Éjjel két óra körül aztán felébresztett a nővér, hogy azonnal távozzam, mert Madám Debella annyira retteg jelenlétemtől, hogy képtelen aludni. Az agyam durrant el! Kiléptem a kórház kapuján, ott hagytam az enyéimet idegenek kénye-kedvére.

Mit mondhat hát egy apa?

Mit mondhat egy apa, mikor kiderül, hogy kamasz lánya romantikusan a Nyakas-hegy barlangjában tölti az éjszakát egyik barátnőjével, továbbá annak kissé drogos, felnőtt barátjával? Meg egy másik barátnő iskolás öccsével, akiről a szülők úgy tudják, nálunk alszik. Magam nagyvonalúan és kicsit gyáván rájuk hagytam volna a merényletet, ám feleségem teljes joggal kikövetelte, hogy kaptassunk fel kocsival a sötétbe borult fennsíkra, és hozzuk el a kiskorúakat, mert nem így mennek a dolgok errefelé.

És mit mondhat egy apa, mikor hajnali hatkor teát főz, uzsonnát ken iskolás gyerekeinek, mire csöngetnek? Kinéz álmos fejéből, és a kerítés felett egy malomkeréknyi virágcsokrot pillant meg, továbbá egy kézzel írott kartonpapír táblát ákombákom felirattal: BOCSÁSS MEG, SZERETLEK! Nos, szóltam az illetékes leányzónak, akiről tudtam, hogy valóban rondán összetörték. A virágcsokor kisvártatva a kukából kandikált ki.

És mit mondhat egy apa, mikor vasárnapi ebédnél ül a család, és csörömpölni kezdenek az ablaküvegek, a talpas poharak? Kiszaladunk a verandára, és ámulva bámuljuk, ahogy majdnem leviszi háztetőnket egy helikopter, melynek ajtaja nincs, ám csak úgy röpdös kifelé egyik lányunk arany hajzuhataga. A fiúcska helikopterpilóta, persze tudtuk ezt, és némi aggodalomtól felemás mosollyal integettünk vissza a párocskának. Most komolyan, mit mondjon ilyenkor egy apa?

Tovább olvasok
Szex válás után: milyen lesz visszaszállni a lóra?

„Néhány hónapja váltam el, és nem érzem úgy, hogy vesztegetnem kellene az időt: különböző internetes oldalakon már belevágtam a társkeresésbe. De néha inamba száll a bátorságom: ennyi év után kicsit félek attól, milyen lesz a szex egy idegennel, ha arra kerül a sor” – vallotta be egy olvasónk.

14 kapós dublőr, aki híres színészek beugrója

Egy filmes csapat számtalan emberből áll. A színészeket mindenki ismeri, általában a rendező nevét is hallottuk már, de a háttérmunkát végző emberekről szinte semmit nem tudunk. Még akkor sem, ha éppenséggel ők is előttünk vannak a képernyőn. De kik azok a dublőrök és milyen jeleneteket játszanak el?

Batmannek öltözve menti az altatásra ítélt állatokat ez a zseniális fiatalember

Szuperhősök márpedig vannak, a szó összes értelmében!

Valóságtól elrugaszkodott divatkreációk a párizsi Coutre Weekről

A nemrég befejeződött párizsi couture hétről válogattam jónéhány eltúlzott kreációt. Ezeknek a kollekcióknak mindig is az aprólékos munka és a túlzás volt a védjegye. Ám bárki bármit mond, ez művészet a javából!

Napi horoszkóp július 22.: a Kosok számára megcsillan a siker lehetősége, a Rákokra különleges nap vár

A hét első napján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, mert mára is izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

A "pont olyan mint lenni kell" palacsinta alapreceptje

A palacsintatészta akkor jó, ha nem nyúlós, gumiszerű, de nem is száraz és nem túl vastag. Az arányok fontosak, hát még az alapanyagok. Ha nem találtál még rá a tökéletes alapreceptre, mutatjuk!

Pásztory Dóra: Innen tudtam, hogy a gyerekemnek nem lesznek táplálkozási zavarai

Azt hiszem, a gyerekem ételek és ízek iránti rajongása nagyjából akkor dőlt el, amikor 6 hónapos magzati korában beváltottuk a nászajándékba kapott ajándékutalványunkat az egyik budapesti Michelin-csillagos étteremben. Állítólag az ízlésünk már az anyaméhben alakul, amit egy szem gyermekemmel szerzett nem túl reprezentatív tapasztalataim alapján meg tudok erősíteni.

12 mém, amit érteni fogsz, ha te is alvásproblémákkal küzdesz

Lassan elmondhatjuk, hogy jó alvónak lenni kiváltság.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem