6 ok, amiért nem tudom elképzelni az életem kutyasétáltatás nélkül
1. Így tutira be van építve a mozgás az életembe
Napi 30 perc tempós séta a kutyával friss levegőn, földes talajon. (Az egyenetlen talaj tök jó a törzsizmoknak, meg a lábizmoknak is.) Persze ez nyilván nem egy egetrengető teljesítmény, de nem is ez a cél, hanem hogy az egész napos íróasztalnál ücsörgést legalább ennyivel egyensúlyozzam – minden nap. Aztán ha időmtől, energiámtól függően belefér még más mozgás is, akkor hurrá. De ez csak igazolt hiányzással (például ha beteg vagyok) maradhat el.
2. Megtanultam elfogadni az időjárást olyannak, amilyen éppen
Egy kutya biológiai órájával nem lehet viccelni. Amikor eljön a megszokott idő (nyáron este, télen sötétedés előtt), félreérthetetlenül jelzi, hogy indulhatunk közös programunkra. Akár esik, akár fúj. Nem számít, hogy fázós vagyok, és régen egy kis eső simán visszatartott attól, hogy kidugjam az orrom otthonról. Most már azt vallom, hogy nincs rossz idő, csak nem megfelelő öltözék. Meg hogy nincs jobb élénkítő, mint egy séta a téli mínuszokban. Meg hogy esőben sétálni nemcsak szép, hanem különösen jó érzés, hiszen legyőztem magam valamiben.
3. Instant terápia
Minden nap van fél órám arra, hogy helyrebillentsem magam lelkileg – ráadásul úgy, ahogy éppen kedvem tartja. Azért ez elég nagy luxus szerintem. Ha arra van szükségem, hogy egyedül legyek, akkor nem hívok magammal senkit, ilyenkor csak nézek ki a fejemből és nem gondolok semmire, vagy éppen kigyaloglom magamból a stresszt. De ha nem tudom elképzelni, hogy fél órán keresztül nem szólalok meg, akkor ráveszem valamelyik gyereket, hogy jöjjön ő is. Mindig csak az egyiküket (haha, már ez is nagy teljesítmény három kamasznál), és akkor legalább van rá alkalom, hogy csak rá figyeljek, meghallgassam vagy megbeszéljük azt, ami nyomja a lelkünket. Ilyenkor mindig rácsodálkozom a legkisebb fiam világára, aki olyan játékokról, alkalmazásokról és közösségi oldalakról mesél nekem, amikről én még sosem hallottam. A nagyfiammal néha politizálni szoktunk, a középsővel inkább röhögcsélni. Ha pedig hazaér a kutyasétáltatás idejére a férjem, akkor ő jön velem, és máris van egy közös programunk kettesben, egy sima hétköznapon. Bárhogy is alakul, utána kisimult idegekkel érek haza.
4. Olyan, mintha minden nap nyaralnék egy kicsit
A kisimult idegekhez persze hozzájárul az is, hogy a sétaútvonal a falunk szélén, egy szántóföld mellett vezet, ahonnan télen-nyáron fantasztikus naplementéket lehet megfigyelni (vagy éppen teliholdat, ha éppen későbbre csúszott valami miatt a séta), és minden évszakban rá lehet csodálkozni a természetre: a májusi búzatábla üde zöldjére, a rózsaszín pipacsokra, a sárgán harsogó vagy elszáradva is gyönyörű napraforgókra, a fűben osonó sünire vagy a kopasz fák szövevényes árnyékára. Nyilván nem kell nagyon bizonygatnom, mennyire ki tud ez kapcsolni.
5. Jó érzés, hogy jót tehetek
Nem vagyok az a hős típus, aki számolatlanul fogadja be a menhelyi kutyákat. És nem tudom, miért, de mostanában egyre mimózább vagyok, nehezen bírom a sanyarú sorsú állatokról szóló posztokat. Ilyenkor egy dologgal tudom magam vigasztalni: azzal a ténnyel, hogy minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy annak az egynek, akiért felelősséget vállaltam, örömteli és kiegyensúlyozott élete legyen. Picinek lenne elég mozgástere a kertben is, de mindig is természetes volt, hogy naponta kétszer elvisszük csatangolni (a másik kör általában a férjemé): így találkozik más kutyákkal, szagokkal, ingerekkel, és persze az ő fizikumát is karbantartjuk. Hiszen egy kutya legalább háromszor akkora távot tesz meg a séta során, mint a gazdája.
6. Szórakoztató és tanulságos
Nem válogathatjuk meg, hogy séta közben kivel találkozunk – sem a kutya, sem én. Így én olyan emberekkel is beszédbe elegyedem (néha hosszas beszélgetésekbe bonyolódom), akikbe másképp valószínűleg bele sem botlanék. Persze a kutyások között is vannak bosszantó és idegesítő alakok, de vannak roppant szórakoztató karakterek is (a kedvencünk egy néni, aki ízesen és élvezettel pletykál a falu lakóiról, nagyon vicces elképzelni, vajon rólunk miket mondhat másoknak). Mint ahogy a kutyák közt is van mindenféle személyiség, ami azt is befolyásolja, melyik négylábú vagy ember szimpatikus vagy ellenszenves számukra. És nekik is lehet rossz napjuk, amikor ingerültebbek és mindenkire, mindenre morognak, míg máskor önfeledten rohangálnak. Mindezt nem tudnám ilyen biztosan, és nehezebben tudnám értelmezni a kutyák viselkedését, ha nem figyelném meg nap mint nap.