Hol volt, hogy nem volt, volt egyszer egy János nevű nagypapi, aki bizony ehoni mély vidéket járva, betévedt egy tanyára. Ez a tanya bizony nagyon büdös, elhanyagolt tanya volt, de egy csillag ragyogott a közepin, egy gyönyörűséges foxi babakutya. Meglátva ezt a kis ecsetfarkú tündért Janó papa bekiáltott a büdi tanyára:
- Kié ez a gyöngyöcske?
A válaszra ekkor aztán kitámolygott, még a tanyánál is büdösebb és elhanyagoltabb bácsi, aki azt mondta foghíjasan:
- Az a fogyóeszköz?? Az bizony az enyém.

Janó papa szíve ellágyult a kiskutyát nézve és azt mondta: ő bizony elviszi!

Janó papának nem kellett sok: lehajolt a kisfoxiért, uccu neki és már vitte is magával.

Teltek, múltak a napok, a kicsi kutya kikerekedett, a simogatásokra pedig az életkedve is megjött.

Egyszer aztán egy éjjel nagy ugatás verte fel a házat. Janó papa kilépve a házból a sötétben, a kerítés mellett egy kis fekete csillogó szemű csomagot látott meg. Reszketett szegényke. Megnézte jobbról, megnézte balról: az bizony egy kicsi tacskó baba volt.

Mit tehetett mást a papó, felnyalábolta a foxi után azt is, és bevitte, így már két paránykája lett.

Jaj, de nagy volt ám a huncutság a foxi és a tacsi között. Birkóztak, csirkét kergettek, szőlőbe rohangáltak. De akármennyire is cukker gyerekek volt, gazdi kellett nekik.

- Mi lesz veletek kiskutyáim? - tanakodott papó. Gazdi kell ám nektek, nem tudlak tikteket ellátni rendesen.

És ahogy Jani papa ezt kimondta, egy tündér jelenet meg.

Hófehér tökszekérrel jött - biztos sokat nézte a Hamupipőkét - és varázsport hozott (nem olyat, hanem olyat). Azzal beszórta a kutyikákat és mindkettő gézengúznak fényesebb lett a bundája és csillogóbb a szemecskéje (...mondom, hogy nem olyan por!).

Azt mondta a barna lobogó hajú tündér (barna haj egy tündérnek??):
- Janó papa, segítek én neked a gazdakeresésben, mert szép dolog, hogy kimentetted őket, de fel is kell őket nevelni! Várj két hetet a kutyuskákkal, én visszajövök és meglásd: Jótett helyében jót várj!

Így is lett, a tündér betartotta szavát: mindkét kutyuskának gazdát talált. Amíg a kicsi tacsi, szerető mama gazdája ölelésétől lett boldogabb, addig a foxikát az Alpok hegyvidékes tájai és tengerszemei ejtették rabul, no és az új gondos gazdái.

A tündér, ahogy ígérte visszament a papóhoz:
- Ahogy ígértem, visszajöttem. Mindkét kutyinak találtam gazdát és amiért ti is egy szebb élethez juttattad őket, tündéri arany érdemrenddel tüntetlek ki. Bármerre jársz, bármit is viselsz, ez mindig a mellkasodon fog csillogni. Örült a papó, de még hogy!

És hogy mi a tanulsága a mesének, gyerekek?

Jónak, segítőkésznek lenni jó.
Jótetteid sorát gyarapíthatod úgy is, ha kiszolgáltatott sorsú, elesett állatokon segítesz.
Vedd észre, ha valahol egy állat könyörtelen körülmények között él.
Kérj segítséget olyanoktól, akik hivatásukként űzik az állatvédelmet.
Ha teheted támogasd a munkájukat a tudásoddal vagy anyagiakkal.
És a legfontosabb: szeresd a magadhoz vett állatot, úgy mintha a gyermeked lenne.

Felelős állattartónak lenni menő. Próbáld ki te is!

A mesét írta:
Az élet és én, Seufert-Szántó Orsolya